GK BH 1976/325
GK BH 1976/325
1976.07.01.
A vállalatok egymás közötti vállalkozási szerződésének meghiúsulásából eredő vagyoni értékcsökkenés esetében – ha a körülményekből más nem állapítható meg – a jogosult károsodása a meghiúsulás tényéről való tudomásszerzéskor következik be [44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. r. 31. § (1) bek. c) pont., Ptk. 318. §, 324. § (1) bek., 326. § (1) bek., 327. § (1) bek., 339. § (1) bek., 340. § (1) bek., 359. § (1) bek.].
A felek között 1966. július hónapban generáltervezői szerződések jöttek létre, amelyek értelmében az alperes vállalta a felperes telepén levő tüzelőberendezések földgáztüzelésre való áttervezése beruházási programjának, továbbá az áttervezés kiviteli tervének elkészítését. Az alperes a beruházási programot 1966. novemberben szállította le, a kiviteli tervek egy részét (a műszerezésre vonatkozóan) 1967. február elején, a további részét (a gázvezetékek stb. vonatkozásában) pedig 1967. március végén adta át.
A tervekben szereplő műszerek közül a beszerezhető műszerek 1968. februárjáig folyamatosan beérkeztek. Az 1968. február 29-én tartott egyeztetés szerint az alperes az észlelt tervhibák miatt kötelezettséget vállalt a műszereket illetően a gépészeti tervek egyeztetésére, ezt azonban nem teljesítette. Ezért a felperes 1968. június 10-én a műszerekre vonatkozó tervek módosítása iránt sürgető levelet intézett az alpereshez. Az alperes az 1968. június 18-i emlékeztető szerint ismételten kötelezettséget vállalt a tervek egyeztetésére. Ezt követően 1968. július 16-án az alperes a felperes által kifogásolt tervhibákat elismerte és újabb kötelezettséget vállalt, de ezeket sem teljesítette. A felperes előadása szerint 1968. július végén az alperes szaktervezője összehozta a felperest a műszergyár képviselőjével és javasolta, hagy a műszerezést ezzel a gyárral terveztesse és kiviteleztesse. Ez a gyár az említett tervezést és a kivitelezést külön szerződés alapján elvégezte és a felperes által már korábban beszerzett műszereket részben felhasználta. A fel nem használható műszerekre vonatkozóan az alperes az 1970. március 16-án kelt levelében „kötelezettség nélkül” vállalta a műszergyár által át nem vett műszerek felhasználását, ez azonban nem történt meg. Az időközben a felperes által történt értékesítés eredményeképpen sikerült az eredetileg 1 000 000 Ft-ot meghaladó értékű felesleges műszerek állományát csökkenteni és így a nem értékesített felesleges műszerek értéke 533 524 Ft-ot tett ki. A felperes előadása szerint ez a kár hibás tervszállítás következménye, mert az alperes terveiben meghatározott műszerezés alkalmatlan volt és nem volt összhangban a generáltervezői tervek többi részeivel. Ennek alapján a felperes az említett összeg kártérítésként való megítélését kérte.
Az eljárás során a felperes a további műszerértékesítések folytán a keresetét 456 503 Ft-ra leszállította.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezésében előadta, hogy hiányos tervszolgáltatás a műszereknek a gépésztervhez illesztése vonatkozásában volt. Az alperes felajánlotta ennek kijavítását, a felperes azonban ezt nem fogadta el, elállt a teljes műszerezési rendszertől és a műszergyárral más rendszerű műszerezést terveztetett.
Az alperes a további védekezésében elévülési kifogást is előterjesztett.
Erre vonatkozólag előadta, hogy a felperes az igényét 1969-ben közölte, holott a tervszállítás az 1967. évben történt. A felperes igényével kapcsolatban az utolsó jegyzőkönyvet 1970. június 17-én vették fel, és a felperes ezt követően 1971. július 9-én jelentkezett újból kárigényével. Az elévülés azért is bekövetkezett, mert a felperes ezt körvetően csak 1973. januárban indított keresetet.
Az első fokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el annak tisztázására, hogy a földgáztüzelésre átállással kapcsolatban a tüzelőberendezések tervei a szerződésben, illetve a hatósági előírásokban foglaltak szerint készültek-e; szükség volt-e az alperes által szolgáltatott tervektől eltérő más megoldás tervezésére, illetve az alperes által szolgáltatott tervektől eltérő más megoldás a tervek minőségi hibái miatt vált-e szükségessé; végül hogy a tervváltozással kapcsolatban keletkezett kár melyik fél tevékenysége következtében állott elő.
A szakértői vélemény figyelembevételével az első fokú bíróság az alperest 456 502 Ft és ennek 1968. június 1-től számítandó évi 15% kamata megfizetésére kötelezte, továbbá a szakértői költség és az első fokú eljárási illeték túlnyomó részében is marasztalta.
Az ítélet indokolásában a bíróság a szakértői véleményre utalva megállapította, hogy az alperes megvalósításra alkalmatlan tervdokumentációt szolgáltatott. A tervek alkalmassá tételére az alperes nem rendelkezett megfelelő szakmai felkészültséggel, ezért került sor – az eredménytelen kijavítási kísérletek után – a műszergyárral újabb tervezési és kivitelezési szerződés megkötésére. Az alkalmatlan szolgáltatás következtében beszerzett, de a kivitelezésre csak részben felhasználható műszerkészlet egy része a felperes megrendelőnél kárként jelentkezett, amelynek megtérítésére az alperest kellett kötelezni.
Az első fokú bíróság az alperes elévülési kifogását nem fogadta el, mert a 44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. rendelet 25. §-ának (3) bekezdése értelmében az elévülési idő eltelte után a kárigény akkor is érvényesíthető, ha a minőségi hiba miatt a megrendelő a kifogását az elévülési időn belül közölte. A minőségi kifogás időpontja pedig a felek között nem volt vitás, és így az elévülési kifogás nem volt figyelembe vehető.
Az alperes e fellebbezésében a kereset elutasítását kérte. Megismételte, hogy szerinte a felperes a kártérítési igénnyel elkésett, mert 1968. július 31-én a feleslegessé vált műszerek ismeretében volt, és csak 1970. február 16-án jelentkezett a kártérítési igényével.
Az alperes fellebbezése alapos.
A kártérítési követelés mint pénzkövetelés a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése szerint a szocialista szervezetek egymás közötti jogviszonyában egy év alatt elévül. A Ptk. 326. §-ának (1) bekezdése szerint pedig az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé váll. A Ptk. 359. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes.
A fenti rendelkezésekre figyelemmel először azt kellett eldönteni, hogy a jelen esetben a felperesnél a károsodás mikor következett be. Erinek a vizsgálatánál abból kell kiindulni, hogy a jogszabály milyen feltételeket szab meg a kártérítési felelősség tekintetében. A Ptk. 318. §-a szerint a szerződésszegésért való felelősségre a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni, vagyis azt, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni [339. § (1) bek.]. A jogszabály szerint tehát az egyik felelősségi feltétel a jogellenesség, ami szerződésszegésre alapított kártérítés esetén maga a szerződésszegés. Ebből viszont az következik, hogy amíg nincs szerződésszegés, addig ebből eredő károsodás sem következhet be. Figyelembe kell azonban venni, hogy a szerződésszegés nem minden esetben egy pontosan meghatározható időpontban következik be. Vannak olyan típusú szerződésszegések, illetve ezeken belül is olyan esetek, amelyek egy többé-kevésbé rejtett folyamat végeredményeként, meghatározott körülményektől függően válnak nyilvánvalókká. Ezek közé tartozik pl. szocialista szervezetek egymás közötti szerződéseinél a meghiúsulás. Erre illetve az ilyenszerű szerződésszegésekre tekintettel rendelkezik olyan értelemben a 44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. rendelet 31. §-a (1) bekezdésének c) pontja, hogy az említett szervezetek vállalkozási szerződései körében többek között az egyébként kártérítési jellegű meghiúsulási kötbér akkor válik esedékessé, amikor a fél a másik fél szerződésszegéséről tudomást szerez.
Ezzel kapcsolatosan megállapítható az is, hogy a kár keletkezésének időpontja nem függhet a károsultat terhelő kárenyhítési kötelezettség [Ptk. 340. § (l) bek.] teljesítésétől. A károsultnak a károsodás bekövetkezte után a kárt a lehetőségek felhasználásával csökkentenie kell. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a károsodás bekövetkezési időpontjának azt a napot kell tekinteni, amikor a károsult a feleslegessé vált cikkek értékesítési lehetőségét kihasználva abba a helyzetbe került, hogy további értékesítés már nem lehetséges. A károsodás keletkezése időpontjának ilyen módon való meghatározása ugyanis számos bizonytalansági tényezőt rejt magában, így kétségessé tenné konkrét időpont biztos megállapításának lehetőségét, és ezáltal oda vezetne, hogy a kártérítési igény elévülésének kezdő időpontja nem volna határozottan megállapítható.
Ennek folytán az a helyes álláspont, hogy a felperesnél a károsodás akkor következett be, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az alperes által szolgáltatott adatok, illetőleg tervdokumentációk alapján megrendelt és beszerzett műszerek és egyéb cikkek a felperesnél használhatatlanok. Ez az időpont pedig legkésőbb arra a napra tehető, amikor a felperes a műszergyárhoz a műszerezéssel kapcsolatos megrendelést 1968. július 31-i kelettel feladta [F. 19. alatti melléklet]. Ekkor már ugyanis kétségtelen volt, hogy az alperes terve a műszerezés vonatkozásában nem valósítható meg, és ez tette szükségessé az említett megrendelést is.
Mindezek figyelembevételével tehát a kár keletkezésének időpontját 1968. július 31. napjában kellett megállapítani. Ezen a napon a felperesnél az 1973. április 21-én kelt kimutatás [Sz/19. sz. melléklet] szerint a felhasználhatatlan műszerek értéke 870 831 Ft-ot tett ki.
A felperes előadása szerint a szóban levő kárigény közlése az alperessel 1969. szeptember 8-án történt.
Mindezek folytán megállapítható volt, hogy a károsodás bekövetkeztének fenti időpontjához (1968. július 31.) képest a felperes részéről az írásbeli felszólítás – ami a kártérítési igényének elévülését megszakította volna [Ptk. 327. § (1) bek.] – egy év elmúltával történt. Így tehát a felperes kárkövetelése elévült.
A felperes – a perbeli előadása szerint – a kártérítési követelését nem tudta korábban érvényesíteni, egyrészt azért, mert a károsodás bekövetkezte után a felettes szervéhez, a tröszthöz fordult és annak segítségét kérte a kárrendezés céljából. Ezzel kapcsolatban utalt a X/1. sz. alatt becsatolt 1971. december 7-én kelt levélmásolatra, amelyben a felperes a tröszt jogügyi osztályától kérte, hogy a tröszt vezérigazgatója kötelezze az alperest a kár megfizetésére. A másik akadályozó körülmény pedig az volt, hogy a felperes – előadása szerint – az alperes ellen a keresetet csak a tröszt engedélyével nyújthatta be.
A 11/1967. (V. 13.) Korm. sz. rendeletnek a trösztre vonatkozó szabályai szerint a tröszthöz tartozó vállalatok igényei bírósági úton történő érvényesítésének nem feltétele a tröszt engedélye. Az ilyen rendelkezés ellentétben van a GKT 25/1973. sz. állásfoglalással is.
A felperesi kereset elévülésének megállapítása folytán a fellebbezéssel kapcsolatban az ügy érdemi részének vizsgálata szükségtelenné vált.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az első fokú ítéletnek az alperest és a felperest marasztaló részeit akként változtatta meg, hogy a felperes keresetét elutasította, és ennek következtében a felperest terhelő szakértői költség és első fokú eljárási illeték összegét megfelelően felemelte, az alperest a szakértői díj és az eljárási illeték fizetése alól mentesítette. (Legf. Bír. Gf. V. 31 472/1974. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás