MK BH 1976/337
MK BH 1976/337
1976.07.01.
Nem tekinthető a kárenyhítési kötelezettség megszegésének, ha a balesetet szenvedett dolgozó a baleset után tovább dolgozott és csak később fordult orvoshoz, ha a sérülése olyan természetű volt, hogy nem ismerhette fel az orvosi beavatkozás szükségességét (Mt. 62. §).
A felperes mint betanított marós dolgozott az alperes alkalmazásában. 1972. április végén vagy május elején megbotlott az egyik gép alól kiálló deszkapallóban és a betonon a jobbtérdére esett. A felperes a balesetét jelentette a művezetőjének, de mivel külső sérülési nyomok nem voltak a térdén, üzemi baleseti jegyzőkönyvet nem vettek fel.
A felperes ezután tovább dolgozott, bár az ezt követő 2-3 hónapon át nagyon fájt a térde, mely később meg is dagadt. Ennek ellenére csak több hónap múlva, 1972. októberében ment el a körzeti orvoshoz, aki a sebészeti szakrendelésre utalta. A felperest az orthopédiai osztályon is kezelték, majd 1973. november 23-án porcleválás miatt a megyei kórház sebészeti osztályán megoperálták.
A felperesnek az üzemi balesettel kapcsolatos kártérítési igényét az alperes elutasította. A felperes ezután a munkaügyi döntőbizottságához fordult, amely a határozatával a panaszát elutasította azzal az indokolással, hogy a betegség és a baleset közötti okozati összefüggést ilyen hosszú idő után nem találta bizonyítottnak.
A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes keresettel élt a munkaügyi bírósághoz. Kérte az alperest az üzemi balesettel kapcsolatos eddigi keresetkiesése megfizetésére kötelezni.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a döntőbizottság határozatát akként változtatta meg, hogy az alperest kötelezte, fizessen meg a felperes részére 5-hónapra járó keresetkiesés fejében 5200 Ft-ot. Az ítélete indokolásában kifejtette, hogy a felperes hét hónapos mulasztása – mely idő alatt nem fordult orvoshoz – folytán alakult ki az idült és gyulladásos állapot. Emiatt a műtét is szükségessé vált. Utalt végül arra, hogy azért ítélte meg öt havi időtartamra a keresetkiesést, mert „a bírói gyakorlat szerint: ha a gyógytartam meghosszabbodását a dolgozónak felróható ok váltotta ki, az emiatt keletkezett betegállomány időszakára kártérítés nem jár”.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az Mt. 62. §-ának (1) bekezdése rendelkezik a vállalat vétkességére való tekintet nélkül fennálló felelősségéről. Ugyanezen szakasz (2) bekezdése pedig azt szabályozza, hogy mikor mentesül e felelősség alól a vállalat. E bekezdés második mondata szerint a vállalat mentesül a kár ama részének a megfizetése alól, amelyet a dolgozó vétkes magatartása idézett elő.
A dolgozónak a kármegosztásra alapot adó vétkes magatartása azonban nem azonosítható a kárelhárítási vagy kárcsökkentési kötelezettség megszegésével. Minthogy legfeljebb az utóbbiról lehet szó, a munkaügyi bíróság törvénysértéssel csökkentette az alperes felelősségének a mértékét az Mt. 62. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés hatálya alá nem vonható okból.
A perben meghallgatott orvosszakértő hivatkozott – többek között – a szakirodalomnak arra a megállapítására, amely szerint a felperesével azonos kóresetben „a fájdalom néha olyan csekély fokú, hogy a sérült tovább tud menni és dolgozni. Ezért nem is fordul mindig orvoshoz.”
Az a körülmény tehát, hogy a felperes időben nem fordult orvoshoz, nem tekinthető olyan felróható mulasztásnak, amely az alperes kártérítési felelősségét csökkentené. (Legf. Bír. M. törv. II. 10 212/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás