BK BH 1976/341
BK BH 1976/341
1976.08.01.
I. Ha az ítélet jogerőre emelkedése után válik ismertté olyan új bizonyíték, amely szerint az elítélt 1975. március 29. napján, az 1975. évi 7. sz. tvr. hatályba léptekor gyógyíthatatlan betegségben szenvedett – e tény alapul szolgálhat a perújítás elrendelésének.
II. Annak eldöntésénél, hogy lényegesen enyhébb büntetés kiszabásának lehet-e helye, a perújítási kérelemben előadott tény szolgál alapul, amelyet össze kell vetni az alapügy ítéletében értékelt bűnösségi körülményekkel (Be. 276. §).
A járásbíróság a terhelt bűnösségét folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében állapította meg, ezért börtönben végrehajtandó 4 hónapi szabadságvesztésre és 1000 Ft pénzmellékbüntetésre ítélte az alábbi tényállás alapján.
A terhelt a Patyolat Vállalatnál mint adminisztrátor dolgozott és ellátta a számlázási, egyben a pénztárosi munkakört is. E lehetőség felhasználásával a terhelt 1973. januárjától 1974. szeptemberéig terjedő időben összesen 6939 Ft bevételt tulajdonított el. A cselekményével okozott kárt a nyomozás során megtérítette.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság annyiban változtatta meg a járásbíróság ítéletét, hogy a pénzmellékbüntetést 3000 Ft-ra felemelte, további mellékbüntetésként pedig 1 évre a közügyek gyakorlásától eltiltotta.
1975. december 30. napján a terhelt perújítási kérelmet nyújtott be, melyben arra hivatkozott, hogy az ügyében hozott ítélet jogerőre emelkedése után derült fény arra, hogy zsírmájúságban szenved, mely gyógyíthatatlan súlyos betegsége már a bűncselekmény elkövetése és elbírálása idején is fennállott. Ekként a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1975. évi 7. sz. törvényerejű rendelet I. §-a (1) bekezdése d) pontjának II. fordulatára tekintettel közkegyelem alá esik, illetőleg a betegsége olyan lényeges enyhítő körülményként lett volna értékelendő a büntető eljárás során, amely lényegesen enyhébb büntetés kiszabását, illetőleg a kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának a felfüggesztését eredményezte volna. [Be. 276. § (1) bek a) I. pont.]
A városi és járási ügyészség perújítási nyomozást rendelt el, s az ennek során beszerzett belgyógyászati kórlap adataiból és az igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján megállapítható volt, hogy a terhelt a vizsgált időben zsírmájúságban, illetőleg chronikus hepatitisben szenvedett és valószínűsíthető, hogy ez a betegsége már 1973-ban megkezdődött. A betegség gyógyíthatatlan, a betegség azonban elsősorban nem gyógyszeres kezelést, hanem diétás, főként alkoholmentes étrendet igényel. A betegségnek súlyossági stádiumai vannak, a közvetlen vagy közvetett életveszély ennek függvénye. A büntetés rabkórházban történő végrehajtásának nincs akadálya.
A megyei bíróság a terhelt által előterjesztett perújítási kérelmet elutasította.
A végzés indokolása szerint a perújítási nyomozás során feltárt adatok értelmében a terhelt nem szenved gyógyíthatatlan súlyos betegségben, így az 1975. évi 7. sz. tvr. 1. §-a (1) bekezdése d) pontjának II. fordulata alapján közkegyelemben nem részesülhet, másfelől pedig a bűncselekmény elkövetésének körülményeire és a terhelt személyiségére tekintettel az orvosszakértői véleményben megállapított betegség az alapügyben kiszabott szabadságvesztésnél lényegesen enyhébb büntetés alkalmazását nem eredményezheti.
A végzés ellen a terhelt jelentett be fellebbezést.
A Legfelsőbb Bíróság végzésével megváltoztatta a megyei bíróság határozatát, a perújítást elrendelte, az ügyet a járásbírósághoz érdemi tárgyalásra utalta és a terheltre kiszabott büntetés végrehajtását felfüggesztette.
A végzés indokolásában kifejtettek szerint a perújítási nyomozás során az igazságügyi orvosszakértő nem nyilatkozott abban a kérdésben, hogy a terhelt gyógyíthatatlan betegsége milyen súlyossági stádiumban van, s ez jelent-e a terhelt számára életveszélyt, így megalapozatlan a megyei bíróság végzésében foglalt az a megállapítás, hogy a terhelt betegsége nem olyan súlyos, amely az 1975. évi 7. sz. tvr.-ben foglalt közkegyelmi rendelkezés alkalmazását lehetővé tenné. Egyébként is a terhelt gyógyíthatatlan és állandó orvosi felügyeletet igénylő betegségének fennállása olyan új bizonyíték, amely feltétlenül valószínűsíti, hogy a terhelttel szemben az alapeljárás során hozott büntetésnél lényegesen enyhébb büntetést kell kiszabni. Ekként a perújítást azzal rendelte el, hogy a terhelt betegségének mibenlétét orvosszakértő útján kell tisztázni és állást foglalni abban a kérdésben, hogy a közkegyelmi rendelkezés alkalmazásának avagy a büntetés enyhítésének helye van-e.
A Legfelsőbb Bíróság perújítást elrendelő végzése ellen emelt törvényességi óvásban kifejtett álláspont szerint a közkegyelmi rendelkezés alkalmazása kérdésében hozott bírósági határozat deklaratív jellegéből következően az ilyen végzés ellen a perújítás csakúgy mint a fellebbezés is – kizárt, másfelől pedig a terhelt korábbi keletű betegsége a kriminológiai értelemben vett visszaeső elkövetőre a folytatólagosan megvalósított bűntett miatt kiszabott 4 hónapi szabadságvesztés főbüntetéshez képest semmiképpen sem teszi valószínűvé enyhébb büntetés kiszabását.
A törvényességi óvás az alábbiak szerint alapos.
1. A perújítási kérelem elsődlegesen annak bírósági megállapítására irányult, hogy a terhelt gyógyíthatatlan súlyos betegségben szenved, következésképpen a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1975. évi 7. sz. tvr. 1. §-a (1) bekezdése d) pontjának II. fordulata értelmében a kegyelmi rendelkezés alkalmazásának van helye.
A perújítási nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő feladata annak megállapítása volt, hogy a közkegyelmi rendelkezésben foglalt és a perújítási kérelemben említett ez a feltétel fennáll-e. A megyei bíróság e feltétel hiányában utasította el a perújítási kérelmet. A Legfelsőbb Bíróságnak a törvényességi óvással megtámadott végzésében adott iránymutatása szerint a terhelt betegsége súlyossági stádiumának a lefolytatandó eljárásban való tisztázása után kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a közkegyelmi rendelkezés alkalmazásának helye van-e.
Az 1975. évi 7. sz. tvr. alkalmazása szempontjából a felhívott jogszabály 1. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételeknek – így a d) pont II. fordulatában foglalt gyógyíthatatlan súlyos betegségnek is – a közkegyelmi rendelet kihirdetésekor kell fennállnia, és a betegség gyógyíthatatlan, egyszersmind súlyos volta együttes feltétel, melynek megléte kizárólag orvosi kérdés. Erre utal a közkegyelmi rendelkezés végrehajtása tárgyában kiadott 103/1975. IM sz. utasítás 8. pontja is, amelynek értelmében a gyógyíthatatlan súlyos betegség megállapításához a börtönorvost, szükséghez képest pedig igazságügyi orvosszakértőt kell igénybe venni.
A börtönorvosnak, illetőleg orvosszakértőnek tehát abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy a közkegyelmi rendelkezés kihirdetésekor – 1975. március 29. napján – gyógyíthatatlan súlyos betegség fennállt-e, s amennyiben erre a kérdésre a válasz igenlő: a bíróságnak a közkegyelmi rendelkezést alkalmaznia kell; míg ha ezt a feltételt az orvosi vélemény nem igazolja: a közkegyelem alkalmazása kizárt. E kérdésben hozandó határozat során tehát a bírói mérlegelés lehetősége szóba sem kerülhet. A Legfelsőbb Bíróság perújítást elrendelő végzésében tévesen adott olyan iránymutatást, hogy a bíróságnak az orvosszakértő újabb véleménye alapján kell állást foglalni a közkegyelmi rendelkezés alkalmazása kérdésében, mivel ez arra utal, mintha ebben a kérdésben a bíróságnak mérlegelési lehetősége volna.
A közkegyelem gyakorlásáról szóló 1975. évi 7. sz. tvr. 7. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a gyógyíthatatlan súlyos betegségben szenvedő elkövetővel szemben büntető eljárás nem indítható, illetőleg nem folytatható, ha a tvr. hatályba lépése előtt olyan szándékos bűncselekményt követett el, amely miatt a bíróság előreláthatóan egy évet meg nem haladó szabadságvesztést szabna ki, a tvr. 7. §-ának (3) bekezdése értelmében pedig ha a bíróság az egy évet meghaladó szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt indított büntető eljárást a határozat meghozatala céljából tartott tanácsülésig [Be. 212. § (6) bek.] nem szüntette meg, határozatában állapítja meg, hogy a kiszabott büntetés végrehajtási kegyelem alá esik.
Abban az esetben tehát, ha az ítélet jogerőre emelkedése után válik ismertté olyan új bizonyíték, amely szerint az elkövető már 1975. március 29. napján gyógyíthatatlan súlyos betegségben szenvedett, vagyis a büntető eljárást az 1975. évi 7. sz. tvr. 7. §-ának (1) bekezdése alapján meg kellett volna szüntetni: ez mint a Be. 276. §-a (1) bekezdésének a/1. pontja szerinti ok alapul szolgálhat a perújítás elrendelésére.
Ilyen ok fennállását azonban a perújítási nyomozás adatai egyáltalán nem valószínűsítették.
Az alapügyben 1974. december 24. napjától 1975. november 4. napjáig – tehát a közkegyelem gyakorlásáról szóló tvr. hatálybalépése idején is – folyt a büntetőeljárás, melynek folyamatban léte alatt a terhelt egyáltalán nem hivatkozott betegségére, illetőleg annak bármilyen tünetére, még a büntetés kiszabásával összefüggésben sem, s az alapügyben eljárt bíróságok a terhelt betegségét a bűnösségi körülmények körében nem is értékelték.
A perújítási nyomozás során beszerzett, az igazságügyi orvosszakértő által adott szakvélemény, illetőleg annak kiegészítése szerint csupán valószínűsíthető, hogy a zsírmájúság megbetegedés 1973-ban megkezdődött. Az orvosszakértői vélemény azonban az erre vonatkozóan feltett kifejezett kérdésre sem tett olyan megállapítást, hogy a vizsgált időben a gyógyíthatatlan betegség egyben súlyos stádiumban lett volna, még kevésbé állt fenn ez a feltétel tíz hónappal korábban, a közkegyelmi rendelkezés hatálybalépése napján, a szubjektív tünetek jelentkezésének hiányában az esetleg fennálló megbetegedés ekkori súlyos stádiuma szóba sem kerülhet.
Helyesen hivatkozott tehát a megyei bíróság a perújítási kérelmet elutasító végzésében arra, hogy az 1975. évi 7. sz. tvr. 1. §-a (1) bekezdése d) pontjának II. fordulata szerinti feltétel nem áll fenn és ez okból a perújítás elrendelése kizárt, ugyanakkor téves a Legfelsőbb Bíróság végzése, amely e rendelkezést megváltoztatva a perújítást elrendelte.
2. A perújítási kérelem másik indoka szerint a terheltnek már az alapeljárás során is fennállott az a betegsége, amely nem volt ismert, így ezt a körülményt az eljárt bíróságok a büntetéskiszabás során nem is értékelhették.
Ez a körülmény ugyancsak megalapozhatja a Be. 276. §-a (1) bekezdésének a/l. pontjában foglalt perújítási okot, mert perújításnak van helye, ha az alapügyben felmerült, akár fel nem merült tényre vonatkozóan olyan új bizonyítékot hoznak fel, amely valószínűvé teszi, hogy a terheltre lényegesen enyhébb büntetést kell kiszabni.
Annak a megítélése szempontjából, hogy a perújítási kérelemben előadott ok mely esetben valószínűsíti a terhelttel szemben az alapítéletben foglalthoz képest lényegesen enyhébb büntetés kiszabását, vizsgálni kell elsősorban az alapeljárás során hozott ítéleti rendelkezést, továbbá az elkövetés körülményeit, a terhelt személyiségét, a megvalósított cselekmény tárgyi súlyát, ezeket össze kell vetni a perújítási kérelemben felhozott körülmény súlyával és jelentőségével, és mindezek alapján kell állást foglalni az említett kérdésben.
A terhelt a munkahelyén felismerve a munkaszervezés terén jelentkező hiányosságokból adódó lehetőséget, több mint másfél éven keresztül, lényegében ugyanazon a módon követte el a bűncselekményeket, mint amelyek korábbi elítélése során tapasztalhatók voltak. Az eltulajdonított összegeket italozásra fordította, cselekményét minden anyagi rászorultság nélkül, a szórakozásra szükséges anyagiak biztosítása végett valósította meg. Cselekményével a társadalmi tulajdont károsította.
A kriminológiai értelemben vett visszaeső terheltre a folytatólagosan elkövetett bűncselekmény miatt a bíróság jogerős ítéletével az alapeljárás során 4 hónapi szabadságvesztést szabott ki a Btk. 68. §-a (2) bekezdése d) pontjának alkalmazásával.
A perújítási nyomozás során beszerzett orvosszakértői szakvéleményben megállapított korábbi keletkezésű betegség sem teszi valószínűvé a terhelttel szemben az alapítéletben kiszabott szabadságvesztéshez képest enyhébb főbüntetés, illetőleg a korábban már hatástalannak bizonyult büntetés végrehajtása felfüggesztésének alkalmazását.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a Be. 290.§-ának (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság végzése, mellyel a perújítást elrendelte, az ügyet érdemi tárgyalásra utalta és a terheltre kiszabott büntetés végrehajtását felfüggesztette, törvénysértő, ezért azt a felhívott jogszabály (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a terhelt perújítási kérelmét – figyelemmel a Be. 279. §-ának (4) bekezdésére – elutasította. (Legf. Bír. Eln. Tan. B. törv. 696/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás