PK BH 1976/354
PK BH 1976/354
1976.08.01.
Épület műszaki átadásakor észlelt hibákra és hiányosságokra vonatkozó megállapodás tévedés címén az elévülési időn belül megtámadható [Ptk. 210. § (1) bek., 240. §, XXXI. sz. PED].
A peres felek vállalkozási szerződést kötöttek. Eszerint a felperes vállalta azt, hogy 199 415 Ft-ért felépíti az alperesek családi házát. A lakóépület műszaki átadása 1972. augusztus 2-án megtörtént. Ekkor a felek az észlelt és nem javítható minőségi hibákat rögzítették, és ennek alapján az alperesek a vállalkozói díj leszállítását kérték. A peres felek az 1972. augusztus 16-án felvett jegyzőkönyv szerint a nem javítható hibák értékét 4089 Ft-ban állapították meg. A felperes ezt az összeget a végszámlából levonta. Az alperesek a 191 089 Ft-ra módosított vállalkozói díjból 184 330 Ft-ot kifizettek.
A felperes a keresetlevelében a még hátralékos 6759 Ft megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Arra hivatkoztak, hogy a felperes a hibás teljesítésből eredő értékcsökkenést tévesen számította ki és mivel nem rendelkeztek megfelelő szakértelemmel, a felperes képzett szakembereinek értékelését elfogadták.
Az első fokú eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő a javítható és nem javítható minőségi hibák miatt bekövetkezett értékcsökkenést 8968 Ft-ban jelölte meg.
Az első fokú bíróság arra kötelezte az alpereseket, hogy a felperesnek 1880 Ft-ot és ennek 1972. július 30-tól járó évi 5%-os kamatát 15 nap alatt fizessék meg. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította és a felperest 475 Ft részperköltség megfizetésére kötelezte. A szakértő véleménye alapján a bíróság megállapította, hogy a felperes szakemberei a minőségi hibák ellenértékét feltűnően alacsony összegben állapították meg. Ezért az alperesek a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése értelmében a megállapodást a szolgáltatások feltűnő aránytalansága címén jogosultak megtámadni. A megtámadási jogukat a Ptk. 236. §-ának (3) bekezdése szerint a felperes követelésével szemben kifogás útján érvényesíthetik. Mivel az értékkülönbözet levonása után az alperesek terhére 1880 Ft mutatkozott, az első fokú bíróság az alpereseket ennek megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság részben megváltoztatta az első fokú ítéletet és a marasztalási összeget 6094 Ft-ra és járulékaira felemelte. Egyben az alpereseket 540 Ft első és 260 Ft másodfokú eljárási költség megfizetésére kötelezte. Jogi álláspontja szerint a felek a nem javítható hibák tekintetében a Ptk. 240. §-ának (1) bekezdése szerinti egyezséget kötöttek. A szakértő nemcsak az egyezségben felsorolt, hanem az egyéb hibákat is figyelembe vette, márpedig ez utóbbiak számbavételére igényérvényesítési késedelem miatt lehetőség nincsen.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A per adataiból megállapítható, hogy az alperesek az épület műszaki átadásakor több kifogást emeltek. A felperes a hibák egy részének a kijavítását vállalta, a nem javítható hibák miatt pedig a vállalkozói díjat 4089 Ft-tal csökkentette. Utóbb a perben kirendelt szakértő megállapította, hogy az épületnek egyéb hibái is vannak, és a felperes a kijavítás költségét, illetőleg a szavatossági hibákból eredő értékcsökkenést is tévesen számította ki.
Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor az alperesek szavatossági igényét kizárólag az 1972. augusztus 16-án készült jegyzőkönyvben felsorolt hiányosságok miatt állapította meg és az utóbb észlelt hibák tekintetében az igény érvényesítését elkésettnek tekintette. A másodfokú bíróság álláspontja ellentétes a Legfelsőbb Bíróság XXXI. sz. Polgári Elvi Döntésének b) pontjában foglaltakkal. Eszerint, ha a jogosult a nyilatkozatában konkrét hibát jelöl meg, később azonban megállapítják, hogy a dolognak egyéb hibái is vannak, amelyek külön-külön vagy összességükben ugyancsak előidézői a megjelölt kellékhiánynak, a szavatossági igény érvényesítését nem lehet elkésettnek tekinteni az utóbb felfedezett hibák tekintetében sem. Egyébként a másodfokú bíróság szerint is a felek a hibás teljesítéssel kapcsolatos jogviszonyukat megállapodással rendezték. Az idézett elvi döntés c) pontja értelmében ebben az esetben a jogosult a megállapodáson alapuló jogait az elévülési időn belül érvényesítheti.
Az alperesek az 1972. augusztus 16-án készült jegyzőkönyvben foglalt megállapodást azért támadták, mert álláspontjuk szerint a jegyzőkönyv nem sorolt fel valamennyi hibát, és az elszámolást érintő egyes tételek is tévesek. Ezeket csupán azért fogadták el, mert a felperes elszámolásának ellenőrzéséhez szakértelmük nem volt.
Az alperesek a perben így elsősorban nem a szolgáltatások feltűnő aránytalanságára, hanem arra hivatkoztak, hogy a jegyzőkönyv aláírásakor tévedésben voltak és a tévedésüket a felperes okozta, illetőleg felismerhette. Az alperesek perbeli védekezését tehát nem a Ptk.-nak az eljárt bíróságok által alkalmazott 201. §-a (2) bekezdése, hanem a 210. §-ának (1) bekezdése alapján kellett volna elbírálni.
Annak az eldöntéséhez, hogy az alperesek az elszámolást tartalmazó megállapodáskor tévedésben voltak-e, elsősorban a megállapodás alapjául szolgáló elszámolás helyességét kellett volna vizsgálni. Az első fokú bíróság által meghallgatott szakértő megállapította, hogy az elszámoláskor az alperesek által állított hibák legalábbis részben fennállottak, és a kimutatható hibák miatt az elfogadott 4089 Ft helyett 8968 Ft jóváírásának volna helye.
Ezek szerint a felek megállapodása olyan helytelen adatok elfogadásával függ össze, amelyeket az alperesek helyesnek tartottak. Így tehát – a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése értelmében tévedés címén a szerződést megtámadhatják, ha tévedésüket a felperes okozta vagy felismerhette.
A perben eljárt bíróságok eltérő jogi álláspontjuknál fogva a szerződés létrejöttének körülményeit nem tisztázták és nem vizsgálták azt, hogy az elszámolásban fellelhető tévedések mennyiben vezethetők vissza a felperes (alkalmazottainak) magatartására. Ennélfogva a jogerős ítélet nemcsak törvénysértő, hanem megalapozatlan is.
Az előadottak alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján mindkét fokú ítéletet hatályon kívül helyezte, s az első fokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárás során tisztázni kell, hogy a felek milyen előzetes tárgyalást folytattak, a megállapodás milyen tények és adatok alapján készült el, a megállapodás tervezetét valóban a felperes képzett szakemberei készítették-e el, végül a megállapított tények és adatok ellenőrzésére az alpereseknek milyen lehetőségük volt.
A felek a megállapodásukat valóban egyezségnek nevezték. Egy ügyleti nyilatkozat jogi minősítését azonban nem az elnevezése, hanem tartalma szabja meg. A felek 1972. augusztus 16-án kelt megállapodására csak akkor lehetne alkalmazni a Ptk. 240. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabályt, ha az a korábbi szerződés módosítására, illetőleg a szerződésből eredő vitás és bizonytalan kérdések rendezésére irányult volna. Olyan esetben, amikor az egyik fél a való tényeket ismeri és lényeges körülmény tekintetében a másik fél tévedését maga okozta vagy felismerhette, a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése alapján az egyezségi jognyilatkozat is eredményesen megtámadható. Ilyen esetben a Ptk. 240. §-ának (2) bekezdéséhen írt rendelkezések sem zárják ki a megtámadás lehetőségét. (Legf. Bír. P. törv. V. 20 702/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás