MK BH 1976/38
MK BH 1976/38
1976.01.01.
Ha az üzemi balesetet szenvedett dolgozó a balesete előtt rendszeresen végzett idényjellegű mezőgazdasági munkát s erre a balesete következtében nem képes, a balesetért felelős munkáltató az ilyen jellegű munkavállalás elmaradásából származó jövedelemkiesést is köteles megtéríteni. – Ha a dolgozó elmaradt jövedelme a lakóhelyén vállalt munkából származott, nem várható el tőle, hogy a csökkent munkaképességének megfelelő munka elvállalásával a lakóhelyén kívül tegyen eleget a kárenyhítési kötelezettségének [2/1964. (IV. 3.) MüM sz. r. 1/F. §, 2. §, 11. §].
A felperes az alperesnél csapológépen dolgozott. Munkavégzés közben üzemi balesetet szenvedett. A jobb kezének II, és III. ujját alapperc-izületében csonkolták, a IV. ujj hajlítása korlátozott. Az orvos szakértői vélemény szerint “minden olyan munkakörben, ahol a kéz összes ujjainak mozgása szükséges az erő teljes kifejtéséhez, a felperes csak erejének megfeszítésével képes munkát végezni. Ilyen munkaként említhetők a nehéz fizikai munkák. Állapota kialakult, javulás abban nem várható”.
A felperes a társadalombiztosítás alapján baleseti járadékban részesül. Az üzemi balesete folytán 1965. január 22-éig volt táppénzes betegállományban, azt követően azonban továbbra is a balesete előtti munkakörben dolgozik, de más munkagépen.
A felperes 1965-től kezdve évenként érvényesítette a munkaviszonyon kívül végzett mezőgazdasági munkákból eredő, s a baleset következtében elmaradt jövedelmének megtérítési igényét. Ezt arra alapította, hogy a balesetét megelőző években a szabadsága alatt lakóhelyén a termelőszövetkezetben mezőgazdasági munkát végzett. Aratáskor mint a kombájnt kiszolgáló szerződéses munkás természetbeni juttatásban részesült. Balesete óta és miatt ilyen munkát szabadsága alatt nem vállalhatott.
Első ízben az 1965. évben a kártérítési követelését az alperes vállalati egyeztető bizottsága elutasította, felülvizsgálati kérelem folytán azonban a kerületi bíróság jogerős határozatával megállapította az alperes teljes felelősségét és elmaradt jövedelem címén az alperest 3233 Ft megfizetésére kötelezte.
Ezt követően az alperes az 1966., 1965., 1971. években bírósági ítélet alapján, az 1969. évben döntőbizottsági határozat alapján, az 1967., 1970., 1972. években munkaügyi vita nélkül teljesítette a felperes elmaradt jövedelem címén érvényesített követelését, melynek összege minden esetben a tárgyévben juttatott termény forgalmi értéke szerint alakult.
Az 1973. évben a felperes kérte az alperestől “a szokásos mezőgazdasági munka elmaradása folytán felmerült 10 620 Ft” kára megtérítését. A termelőszövetkezet igazolása szerint a felperest mint kombájn kisegítőt tudta volna alkalmazni a 28 napi szabadsága alatt. Más könnyebb munka a betakarítás idején nem volt. Az alperes a kérelem teljesítése elől elzárkózott. A felperes panasszal fordult az alperes munkaügyi döntőbizottságához.
A vállalati munkaügyi döntőbizottság a felperes panaszát elutasította. A panaszának indokolása szerint a felperes igénye azért nem alapos, mert nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének.
A felperes keresete folytán a munkaügyi bíróság a döntőbizottsági határozatot megváltoztatta és a felperes keresetének helyt adva az alperest 10 620 Ft kártérítés megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint a felperes nem kötelezhető arra, hogy a lakóhelyétől vagy munkahelyétől távol eső más helységben biztosítson magának más kereseti lehetőséget. A lakóhelyén könnyebb munkavállalási lehetősége nem volt. A bíróság álláspontja szerint nem volt alapos az alperesnek arra való hivatkozása, hogy a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének.
Az alperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a szabadság célja a dolgozó pihenésének biztosítása. A szabadságnak nem az a társadalmi rendeltetése, hogy a dolgozó ez idő alatt más munkáltatónál alkalmi munkát vállaljon. Tény ugyan, hogy az alperes kilenc éven keresztül helytállt a felperes jövedelemkieséséért. Az alperes a kilencévi szolgáltatással teljes jóvátételt nyújtott. A kilencévi teljesítés nem ad alapot az elmaradt jövedelemnek visszatérő, járadék jellegű megtérítésére. A felperes máshol, könnyebb munkával is pótolhatta volna jövedelemkiesését. A felperes azonban nem tanúsított olyan magatartást, amely igazolná a komoly munkavállalási szándékát. A felperes igénye megalapozatlan és sérti az Mt. 2. §-ában írt azt a rendelkezést, hogy a Munka Törvénykönyvében megállapított jogokat társadalmi rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A kerületi bíróság a jogerős határozatában megállapította, hogy a felperes balesetéért az alperes teljes kártérítési felelősséggel tartozik.
A módosított 2/1964. (IV. 3.) MüM sz. rendelet 1/F. §-a szerint a dolgozó életének, testi épségének vagy egészségének a munkaviszony keretében történt megsértése esetén a vállalat a dolgozó teljes vagyoni kárát, így a sérelem folytán elmaradt jövedelmet, a dolgokban keletkezett károkat, valamint a sérelemmel kapcsolatos költségeket és kiadásokat köteles megtéríteni. A jogszabály 2. §-ának (3) bekezdése értelmében a munkaviszonyon kívül elmaradt jövedelemként a sérelem folytán elmaradt egyéb rendszeres keresetet kell megtéríteni.
A per során nem volt vitatott az a tény, hogy a balesetét megelőzően a felperes a szabadságának időtartama alatt aratási munkát végzett a lakóhelyén levő termelőszövetkezetben. Így “a sérelem folytán elmaradt rendszeres kereset” fogalmi köréből a felperes által a szabadságideje alatt a termelőszövetkezetben rendszeresen végzett idényjellegű munkából származó keresetet nem lehet kizárni.
Kétségtelen, hogy a szabadság alapvető rendeltetése a pihenés, nincs azonban munkavállalási tilalom a szabadság idejére sem. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében (Pl. a BH 1972/5. sz. 7075. sz.) megítélte a károsult részére a balesete folytán elmaradt jövedelmének megtérítéseként azt az összeget, amelyet kizárólag a nyári szabadsága alatt kereshetett volna.
Téves és jogszabálysértő a másodfokú bíróságnak az az álláspontja is, hogy ... “az alperes a kilencévi szolgáltatással teljes jóvátételt nyújtott”.
Mindaddig ugyanis, amíg annak feltételei fennállanak, a felperes érvényesítheti a kártérítési igényét. A követelés nem válik járadékszerűvé amiatt, mert a fennállását minden évben bizonyítani kell.
Ellentmondóan foglalt állást a másodfokú bíróság abban a kérdésben is, hogy a dolgozót terhelte-e kárenyhítési kötelezettség: egyfelől megállapította, hogy nem, másfelől pedig azt állapította meg, hogy a “felperes meg sem kísérelte, hogy máshol könnyebb munkával pótolja a kiesett jövedelmét”.
A 4/1967. (VI. 8.) MüM sz. rendelettel módosított 2/1964. (IV. 3.) MÜM sz. rendelet. 11. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint a kártérítés összegének kiszámításánál le kell vonni azt az összeget, amelyet a dolgozó a sérelmet követően megmaradt munkaereje hasznosításával megkeres, vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna. E jogszabály helyes értelmezése szerint nem várható el a felperestől, hogy a szabadságideje alatt is a lakhelyétől távol végezzen kárenyhítés címén munkát. Ez a jogszabály rendeltetésével szembenálló értelmezése lenne a kárenyhítési kötelezettségnek és kizárólag a balesetért teljesen felelős alperesi vállalat megtérítési kötelezettségét enyhítené alaptalanul.
A kifejtettekből következik: a perben vizsgálni kell, hogy a felperes a balesete előtt rendszeresen dolgozott-e a rendes évi szabadsága alatt a lakóhelyén levő termelőszövetkezetben vagy esetleg máshol. Munkavégzése mennyi időt tett ki, tehát a teljes szabadságát erre fordította-e vagy sem, a munka milyen jellegű volt, és ennek ellenértéke fejében milyen szolgáltatásokban részesült a felperes.
Az eljárt bíróság a tényállást abban a vonatkozásban sem derítette fel, hogy a felperest munkaképesség-csökkenése akadályozta-e az általa említett nyári betakarítási munkák végzésében, állapotában a baleset óta történt-e olyan javulás, amelynek alapján már különösebb erőfeszítés nélkül vállalhatta volna az említett munkák elvégzését. Nincs a perben adat arra sem, hogy a felperesnek az 1973. évre mennyi szabadság járt, annak mértéke elérte-e a keresetben megjelölt 28 munkanapot, vagy sem.
Csak az előzőekben részletezett körülmények tisztázásával hozható megalapozott döntés abban a kérdésben, hogy jogos-e a felperesnek a perben érvényesített követelése. (Legf. Bír. M. törv. II. 10 461/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás