PK BH 1976/405
PK BH 1976/405
1976.09.01.
Vasút és közút kereszteződésében bekövetkezett baleset miatti kárért KRESZ szabálysértés esetén fennáll a Magyar Államvasutak felelőssége, a jelzőtáblák szabálytalan elhelyezése miatt pedig a közút felügyeletét ellátó szervé is [Ptk. 339. § (1) bek., 346. §].
A felperes 1971. július 24-én kapott gépjárművezetői jogosítványt és 1973. novemberéig csak néhány alkalommal vezetett gépkocsit.
A MERKUR telepen a felperes 1973. november 23-án kísérője, I. K. jelenlétében vette át új személygépkocsiját. A gépkocsit I. K. vezette a felperes lakásáig, ott a felperes vette át a vezetést, mellette I. K. ült, a hátsó ülésen pedig a felperes 13 éves leánya. A gépkocsival a felperes 17 óra 35 perckor haladt át a B-L-i vasútvonalon egy szintbeli, sorompó nélküli útátjárón. A sorompó nélküli átjárón a személyvonat elütötte a személygépkocsit. A baleset következtében I. K. meghalt, a felperes és gyermeke súlyos sérüléseket szenvedett, a gépkocsi teljesen tönkrement.
A nyomozó hatóság a halálos közúti baleset gondatlan okozása bűntettének gyanúja miatt a felperes ellen indított nyomozást a Be. 139. §-a (1) bekezdése b) pontjának első fordulata alapján megszüntette azzal, hogy a felperesnek a balesetért való felelőssége nem állapítható meg.
A felperes keresetlevelében a CASCO biztosítással meg nem térült 4987 Ft önrészesedés és 11 943 Ft táppénzes keresetveszteség, összesen 16 480 Ft kártérítés egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Igényét az I. r. alperessel szemben a Ptk. 346. §-ára alapította, mivel a vonat közeledéséről sem látás, sem hallás útján nem győződhetett meg, az I. r. alperesnek tehát sorompót kellett volna állítania. A II. r. alperes felelősségét pedig azon az alapon kérte megállapítani, mert a baleset színhelyén felállított forgalomirányító táblák megtévesztőek és szabályellenesek voltak.
Az első fokú bírósága keresetet elutasította és az I. r. alperes részére 200 Ft,
a II. r. alperes részére pedig 500 Ft perköltség fizetésére kötelezte a felperest.
A bíróság tényként állapította meg, hogy az útkereszteződésben az 1972-ben és 1973-ban megnövekedett gépkocsiforgalomra tekintettel az I. r. alperes még 1973. májusában foglalkozott a közlekedési rend módosításával, a perbeli baleset után 1973. decemberében elrendelte fénysorompó létesítését, ami 1974. decemberében meg is történt. Az ítélet indoklása szerint a megtett intézkedések következtében az I. r. alperes mentesül a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint őt terhelő felelősség alól, mivel a baleset elhárítása érdekében megtette mindazt, ami az adott helyzetben elvárható.
A II. r. alperes felelősségét pedig azért nem állapította meg, mert a baleset bekövetkezténél – álláspontja szerint – a jelzőtáblának nem volt szerepe. A felperes ugyanis kellő helyi ismeretekkel rendelkezett, így arról is tudott, hogy a szóban levő sínpáron mindkét irányban közlekednek a vonatok.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság helyben hagyta az első fokú ítéletet.
A másodfokú bíróság ítéletének indoklása is megállapította, hogy a perbeli sorompó nélküli vasúti átjáró az utóbbi években megnövekedett forgalom mellett veszélyes volt, ott több súlyos baleset is történt. Álláspontja szerint azonban ez a körülmény még önmagában nem alapozza meg az alperesek felelősségét, mert nem volt olyan baleseti veszélyhelyzet, hogy az a közlekedési szabályok maradéktalan megtartása esetén is balesethez vezetett volna.
Arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a KRESZ 32. §-ának (1) bekezdése értelmében az I. r. alperest nem terhelte sorompóállítási kötelezettség és nem volt köteles a táblával jelzett sorompó nélküli vasúti átjárót jelzőőrrel biztosítani. Utalt arra is, hogy a vonat, amely összeütközött a felperes gépkocsijával, szabályosan, megengedett sebességgel, az előírásoknak megfelelő világítással közlekedett, az előírt módon és helyen sípjelzést adott. Ezért az I. r. alperes kártérítési felelősségét nem találta megállapíthatónak.
A II. r. alperessel szemben a keresetet elutasító ítéleti döntést pedig azért hagyta helyben, mert helytállónak találta az első fokú ítéletben kiemelt indokokat. Annak sem tulajdonított jelentőséget, hogy a vasúti átjáró után a sínszálaktól 1,8 méterre „elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla volt elhelyezve. Álláspontja szerint ugyanis a gépkocsivezetőnek nem a táblánál, hanem a főútvonalnál, az arra való ráhaladás előtt kell megállnia, ha a főútvonal forgalma ezt szükségessé teszi. A sínszál és a jelzőtáblával védett N-i út közötti közel 10 méter távolság – az ítélet indokolása szerint – lehetőséget biztosított arra, hogy a felperes a sínekről lehaladva, közvetlenül a kereszteződés előtt megállva, biztosítsa az elsőbbséget a főútvonalon haladó járműveknek.
A mindkét fokú ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A nyomozati iratok között található igazságügyi mérnökszakértői vélemény részletesen és meggyőzően kimutatta, hogy a baleset idején és helyén a közlekedő vonat a gépjárművezető részéről nem volt észlelhető. Az adott forgalmi és látási viszonyok mellett a közeledő vonat lámpáit nem lehetett észlelni, ugyanígy a sípjelzést sem. A felperes a jelzőtáblák szabálytalan elhelyezése miatt kénytelen volt a vágányokon lassítani. A szakértők kiemelték, hogy ilyen helyzetben kizárólag a véletlenen múlik, mikor kerül a gépjármű vezetője kellő gondosság kifejtése mellett is a műszaki okok miatt szinte elháríthatatlan baleseti helyzetbe. A nyomozó hatóság is a fenti körülmények miatt szüntette meg a felperes ellen indított nyomozást.
A perbeli útkereszteződésnek a forgalom megnövekedése miatti balesetveszélyes voltát az I. r. alperes is felderítette. Már 1973. májusától foglalkozott a közlekedési rend módosításával. A perbeli baleset után 1973. decemberében fél- és fénysorompó létesítésének elrendelése is megtörtént, s ez 1974. év végére el is készült.
Önmagában az a tény, hogy az I. r. alperes már 1973. májusában foglalkozott a közlekedési rend módosításával s ennek érdekében kezdeményező lépéseket is tett, a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint őt terhelő felelősség alól nem mentesítheti.
Az ismételten módosított KRESZ 32. §-ának (1) bekezdésében foglaltak értelmében vasút és közút pályaszinti kereszteződésénél sorompót (fél- vagy fénysorompót) kell létesíteni, ha a vasúti pálya a közútról nem látható be olyan mértékig, hogy a közúton bármely oldalról (irányból) közlekedő jármű vezetőjének a vasútvonalon közlekedő vonatok legnagyobb sebessége figyelembe vételével ideje legyen a vonat feltűnése után az átjáró előtt megállni, illetőleg ha a vonat feltűnésekor az átjáróra már ráhajtott, azon a vonat előtt áthaladni. Ugyanezen szakasz (2) bekezdése szerint a vasúti sorompó létesítéséről és fenntartásáról a vasutat üzemeltető vállalat ... köteles gondoskodni.
Az ismertetett szakértői vélemény megállapításaira tekintettel a KRESZ 38. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt rendelkezések, alapján az I. r. alperes az 1973. májusában tartott vizsgálat után – ha hosszabb adminisztratív eljárást is igényelt a sorompó létesítésének engedélyezése és kivitelezése – mindaddig, amíg a sorompó felállítása nem történt meg, köteles lett volna a vasúti forgalom időtartamára a perbeli közúti és vasúti kereszteződéshez jelzőőrt állítani.
Így tévesen állapították meg a perben eljárt bíróságok, hogy az I. r. alperes a baleset elhárítása érdekében mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható volt.
A KRESZ 33. §-ának (1) bekezdése szerint közúton jelzőtáblát és útburkolati jelet – a rendőrhatóság engedélyével – csak a közút felügyeletét ellátó szerv helyezhet el. A nyomozati adatok szerint „zavarkeltő jelzőtáblák” szabálytalan elhelyezéséért így a II. r. alperes felelős.
A sínszálaktól 1,8 méterre elhelyezett „elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla megnehezítette a gépjárművezetők számára az átjáró elhagyását, ha a közeledő vonatot a már említett okok miatt csak az átjárón való áthaladás közben észlelhették. Ilyen körülmények között pedig a jelzőtábla szabálytalan elhelyezése csak növelte az útátjáró veszélyességét, és a baleset bekövetkeztében nyilvánvalóan közreható szerepe volt.
Önmagában az a körülmény, hogy a felperes „helyi ismeretekkel.” rendelkezett, a II. r. alperes mulasztásának a kimentésére nem alkalmas. Egyébként arra sem merült fel peradat, hogy a felperes gépjármű vezetése közben szerzett volna „helyi ismereteket”.
Az előadottakból következik, hogy az I. és II. r. alperesek kártérítési kötelezettséggel tartoznak a felperessel szemben, a keresetet elutasító jogerős ítéleti döntés ezért törvénysértő.
Más kérdés az, hogy ha a balesetnél közrehatott az a körülmény is, hogy a gépkocsivezetés terén a felperes kellő gyakorlattal nem rendelkezett, úgy kármegosztásnak lehet helye.
Az eljárt bíróságok ellentétes jogi álláspontjuk folytán nem vizsgálták sem az esetleges kármegosztás szempontjából jelentős körülményeket, sem a keresettel érvényesített igény összegszerűségével kapcsolatos kérdéseket nem derítették fel, ezért a Legfelsőbb Bíróság mindkét fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. § (3) bek.]. (Legf. Bír. P. törv. V. 21 102/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás