PK BH 1976/409
PK BH 1976/409
1976.09.01.
A házasság felbontása felől, – ha azt a felek egyező akaratnyilvánításuk alapján kérték – a bíróság nem dönthet addig, amíg a Csjt. 18. §-ának (1) bekezdésében említett valamennyi kérdésben nem jött létre egyezség és azt a bíróság nem hagyta jóvá, – illetőleg amíg ezek a kérdések nem váltak döntésre alkalmassá [Csjt. 18. § (1) bek., 7/1974. (VI. 27) IM sz. r. 25. §, 9. sz. Irányelv 4. pont].
A felperes a keresetében az alperessel kötött házassága felbontását és gyermeke tartásdíjának a megállapítását kérte. Előadta, hogy a házasságukból született kiskorú gyermekét – megegyezésük szerint – az alperesnél kívánják elhelyezni.
A bíróság a felperes munkáltatójától kereset-kimutatást szerzett be, majd tárgyalásra tűzött határnapot és ezen megkísérelte a felek kibékítését. A felperes nyilatkozata szerint gyermekük az alperes eltartásában marad, akinek a kezéhez ő közvetlenül fizet havi 340 Ft tartásdíjat. Életközösségük 1973. áprilisában történt megszakadása óta is közös lakásban élnek, de külön háztartást vezetnek. A felperes végleges, közös elhatározás alapján kérte a házasság felbontását. Az alperes a felperes előadásával egyező kijelentést tett.
Az 1975. október 8-án megtartott tárgyaláson a felek – korábbi előadásaik fenntartása mellett – kijelentették, hogy a volt „közös lakásukban a felperes marad”. A bíróság tanút hallgatott ki, aki tudott arról, hogy a felek 1973. áprilisától külön élnek, továbbá hogy „a felperes válási szándéka komoly és végleges.”
A bíróság ítéletet hozott, amellyel a felek 1959. november 3-án kötött házasságát felbontotta. Az ítélet indokolása szerint a felek közös kiskorú gyermeke tartására az alperes havi 340 Ft tartásdíjat fizet. A felek megegyeztek, hogy a gyermek továbbra is a felperes eltartásában marad. Megállapodtak abban, hogy a közös lakást a gyermekkel együtt kizárólag a felperes használja. Mivel „a peres felek nyilatkozatai mindenben megegyeztek”, a bíróság a házasságukat a Csjt. 18. §-ának (1) bekezdése alapján felbontotta.
A felek fellebbezési jogukról lemondtak, és a járásbíróság megállapította, hogy az ítélet jogerőre emelkedett.
A jogerős ítélet ellen a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján emelt törvényességi óvás alapos.
A Csjt. 18. §-ának (1) bekezdése szerint a házasságot bármelyik házastárs kérelmére – a házassági bontóper lefolytatása után – fel kell bontani, ha a házasélet közöttük teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. Érre utal különösen a házastársaknak a házasság felbontására irányuló végleges elhatározáson alapuló befolyásmentes, egyező akaratnyilvánítása, feltéve, hogy a házastársak a közös gyermek elhelyezése és tartása, a szülő és a gyermek közötti érintkezés, továbbá a házastársi tartás, valamint a közös lakás használata kérdésében megegyeztek, egyezségüket a bíróság jóváhagyta, illetőleg a kérdésekben a bíróság a házasság felbontásával együtt – kérelmükre – dönt.
A Csjt. végrehajtásával kapcsolatos rendelkezésekről szóló 7/1974. (VI. 27.) IM sz. rendelet 25. §-a értelmében a bíróság a házasság felbontása felől – ha azt a felek egyező akaratnyilvánításuk alapján kérték – addig nem dönthet, míg a Csjt. 18. §-ának (1) bekezdésében említett valamennyi kérdésben egyezség nem jött létre és ezt a bíróság jóvá nem hagyta, illetve amíg ezek a kérdések döntésre alkalmassá nem válnak. A Legfelsőbb Bíróság 9. számú Irányelvének 4. pontjára figyelemmel az említett kérdésekben a felek valóságos akaratának megfelelő megegyezés és annak perbeli egyezségbe foglalása adhat csak lehetőséget a házasság megromlására vezető okok és körülmények vizsgálata nélküli felbontására.
A felek nem állapodtak meg közös gyermekük elhelyezése és tartása, a gyermek láthatása és a volt közös lakásuk használata felől, és nem került sor ilyen tartalmú egyezségük bírósági jóváhagyására sem. A bíróság a tényállást e vonatkozásban fel sem derítette, tehát jogszabálysértően döntött a házassági kötelék felbontása felől.
A felperes által a keresetlevélben tett, majd az első tárgyaláson előadott nyilatkozatra figyelemmel – amely szerint gyermeküket az alperes kívánja nevelni – iratellenesen utal a jogerős ítélet indokolása arra, hogy a felek megegyezése szerint gyermekük „továbbra is a felperes eltartásában marad”. Ugyancsak iratellenes az ítélet indokolásának az a megállapítása is, hogy a közös lakást „a gyermekkel együtt kizárólag a felperes használja”. Ez a következtetés – amely egyébként sem a felek megegyezésén alapul – ellentétben áll azzal a felperesi előadással, hogy nem ő, hanem az alperes fogja saját háztartásában eltartani gyermeküket.
A tényállás felderítetlensége miatt a perben arra sincs adat, hogy a felek milyen közös lakással rendelkeznek, bérlőtársak vagy tulajdonostársak-e, a lakásuk használata megosztható-e vagy sem, illetve a lakásból eltávozó házastárs tart-e kárpótlásra igényt. A bíróság nem tett eleget a Pp. 3. §-ának (1) bekezdése szerinti kötelezettségének, amikor a lakáshasználat rendezése kérdésében a feleket nem tájékoztatta az őket megillető jogokról. A lakáshasználat egyezségben történő rendezésének a mellőzése a felek közötti későbbi jogviták forrása is lehet.
Mivel a peres felek közös kiskorú gyermekének tartását és elhelyezését a bíróság kizárta vizsgálata köréből, nem számolhatott azzal, hogy a gyermek megfelelő nevelése és tartása szülei házasságának felbontása után is biztosítható-e, illetve nem áll-e ellentétben érdekeivel egyik vagy másik szülőjénél való elhelyezése.
Végeredményben a járásbíróság a törvényes feltételek hiányában bontotta fel a peres felek házasságát, ezért ítélete törvénysértő.
Minthogy azonban a Pp. 291. §-ának (2) bekezdése értelmében a törvényességi óvás folytán a jogerős határozatot a házasságot felbontó részében hatályon kívül helyezni nem lehet, a Legfelsőbb Bíróság csupán a törvénysértés megállapítására szorítkozott. (Legf. Bír_ P. törv. II. 21 423/1975 sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás