PK BH 1976/412
PK BH 1976/412
1976.09.01.
Ha az állami közjegyző a hagyatéki eljárás során arról szerez tudomást, hogy az örökös (örököstárs) külföldre távozott és onnan nem tért vissza, akkor jár el helyesen, ha az illetékes szervek megkeresése útján hivatalból tisztázza, hogy az örökös (örököstárs) ellen indult eljárás során annak a vagyonát nem kobozták-e el [6/1958. (VII. 4.) IM sz. r. 50. § (1) bek.].
Az iratokból megállapítható tényállás szerint az örökhagyó 1956-ban jogellenesen hagyta el az ország területét és Kanadában 1971. március 15-én végrendelet hátrahagyása nélkül – halt meg. Tulajdonában voltak a hagyatékátadó végzésben részletesen felsorolt (hazai) ingatlan-illetőségek, 11 700 Ft leltári értékben.
Az örökhagyó törvényes örökösei a testvérei. Ezek közül K. M. 1970. augusztus 23-án beteg nővérének, az örökhagyónak kihívására szabályszerű útlevéllel utazott ki Kanadába és ott legálisan tartózkodott 1971. december 31-ig.
A nevezett az örökhagyó halálát – és meghosszabbított külföldi tartózkodását – követően sem tért vissza az ország területére, hanem 1972. május havában házasságot kötött az örökhagyó túlélő férjével.
A belföldi testvérek közül K. J. örökrészét K. F-nek ajándékozta, s ugyanilyen jognyilatkozatot tett 1974. január 12-én Kanadában közjegyzői okiratba foglalva az utóbb férjhez ment K. M. örökös is. Utóbbi ajándékozási jognyilatkozatát a devizahatóság jóváhagyta.
Az ismertetett előzmények után a közjegyző az örökhagyó hagyatékát az 1974. április 24-én kelt végzésével – törvényes oldalági öröklés és hagyatéki osztály jogcímén – K. F-nek adta át. A hagyatékátadó végzés alapján – annak jogerőre emelkedését követően – a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése 1974. május 16-án megtörtént.
A járási földhivatal telekkönyvi részlegéhez a fenti időpontot követően – 1974. augusztus 9-én érkezett meg a büntető bíróság jogerős ítélete, amelyből kitűnik, hogy az utóbb férjhez ment K. M.-et hazatérés megtagadásának bűntette miatt a bíróság börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A bűnügyben hozott ítélet 1973. augusztus 17-én emelkedett jogerőre.
A jogerős hagyatékátadó végzés ellen a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján emelt törvényességi óvás alapos.
A közjegyzőnek az eljárás során feltárt azokra az adatokra tekintettel, hogy K. M. 1970. augusztus havában szabályszerű útlevéllel távozott az ország területéről, de oda a meghosszabbított határidőt követően sem tért vissza, körültekintőbben kellett volna eljárnia. Azt a – hagyaték állagát is érintő – ténykérdést, hogy K. M. örökös ellen büntető eljárás indul-e, vagy sem, tisztáznia kellett volna. A több jogszabállyal módosított 6/1958. (VII. 4.) IM sz. rendelet 50. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint ugyanis a közjegyző a hagyaték átadása kérdésében a tényállást hivatalból köteles megállapítani és evégett a hatóságoktól okiratokat, iratokat szerezhet be. A büntető eljárás kérdésében a közjegyző tehát nem elégedhetett volna meg a hagyatéki ügy 1974. március 14-re kitűzött tárgyalásán személyesen megjelent K. J. és K. F. érdekelt örökösök nyilatkozatával, hanem – az előzményi adatokra tekintettel – a büntető eljárásra nézve – szükség esetén – a belügyi szerveket kellett volna megkeresnie. Ha a közjegyző e hivatalbóli ténymegállapítási kötelezettségének eleget tett volna, a jogerős büntető ítéletből azt kellett volna megállapítania, hogy K. M. örökrésze az 1973. augusztus 17-én jogerőre emelkedett és vele szemben teljes vagyonelkobzást kimondó ítéleti rendelkezés folytán (1973. augusztus 17-én) a Magyar Állam tulajdonába került [Btk. 56. § (3) bek.]. Ennek folytán a nevezett a reászállott ingatlanilletőségekkel a Kanadában 1974. január 12-én kelt és konzuli hitelesítéssel ellátott közjegyzői nyilatkozat útján érvényesen már nem rendelkezhetett. Az utóbbiakra tekintettel a közjegyzőnek K. M. hagyatéki illetőségét és az erre vonatkozóan tett ajándékozási jognyilatkozatát a hagyaték átadásánál – az időközben és eredeti jogszerzés útján bekövetkezett tulajdonváltozásra tekintettel – figyelmen kívül kellett volna hagynia.
Ezen túlmenően a jogerős hagyatékátadó végzés az örökösök körének megállapítását illetően megalapozatlan is. A hagyatéki iratok között található levelezésből ugyanis arra a következtetésre lehet jutni, hogy az örökhagyónak a hagyatékátadó végzésben felsorolt személyeken kívül még egy testvére volt. (Ezeket az adatokat támasztják alá a megyei főügyészség által utóbb beszerzett részletes telekkönyvi betétmásolatok is.) Az említett levelezésből megállapítható ugyan, hogy ez a testvér szintén meghalt, halálának időpontja azonban a levélváltásból nem tűnik ki. Miután annak a kérdésnek, hogy a nevezett az örökhagyót megelőzően vagy azt követően halt-e meg – s voltak-e esetleg leszármazói, a hagyaték átadása szempontjából szintén jelentősége van, a közjegyzőnek a hagyatékátadó végzésben a halálra nézve akkor is pontos tényállást kellett volna megállapítania, ha a nevezett a jelen ügy örökhagyóját megelőzően, esetleg leszármazók, házastárs, szülők és végrendelet hátrahagyása nélkül halt meg. A testvér előbb bekövetkezett halála ugyanis – oldalági öröklés esetében – a jelen ügy örökhagyójának hagyatékát is gyarapíthatta, s ebben az esetben a közjegyző póthagyatéki eljárás lefolytatására kényszerülne.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvással megtámadott hagyatékátadó végzést a Pp. 274. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az állami közjegyzőt új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. P. törv. II. 21 069/1974. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás