GK BH 1976/413
GK BH 1976/413
1976.09.01.
A szerződést kötő szocialista szervezet a másik fél szerződési nyilatkozatainak megalapozottságáért nem felelős [Ptk. 207. § (1) bek., 203. § (1) bek., 209. § (1) bek., 315. §, 339 §, 340. § (1) bek.].
A felek között 1972. január 15-én együttműködési megállapodás jött létre, amely szerint az alperes átadja a felperesnek egyik tervezői részlegét, gondoskodik a részleg munkakapacitásának kitöltéséről és a felek a kapacitásfoglalás tárgyában a későbbiek során időszakonként külön szerződéseket kötnek. Az 1972. évre szóló kapacitásfoglalási szerződés lényeges feltételei közé tartozott, hogy a felperes 2 900 000 – 3 000 000 Ft tervezői és 300 000 Ft fővállalkozói kapacitást biztosít az alperes részére, az alperes pedig kötelezettséget vállal arra, hogy ennek erejéig megfelelő megbízásokkal a kapacitást kitölti.
A felperes azon az alapon, hogy az alperes a kapacitásfoglalási szerződést megszegte, mert a lekötött kapacitást csak részben használta fel s ezzel a felperesnek kárt okozott (elmaradt haszon), az alperest 1 029 000 Ft és kamata megfizetésére kérte kötelezni.
Az első fokú bíróság szakértőt hallgatott meg, majd annak véleménye alapján a felperest megillető összeget 549 000 Ft-ban határozta meg és az alperest ennek az összegnek a megfizetésére kötelezte, az ezt meghaladó keresetet pedig elutasította.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta, a marasztalási összeget 400 000 Ft-ra csökkentette.
A másodfokú ítéletnek az ellen a rendelkezése ellen – amellyel a felperes 149 000 Ft kártérítés és jár. iránt támasztott keresetét elutasította – benyújtott törvényességi óvás alapos.
A másodfokú bíróság a fenti követelésrész tekintetében a keresetet azzal az indokolással utasította el, hogy a felperes nem tett maradéktalanul eleget kárenyhítési kötelezettségének, amely őt a Ptk. 340.§-ának (1) bekezdése értelmében terhelte. Ez a mulasztás abban állt, hogy „az alperes megalapozatlan ajánlata elfogadásakor és a kárenyhítés végett szükséges intézkedések idejét tekintve, a felperes sem a szocialista vállalatoktól megkívánt, megalapozott ügyvitel követelményeinek megfelelően járt el”. Az ítélet indokolásának ez a része visszautalt a szakértői véleményre, amely szerint „amennyiben a felperes a kapacitásfoglalási szerződés megkötésekor kellő gondossággal járt volna el, meggyőződhetett volna arról, hogy az nagyobb és döntő részben megalapozatlan s így módjában állt volna a szerződést meg sem kötni vagy az együttműködési megállapodás felbontására a szükséges lépéseket azonnal megtenni.”
A másodfokú ítélet ismertetett megállapításai megalapozatlanok.
Nem helytálló, hogy a felperes a kapacitásfoglalási szerződés megkötésekor nem tanúsított tőle elvárható gondos magatartást és maga is hozzájárult az elmaradt haszon bekövetkezéséhez, mert a kapacitásfoglalási szerződés megkötését megelőzően meg kellett volna győződnie arról, hogy az alperes a lefoglalt kapacitást megfelelő rendelésekkel ki tudja-e tölteni. Ilyen kötelezettség a szerződést kötő felet nem terheli. A másodfokú bíróság álláspontja arra vezetne, hogy a szerződéskötés tekintetében az egyik szerződő fél nemcsak a saját, hanem a másik szerződő fél szerződési nyilatkozatainak a megalapozottságáért is felelős és viseli annak kockázatát. Ez nyilvánvalóan ellentétes lenne a szerződési akarat kifejezésére a Ptk-ban megállapított rendelkezésekkel (Ptk. 207.—209.§) és a vállalat gazdálkodásáért való önálló felelősség szabályaival (Ptk. 31 §, 59. §).
Bár ezek szerint a 149 000 Ft és kamatai iránt támasztott követelésrész tekintetében az elutasítás téves indokkal történt, szükségesnek látszik a további bizonyítás, mert az összegszerűség nem egyértelműen tisztázott.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú ítéletet a megjelölt részben hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Eln. Tan. G. törv. 30 434/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
