GK BH 1976/422
GK BH 1976/422
1976.09.01.
Veszteséges gazdálkodás miatti alapbércsökkentésről szóló értesítés a munkáltató ellen a készfizetői kezessége alapján indított perben hozott ítélet végrehajtása szempontjából a jogerős határozattal azonos hatályú [1955. évi 21. sz. tvr. 135.§ (2) bek., 152. § (1) bek., 7/1967. (X. 8.) MüM sz. r. 30. §, 31. § (2) bek., 15/1975. (XI. 15.) MüM sz. r. 11.§, 16/1975. (XI. 15) MüM sz. r. 10. §, Mt. V. 69. §, 71.§ (1) bek., 98. § (4) bek., 115.§ (1) bek., 116. § (2) bek., Pp. 349. §].
V. M. 1972. november 2-ig egy építőipari vállalat igazgatója volt. 1972. november 3-tól más munkáltatóval volt munkaviszonyban.
A korábbi munkáltató az 1972-es gazdasági évet a tartalékalap által nem fedezett 3 100 000 Ft veszteséggel zárta, ezért az illetékes szerv a 38 006/6/1973. sz., 1973. február 28-án kelt értesítésében – a 9/1969. (XII. 20.) MüM sz. rendelettel módosított 7/1967. (X. 8.) MüM sz. rendelet (a továbbiakban Rendelet) 30—31. §-aira hivatkozással – a munkavállalóval közölte, hogy emiatt az 1972. január 1-től október 15-ig terjedő időre személyi alapbérének csak 75%-a jár és a 25%-ának megfelelő 14 250 Ft-ot 1973. márciusától kezdődően 10 havi részletben vissza kell térítenie. Egyidejűleg közölte azt is, hogy a jelenlegi munkáltatójánál intézkedik a bérkülönbözetnek a munkabérből való levonása iránt.
A felperes volt munkáltató vállalat 1973. március 29-én az értesítést mellékelve az alperes jelenlegi munkáltató vállalatát felhívta, hogy a dolgozó munkabéréből a 14 250 Ft-ot vonja le és azt a vállalat egyszámlájára utalja át.
Az alperes a felhívásnak azért nem tett eleget, mert az értesítés nem tartalmazott jogerősítési záradékot. A felperestől a jogerős határozat megküldését kérte, de eredménytelenül.
V. M. a visszatérítésre kötelezés ellen panasszal élt. A panaszt a felügyeleti szerv 1973. augusztus 15-én elutasította. E döntés ellen V. M. – két társával együtt – a munkaügyi bíróságnál keresetet indított az alapbércsökkentést előíró intézkedés hatályon kívül helyezése iránt. A munkaügyi bíróság a keresetet 1973. november 17-én – idézés kibocsátása nélkül – elutasította. Döntését lényegében azzal indokolta, hogy az Mt. V. 115.§-ának (1) bekezdése és az Mt. V. 116. §-ának (2) bekezdése értelmében a szolgálati felettes döntése ellen bírói út igénybevételének nincs helye.
Az alperes vállalat – az új munkáltató – 1973. novemberéig V. M. munkabéréből csak 2362 Ft-ot vont le és utalt át. Mivel az alperes a peren kívüli teljesítésre történt felhívásnak nem tett eleget, ellene a felperes keresetet indított. Ebben a különbözeti összeg: 10 172 Ft és jár. megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a felperes végrehajtásra alkalmas jogerős határozatot felhívás ellenére sem szolgáltatott, ezért a levonásokat csak a munkaügyi bíróság említett végzése ismeretében kezdhette meg. Előadta, hogy ezt követően a felperesnek 4538 Ft-ot átutalt. A végrehajtás elrendelésének hiányában vitatta a készfizetői kezességet.
A bíróság a keresetnek részben helyt adva az alperest 3047 Ft megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint ugyanis a Rendelet 31. §-ából következően a visszatérítés iránti intézkedés kártérítés jellegű, ellene az Mt. V. 115. §-a alapján az Mt. V. 98. §-ának (4) bekezdése szerint halasztó hatályú panasznak van helye. Mivel azonban a panaszt a szolgálati felettes 1973. augusztus 22-én elbírálta., az alperes levonási kötelezettsége 1973. szeptember 1. napjával vette kezdetét. Az alperes készfizetői kezességét az 1955. évi 21. sz. tvr. 152. §-ának analóg alkalmazásával tartotta megállapíthatónak.
Az első fokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. A felperes a kereset részbeni elutasítása miatt. Előadása szerint a Rendelet 31. §-ának (2) bekezdése szerinti intézkedés ellen jogorvoslatnak nincs helye, ennélfogva az alperes 1973. áprilisától lett volna köteles a levonásokra, készfizetői kezessége 14 250 Ft tekintetében áll fenn. Az alperesnek a kereset szerinti marasztalását kérte.
Az alperes a kereset elutasítása végett fellebbezett. Vitatta, hogy az alapbércsökkentésről szóló értesítés ellen ne lenne helye jogorvoslatnak. Előadta, hogy a felperes többszöri felhívás ellenére sem közölte vele az intézkedés jogerős-e, ennélfogva jogerősségi, illetve végrehajtási záradék hiányában nem volt a birtokában végrehajtható okirat. Az Mt. V. 69. §-a szerint viszont a munkabérből való levonásokra a bírósági végrehajtás szabályait kell alkalmazni, a bírósági végrehajtás pedig végrehajtható okirat alapján történik. A felperes végrehajtási lap kiállítását nem kérte, tehát nem történt letiltás, ennélfogva a marasztalása készfizetői kezesség címén is alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság ítéletével az első fokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta: az alperest 10 172 Ft és kamatai megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint a Rendelet 30. §-a alapján fennálló visszatérítési kötelezettség tárgyában a vállalatnak nem kellett határozatot hoznia, hanem csak értesítenie a dolgozót a munkabérből történő levonás megkezdéséről. Ennek az értesítésnek pedig a Rendelet 31. §-a (2) bekezdésének utolsó fordulatából következően a társadalmi tulajdonban okozott károk megtérítésére kötelező jogerős határozat jellege van, vagyis az értesítés ellen halasztó hatályú jogorvoslatnak nincs helye. Az alperesnek ezek szerint a levonást az értesítés alapján 1973. márciusában meg kellett volna kezdenie. A levonások elmulasztása miatt az 1955. évi 21. sz. tvr. 135. §-ának (2) bekezdésében írtakra figyelemmel az alperesnek a tvr. 152. §-ának (1) bekezdése szerinti készfizetői kezessége megállapítható.
A bírósági ítéletek ellen benyújtott törvényességi óvás nem alapos.
Az Elnökségi Tanács egyetért a törvényességi óvásnak azzal az álláspontjával, hogy ha a vállalat a tartalékalap által nem fedezett veszteséggel zár, emiatt a magasabb vezető állású dolgozó panasszal élhet, illetve amennyiben a szolgálati felettes a panasznak helyt nem ad, a bírósághoz keresettel lehet fordulni. Ugyanilyen értelemben foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság M. törv. II. 10 301/1974/3. sz. ítélete is.
A felek közötti per eldöntése azonban nem ezen múlik, hanem attól függ, hogy az alperes jogosan tagadta-e meg a jogerősségi záradék hiányára hivatkozással a levonandó illetmény átutalását vagy sem. Más szóval: ha a dolgozó a levonás miatt panasszal vagy keresettel élt, visszatarthatja-e az alperes az átutalást a panasz, illetve a per jogerős eldöntéséig.
A rendelet 30. §-ának (1) bekezdése szerint arra az évre, amelyben a vállalat a tartalékalap által nem fedezett veszteséggel zár, a magasabb vezető-állású dolgozóknak csak a személyi alapbérük 75%-a jár. A különbözetet vissza kell téríteni.
A jogszabály szövegéből kitűnik, hogy ilyen esetekben nem a vállalat elbírálásától függ a levonás, hanem azt a jogszabály előírásánál fogva kell végrehajtani. Ennek az intézkedésnek tárgyi előfeltétele a veszteség és konkrétan meg van határozva az alapbér mértéke is (75%).
Természetesen a levonásról a dolgozót értesíteni kell, éspedig a 31. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a levonás megkezdése előtt 8 nappal. Ez az értesítési kötelezettség magából a jogszabályból folyik és az értesítés kizárólag deklaratív jellegű.
Mindezekből következik, hogy a levonást a munkáltató nem mellőzheti, erre a jogszabály számára felhatalmazást nem ad, sőt a 31. § (2) bekezdésének utolsó mondata azt írja elő, hogy a levonásra a társadalmi tulajdonban okozott károk megtérítésére kötelező jogerős vállalati határozat végrehajtásának szabályait kell alkalmazni. Ebből kitűnik az is, hogy a levonást közlő értesítést a jogszabály már eleve olybá tekinti, mintha jogerős lenne. Hasonló értelemben rendelkezik a 15/1975. (XI. 15.) MüM sz. rendelet 11. §-a és a 16/1975. (XI. 15.) MüM sz. rendelet 10. §-a. Ilyen körülmények között nincs szükség illetve lehetőség arra, hogy a jogerőt külön meg kellene vagy lehetne a szóban levő intézkedések tekintetében állapítani.
Az a körülmény, hogy a levonást a munkáltató a jogszabály alapján köteles végrehajtani, nem jelentheti természetesen azt, hogy ellene nincs panasznak, illetve a panasz elutasításának esetén keresetindításnak helye. Más kérdés, hogy tud-e a vezetőállású dolgozó a jogszabály tárgyi jellegű, imperatív előírásaival szemben olyan körülményeket felhozni, amelyek a panaszt vagy a keresetet alapossá teszik. A konkrét esetben V. M. és társai valóban éltek panasszal is, keresettel is, de a szolgálati felettes, illetve a munkaügyi bíróság a panaszt, illetve a keresetet elutasította.
A fent kifejtettek folytán a Legfelsőbb Bíróságnak az első fokú bíróság ítéletét megváltoztató ítélete jogszabályt nem sértett és ezért az óvást a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján el kellett utasítani. (Legf. Bír. Eln. Tan. G. törv. 30 131/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás