BK BH 1976/443
BK BH 1976/443
1976.10.01.
Közlekedési szabály durva megsértésével maradandó testi fogyatékosságot okozó közlekedési vétség nem tekinthető olyan csekély jelentőségűnek, amely lehetővé teszi pénzbüntetésnek tárgyalás mellőzésével kiszabását (Be. 351. §).
A járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott végzésével a terhelttel szemben maradandó testi fogyatékosságot okozó gondatlanul elkövetett közlekedési vétség miatt 10 000 forint pénzbüntetést szabott ki, továbbá mellékbüntetésül a terheltet a járművezetéstől 2 évre eltiltotta.
A tényállás szerint a terhelt személygépkocsijával a 8. számú főútvonalon közlekedett kb. 90—95 km/óra sebességgel. Az úttest területe vizes, csúszós állapotban volt. Az egyik kilométerkő közelében az út vonalvezetése balra kanyarodik. A terhelt a sebességét nem csökkentette és így a kanyarban behaladva az úttestről lesodródott, az árokpart oldalán levő fának ütközött, majd a gépkocsi visszavágódott az úttestre.
A baleset következtében a személygépkocsiban utasként helyet foglaló K. T. sértett agyzúzódást és koponyacsonttörést szenvedett. Mivel a koponyacsont egy darabját el kellett távolítani a sérülése maradandó testi fogyatékosságot eredményezett. A gépkocsi két másik utasa 8 napon belül gyógyuló, a terhelt pedig 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
E határozat ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Be. XVII. fejezetében szabályozott külön eljárás lefolytatására – pénzbüntetésnek tárgyalás mellőzésével való kiszabására – akkor kerülhet sor, ha a Be. 351. §-ának (1) bekezdésében taxatíve felsorolt feltételek maradéktalanul megvalósultak.
Az említett törvényi követelmények között meghatározó jellegű az, hogy a vétségi eljárás kereteibe tartozó bűncselekmény csekély jelentőségű legyen. A cselekmény csekély jelentőségére pedig nyilvánvalóan egyik fontos értékelési alap a tárgyi súly kisebb volta.
A jelen esetben a terhelt alapvető közlekedési szabályt kirívóan durva módon szegett meg akkor, amikor az adott útviszonyokhoz képest nem megfelelő sebességgel közlekedett s így számottevő – egy személy maradandó testi sérülését, illetve további két személy sérülését eredményező – balesetet okozott. A tárgyi súly kisebb voltáról, vagyis a cselekmény csekély jelentőségéről nem lehet szó.
A Be. 350. §-ában írt külön eljárás lefolytatásához szükséges egyik döntő előfeltétel hiányzott, s így tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabására nem kerülhetett volna sor.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 290. §-ának (1) bekezdése értelmében a törvénysértést megállapítva az első fokú bíróság végzését e § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte s utasította az első fokú bíróságot, hogy a vétségi eljárás szabályai szerint tárgyalás megtartásával folytassa le az eljárást. (Legf. Bír. B. törv. V. 623/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
