PK BH 1976/448
PK BH 1976/448
1976.10.01.
Testi épségben okozott kár megtérítése szempontjából a vakok szociális helyzetének intézményes javítására szolgáló személyi járadékot a jogosult terhére nem lehet figyelembe venni [Ptk. 357. § (2) bek., 1032/1971. (VIII. 14.) Korm. sz. hat., 6/1971. (XI. 30.) EüM sz. r.].
A felperesek 1966. december 31-én az akkor 32 éves alperest egy szóváltást követő verekedés során oly módon bántalmazták, hogy jobb szemének látási képességét elvesztette. Az alperes a testi sérülést eredményező verekedésben maga is kezdeményező volt, így károsodásában maga is közrehatott.
A felpereseket az első fokú bíróság – egyebek mellett – arra kötelezte, hogy 1967. január 5. napjától kezdődően havi 490 Ft járadékot fizessenek meg az alperesnek.
Ezt a rendelkezést a másodfokú bíróság akként változtatta. meg, hogy a felperesek által fizetendő havi járadék összegét 457 Ft-ra szállította le. A jogerős ítélet a peres felek között 50—50%-os kármegosztást alkalmazott.
A felperesek 1974. február 9-én benyújtott keresetlevelükben a járadék leszállítását, illetőleg teljes megszüntetését kérték arra hivatkozva, hogy azok a körülmények, amelyekre a bíróság az ítélet alapította, utóbb lényegesen megváltoztak. Érveltek azzal, hogy az alperes rendszeresen végez mezőgazdasági munkát, a helyi tanácstól havi 570 Ft szociális juttatásban is részesül.
A peres eljárás során orvosszakértői vélemény alapján a bíróság azt állapította meg, hogy az alperes tudathasadásos elmezavarban szenved, ezért részére ügygondnokot rendelt ki, aki a kereset elutasítását kérte.
Az első fokú bíróság az alperest megillető járadék összegét 1974. február 1. napjától kezdődően havi 50 Ft-ra szállította le.
Az alperes ügygondnokának és az ügyésznek a fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta és a felperesek által 1974. február 1. napjától kezdődően fizetendő havi járadék összegét 320 Ft-ban állapította meg. A járadék összegének megállapításánál a fellebbezési bíróság abból indult ki, hogy az alperes ez idő szerint 1292 Ft jövedelmet érhetne el. Ebből levonta a vakokat megillető és az alperes részére is folyósított havi 650 Ft járadékot. A korábban alkalmazott 50—50 %-os kármegosztási arányra tekintettel pedig úgy döntött, hogy a felpereseket kereken havi 320 Ft kártérítési járadékfizetési kötelezettség terheli.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A testi épségben okozott kár megtérítése szempontjából a teljes kár (keresetveszteség, jövedelem-kiesés) és a dolgozók társadalombiztosítási nyugdíjáról, illetve betegségi biztosításáról szóló jogszabályok alapján az elszenvedett sérelemre tekintettel folyósított összeg közötti különbözetet kell alapul venni. A károkozó tehát ennek a különbözetnek az esetleges kármegosztás arányában őt terhelő részét tartozik a károsultnak megfizetni.
Az adott esetben azonban nincs olyan társadalombiztosítási szolgáltatás, amely az alperes terhére figyelembe vehető lenne.
Az alperes az 1032/1971. (VII. 14.) Korm sz. határozat végrehajtásáról szóló 6/1971. (XI. 30.) EüM sz. rendelet alapján részesül havi 650 Ft járadékban. A kormányhatározat a vak személyek szociális helyzetének további javítása érdekében rendelte el, hogy 1971. október 1-től minden 18. életévét betöltött vak személyt – függetlenül kereseti és jövedelmi viszonyaitól – egységesen havi személyi járadékban kell részesíteni.
Az alperest tehát érzékszervi fogyatékossága alapján illeti meg a személyi járadék, tekintet nélkül arra, hogy ez az állapota milyen okból következett be. Ez a járadék – függetlenül attól, hogy a nyugdíjfolyósító igazgatóság utalványozza – nem minősíthető társadalombiztosítási szolgáltatásnak. Tévedtek tehát a perben eljárt bíróságok, amikor az említett személyi járadék folyósítását a kártérítési igény megállapításánál csökkenő tényezőként vették számításba.
A kormány az említett személyi járadék bevezetésével a vakok szociális helyzetét kívánta intézményesen javítani, a károkozók kártérítő felelősségének enyhítésére azonban ez a járadék alapul nem szolgálhat.
A peradatokból az állapítható meg, hogy az alperes fizikai állapotában, munkavégzési készségében és lehetőségeiben olyan változás nem következett be, amely a járadék összegének leszállítását indokolná. A kormányhatározat folytán biztosított szociális juttatás viszont a fent kifejtett indokokból kitűnően – a felpereseket terhelő járadék leszállítására jogi alapot nem nyújt. A Legfelsőbb Bíróság ezért a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, az első fokú ítéletet pedig megváltoztatta és a keresetet elutasította [Pp. 274. (3) bek.].
A pervesztes felperesek kötelesek az első- és másodfokú eljárás során felmerült költségeiket is viselni [Pp. 76. § (2) bek., és 78. § (l.) bek.]. (Legf Bír. P. törv. V. 21 145/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás