GK BH 1976/463
GK BH 1976/463
1976.10.01.
A megrendelőnek az együttműködési kötelezettség keretében a szerződés megkötésekor tájékoztatnia kell a kivitelezőt arról, hogy a beruházás megvalósítása állami fejlesztési kölcsönnel történik. E közlés elmulasztása a szerződés megtámadásának alapja lehet [44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. r. 10. § (I) bek., Ptk. 201. § (2) bek., 210. § (1) bek., 402. § (2) és (3) bek., 44/1967. (ÁT 1968. 1.) ÉVM-ÁH sz. r. 15. 5 (3) és (4) bek., 20/1972. (XII. 5.) ÉVM-ÁH sz. r. 3. § e) pont*, Pp. 3. § (1) bek., GKT 80/1973 BH 27.].
Az első fokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott ítéletében a felperes generálkivitelező két 38 lakásos épülettel kapcsolatos keresetének részben helyt adott s a felperes javára közvetlenül a II. r. alperest 32 623 Ft késedelmi kamat megfizetésére kötelezte, míg a felperes 464 601 Ft részkövetelését elutasította.
A felperes fellebbezésében az ítélet megváltoztatását és haszonkulcs-különbözet címén az alpereseknek további 464 601 Ft és kamatai megfizetésére való kötelezését kérte.
A felperes ezt a követelését a fellebbezési eljárásban is arra alapította, hogy a vitás beruházás finanszírozása fejlesztési kölcsönből történt. Ez esetben a 44/1967. (ÁT 1968. I.) ÉVM-ÁH sz. utasítás 15. §-ának (3) és (4) bekezdése, illetve az időközben hatályba lépett 20/1972. (XII. 5.) ÉVM-ÁH sz. rendelet 3. §-ának c) pontja értelmében a szerződésben kikötött 11,5% bruttó haszonkulcs helyett őt a jogszabályban a szerződéskötési kötelezettség alá tartozó munkákra megállapított haszonkulcs, 15,5% illeti meg. Előadta azt is, hogy a felek között az I. sz. szerződésmódosítás (amely további 38 lakás építési munkáira vonatkozik) csak 1972. január 11-én perfektuálódott az eddig az időpontig tisztázatlan teljesítési határidő miatt. A korábbi I. sz. szerződésmódosítással kapcsolatban 1970. december 10-én lefolytatott egyeztetési eljárás ugyanis a szerződés e lényeges kellékére vonatkozóan eredménytelen maradt. A megegyezés végül is csak 1972. január 11.-én jött létre.
Amennyiben a bíróság a megegyezésnek a szerződéstervezet készítési idejére visszaható hatályt tulajdonított, akkor – a felperes szerint – ugyanígy kellett volna értékelnie a fejlesztési kölcsön utólagos rendelkezésre való bocsátását.
Előadta a felperes azt is, hogy az I. r. alperes a különbözeti 4% felszámításának jogosságát levélben elismerte, így a szerződésmódosítás is létrejött. Egyébként is véleménye szerint az akarat-megegyezésnek csak másodlagos jelentősége van, mert őt jogszabály alapján illeti meg a magasabb haszon. Legrosszabb esetben is csak az első 38 lakásra kötött szerződéssel kapcsolatban lehet vitássá tenni a felperesnek a magasabb haszonkulcshoz való jogát. A bíróságnak tehát a két épület tekintetében az igény jogosságát külön-külön kellett volna vizsgálnia.
A felperes a fentieken kívül közölte azt is, hogy a szolgáltatás tárgya szerződéskötési kötelezettség alá tartozó munka.
Az I. r. alperes észrevételeiben az ítélet helyben hagyását kérte. Kifejtette, hogy „a vállalkozási szerződés megkötésénél mutatkozó véleménykülönbség a hosszabb idő elteltével rendeződött, ... az így megkötött szerződés visszaható hatállyal érvényessé vált”. Jogi álláspontjának helyességét alátámasztja a GKT 80/1973. sz. állásfoglalás, továbbá a BH 1973. évi 1. számában 27. sorszám alatt közzétett eseti döntés, amely szerint a szerződéskötés után juttatott állami támogatás nem változtatja meg a szerződéskötés időpontjára visszahatóan a szerződésben kikötött ellenszolgáltatást.
A fellebbezés részben alapos.
A Pp. 3. §-a (1) bekezdésének utolsó mondata szerint a bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe. A felperes a létesítmény maximált árának képzésére vonatkozó jogszabályok szerint kiszámított ellenértékhez is csak a szerződés alapján juthat. Ha az érvényesíthető legmagasabb árnál alacsonyabb árban állapodtak meg a felek, a vállalkozó nem érvényesíthet magasabb díjat.
A felperes a fellebbezésből is kitűnőleg az árszabályozó rendelkezéseknek téves – a szerződéstől függetlenített – hatályt tulajdonít. Ennek következtében közvetlenül marasztalási keresetet terjesztett elő, holott előbb (illetőleg egyidejűleg) a szerződés tartalmának megváltoztatása., illetve érvénytelenségének megállapítása iránt a szerződést meg kell támadnia tévedés, megtévesztés [Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése] vagy a szolgáltatás-ellenszolgáltatás közti feltűnő aránytalanság [Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése] címén. Az érvénytelenség jogkövetkezményei pedig a Ptk. 402. §-a (2) és (3) bekezdéseinek megfelelően alakulnak.
A bíróságnak azonban a Pp. fent említett rendelkezése szerint a marasztalás iránti keresetet egyúttal a szerződés megtámadására irányuló keresetnek is kellett volna tekintenie, mert a marasztalás feltételezi a szerződés megtámadására vonatkozó kérelmet is.
A rendelkezésre álló bizonyítékok és a felperesnek az I. sz. szerződésmódosítás létrejötte időpontjára vonatkozó – az I. r. alperes által nem vitatott – előadása szerint a második 38 lakás építésére vonatkozó szerződéses kapcsolat már a fejlesztési kölcsön nyújtására vonatkozó szerződés megkötése (1970. december 10.) után keletkezett. A felperesnek tehát – ha a fejlesztési kölcsön tényéről tudomást szerezhetett – módjában állott volna kikötni a magasabb százalékot, ha ezt elmulasztotta, utóbb nem léphet fel ilyen igénnyel. Nem valószínű azonban, hogy a felperes saját gazdasági érdekeinek rovására önként tekintett volna el a jogszabály által megállapított haszonkulcstól, ha a fejlesztési kölcsönről tudomása van.
A felperes keresete (megtámadás és marasztalás) a haszonkulcs kérdésében sikeres lehet, ha az I. r. vagy a II. r. alperes nem tudja bizonyítani, hogy a felperes az 1972. január 11-i megállapodás előtt a kérdéses hitelforrásról tudomást szerzett.
A 44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerint a vállalkozási szerződés megkötése során a feleknek kölcsönösen együttműködve kell eljárniuk. Ennek megfelelően az I. r. alperest együttműködési és ennek keretében tájékoztatási kötelezettség terhelte, következésképpen a felperesnek tudomására kellett volna hoznia a pénzügyi forrás megváltoztatását. Ha ez nem történt meg, és a felperes abban a hiszemben kötött szerződést, hogy a finanszírozás saját (vállalati) eszközökből történik, legalábbis tévedésre hivatkozhat, amely – egyéb, a jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén – alkalmas lehet arra, hogy a bíróság tévedés címén megállapítsa a szerződés részbeni érvénytelenségét, egyúttal a Ptk. 402. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján tett intézkedései során az ellenértéket az árszabályoknak megfelelően határozza meg.
A fellebbezés azért is csak az I. sz. szerződésmódosítással vállalt 38 lakás tekintetében alapos, mert az első 38 lakásra a szerződéskötés már a fejlesztési kölcsön nyújtása előtt megtörtént.
A kifejtettek alapján nem alapos a felperes fellebbezése az első 38 lakás tekintetében. Az I. r. alperes nem észrevételezte a felperes által a második 38 lakásra eső összeget. A Legfelsőbb Bíróság ezért az újabb tárgyalást a most megjelölt összeg tekintetében rendelte el. Ebből azonban nem következik az, hogy az I. és II. épületre eső 4% összege a bizonyításkiegészítés eredményéhez képest ne változhatnék.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek értelmében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az ítéletet részben helyben hagyta, a 252. § (3) bekezdése alapján pedig részben hatályon kívül helyezte és e vonatkozásban az első fokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Gf. VII. 31 098/1975. sz.)
*,
Ez idő szerint 17/1975. (XII. 29.) ÉVM-ÁH sz. r. 18. §
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás