BK BH 1976/487
BK BH 1976/4871
1976.11.01.
I. A befejezett magánlaksértés bűntettének megállapítása szempontjából a bekerített hely fogalma alá esik a lakáshoz tartozó bekerített udvar is [1961. évi V. törvény 263. §].
II. A szabadságvesztésbe nemcsak az előzetes fogvatartásban töltött időt, hanem az elkövetett cselekményből eredő minden egyéb hivatalos eljárás során alkalmazott szabadságelvonást be kell számítani [1961. évi V. törvény 77. §].
A járási rendőrkapitányság közrendvédelmi alosztálya O. F. és L. J. terhelteket garázdaság és jogosulatlan címhasználat szabálysértése miatt fejenként 2000 Ft pénzbírsággal sújtotta. Miután O. F. a pénzbírságot nem fizette ki, ezért a rendőrkapitányság 20 napi elzárásra változtatta ezt, amelyet a terhelt 1975. november 24. napjától 1975. december 14. napjáig le is töltött.
A megyei rendőrkapitányság mint másodfokú szabálysértési hatóság, 1976. február 19. napján kelt határozatával a fenti szabálysértési határozatot hatályon kívül helyezte, és az eljárás megszüntetése mellett az ügynek a büntető eljárásra történő áttételét rendelte el.
Ennek alapján a járási ügyészség mindkét terhelttel szemben az 1961. évi V. törvény (a továbbiakban: Btk.) 263. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b), c) és e) pontja szerint minősülő, éjjel, több személy által, hivatalos minőség színlelésével elkövetett magánlaksértés bűntettének a kísérlete miatt emelt vádat.
A járásbíróság az 1976. április 9. napján kelt ítéletével mindkét terheltet a vád szerinti minősítés mellett 8 hónapi – 3 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte.
A bűnösség alapjául szolgáló tényállás lényege a következő.
1975. szeptember 12-én az ittas állapotban levő terheltek elhatározták, hogy meglátogatják F. Erzsébet és M. Ilona p.-i lakosokat. Éjjel 11 és 12 óra között a sértettek bekerített udvarán át az ajtón bejutottak, és a lakásuk ajtaján bezörgettek. A sértettek a lakás ajtaját nem nyitották ki, a terhelteket távozásra szólították fel. A terheltek ennek ellenére továbbra is az udvarban maradtak, sőt magukat rendőrnek kiadva azzal fenyegetőztek, hogy beszakítják az ajtót, ha azt nem nyitják ki. A terheltek végül is csak azt követően hagyták el az udvart, hogy az egyik sértett azzal fenyegetőzött, hogy segítségért fog kiáltani.
A fenti határozat ellen emelt törvényességi óvás a magánlaksértés bűntettének kísérletekénti értékelését, továbbá azt jelölte meg törvénysértőnek, hogy a járásbíróság O. F. terhelt vonatkozásában az általa kiállott 20 napi elzárás beszámításáról nem rendelkezett.
A törvényességi óvás alapos.
A magánlaksértés bűntettét az követi el, aki jogos indok nélkül másnak lakásába, egyéb helyiségébe vagy azokhoz tartozó bekerített helyre az abban lakónak vagy azzal rendelkezőnek akarata ellenére vagy megtévesztésével bemegy, illetve bennmarad.
Az állandó bírói gyakorlat szerint a bekerített hely fogalma alá esik a lakáshoz tartozó bekerített udvar is. Aki tehát más bekerített udvarára jogos indok nélkül, az abban lakó akarata ellenére vagy megtévesztésével bemegy, illetve bennmarad, a magánlaksértés bűntettét már ezzel megvalósította, minthogy a bűntett a bemenetellel, illetve a bennmaradással befejezést is nyert. Ennél fogva pedig az a körülmény, hogy a terhelteknek a lakásba is nem sikerült bejutniuk, a bűntett befejezettségét már nem érinti.
A megállapított tényállásból, de az iratokból is kitűnően a terheltek éjjel, jogos indok nélkül hatoltak be a sértett udvarára és onnan felszólítás ellenére sem távoztak. Ellenkezőleg, magukat rendőröknek kiadva, mindaddig az udvaron tartózkodtak, amíg az egyik sértett segítség-kiáltással nem fenyegetőzött.
Ilyen tényállás mellett pedig – figyelemmel a már fentebb kifejtettekre – tévedett a járásbíróság, amikor a terheltek cselekményét magánlaksértés bűntette kísérleteként minősítette.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a járásbíróság ítéletének minősítést megállapító rendelkezését hatályon kívül helyezte, és a terheltek cselekményét éjjel, több személy által, hivatalos minőség színlelésével elkövetett magánlaksértés bűntettének minősítette.
Az iratokból kitűnően a járási rendőrkapitányság közrendvédelmi alosztálya a terheltek most elbírált cselekményét tévesen szabálysértésként értékelve, őket pénzbírsággal sújtotta, amelyet O. F. vonatkozásában 20 napi elzárásra változtatott át, s azt a terhelt ki is töltötte.
A kiszabott szabadságvesztésbe történő beszámítás szempontjából nemcsak az előzetes letartóztatás, hanem az elkövetett cselekményből eredő minden egyéb hivatalos eljárás során alkalmazott szabadságelvonást is figyelembe kell venni. Ennélfogva pedig törvényt sértett a járásbíróság, amikor O. F. terhelt által kiállott 20 napi elzárást a beszámítás szempontjából figyelmen kívül hagyta.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság O. F. terheltnek az 1975. november hó 24. napjától 1975. december 15. napjáig tartó elzárását a Btk. 77. §-ának (1) bekezdése alapján a kiszabott szabadságvesztésbe – végrehajtás elrendelése esetére – beszámítani rendelte.
(Legf. Bír. B. törv. IV. 750/1976. sz.)
1
Megjelent a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteménye 1976. évi 11. számában.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás