BK BH 1976/488
BK BH 1976/488
1976.11.01.
A szigorított őrizet mellőzése indokolt, ha a vádlott agyi károsodással párosult gyengeelméjű és erre visszavezethető indulati cselekményt követett el (1974. évi 9. sz. tvr.).
Az első fokú bíróság bűnösnek mondotta ki a vádlottat emberölés bűntettében. Ezért őt 10 évi szabadságvesztésre és a közügyektől 8 évi eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani, és hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Elrendelte a vádlott fegyházban letöltendő szigorított őrizetét. Kötelezte, hogy magát kényszerelvonó-kezelésnek vesse alá, melyet a szabadságvesztés végrehajtása alatt kell foganatosítani.
Az első fokú bíróság ítélete ellen fellebbezést jelentett be a vádlott és védője a fegyházban letöltendő szigorított őrizet elrendelése miatt és enyhítés végett.
Az első fokú bíróság a tényállás megállapításánál mérlegelési körébe vonta a tárgyaláson felmerült összes bizonyítékot. Részletesen megindokolta, hogy a bizonyítékok közül melyeket miért fogadott el, illetve hogy melyeket miért mellőzött. Az ekként megállapított tényállás csupán két vonatkozásban szorul helyesbítésre.
Az első fokú bíróság tényként állapította meg, hogy a vádlott italozó, munkakerülésre hajlamos életmódot folytat. A munkakerülés megállapítása megalapozatlan, mert az eljárás során arra nem merült fel semmi adat, sőt az állapítható meg, hogy a vádlott mindig dolgozott. A Legfelsőbb Bíróság ezért a fenti ténymegállapítást akként helyesbíti hogy a vádlott italozó életmódot folytat.
Az első fokú bíróság tényként állapította meg, hogy „a vádlott az elmebeli fogyatékossága, a szeszesital hatása, a sértett vele szemben tanúsított magatartása és emiatti indulata folytán jelentős mértékben korlátozva volt beszámítási képességében.” A Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság fent idézett ténymegállapítását a tárgyalás anyagát alkotó elmeorvos-szakértői vélemény alapján akként helyesbíti, hogy a vádlott születésénél fogva enyhe fokban gyengeelméjű, igen primitív személyiség, akinél az 1970-ben és 1973-ban elszenvedett koponyasérülés következtében agyi károsodás, ezzel összefüggésben pedig a személyiség kifejezett destrukciója lépett fel, amely elsősorban elbutulásban és az affektivitás zavarában, nagyfokú labilitásban nyilvánul meg. A többször megismételt EEG vizsgálatok alapján a vádlottnál a koponyasérülések következtében rohambetegség (epilepsia) is kialakult. A fentiekre figyelemmel állapították meg a szakértők, hogy biztonsággal és határozottan valószínűsíthető, hogy a cselekmény a tudat hirtelen kóros jellegű beszűkülésével járó, primitív indulati reakció formájában zajlott le, amely nagymértékben korlátozta a vádlottat mind cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek felismerésében, mind e felismerésnek megfelelő cselekvésben. Kifejtették a szakértők, hogy a tudatbeszűkült állapot, illetve az indulati reakció organikus háttere, illetőleg az arra hajlamosító tényező az agyi károsodás által előidézett elbutulással és affektív zavarokkal járó személyiség destrukció lehetett. A szakértők csak kiváltó tényezőként említik, hogy szerepelhetett az alkoholosan befolyásolt állapot.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a fentiekben kifejtettekre figyelemmel a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján akként helyesbítette a vádlott beszámíthatóságával kapcsolatosan megállapított tényállást, hogy a vádlott a cselekményét a tudatának hirtelen, kóros jellegű beszűkülésével járó primitív indulati reakció hatása alatt követte el, amely nagymértékben korlátozta őt mind cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek felismerésében, mind pedig a felismerésnek megfelelő cselekvésben. A nagymértékű korlátozottságot tehát az anyagi károsodás alapján kialakult személyiségferdülés és nem az italoktól befolyásolt állapota idézte elő.
A fentiek szerint helyesbített és a felek részéről nem is támadott tényállás mentes a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hibáktól és hiányosságoktól, ezért az a fenti § (1) bekezdése alapján a fellebbezési eljárásban is irányadó.
Az első fokú bíróság az irányadó tényállásból helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére és nem tévedett cselekményének jogi minősítésénél sem.
A büntetés kiszabásának kérdését vizsgálva a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az első fokú bíróság általában helyesen sorolta fel és értékelte az enyhítő és súlyosbító körülményeket. Mellőzte azonban a Legfelsőbb Bíróság a súlyosító körülmények közül a gátlástalanságot, mivel erre adat nem merült fel. Nyomatékos súllyal értékelte enyhítőként a vádlott beismerését, töredelmes megbánást tanúsító magatartását, melyet alátámaszt az a körülmény, hogy a cselekmény végrehajtása után önként jelentkezett a rendőrségen és mondta el, hogy milyen cselekményt követett el. Nagyobb súllyal értékelte az orvosszakértők által megállapított azt a tényt, hogy a vádlott beszámítási képességében rajta kívül álló ok folytán nagymértékben korlátozva volt. Végül, hogy cselekményét a sértett által előidézett felindult állapotban követte el. Mindezen körülményeket mérlegelve a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta az enyhítés végett bejelentett fellebbezéseket, mert álláspontja szerint az első fokú bíróság eltúlzott mértékben állapította meg a büntetést, az meghaladja a büntetés célját.
A Legfelsőbb Bíróság a bűnösségi körülmények alapján úgy találta, hogy az enyhítő szakasz alkalmazása nélkül, de a büntetési tétel alsó határát megközelítő mérték felel meg a büntetés céljának, a büntetéskiszabás elveinek és szolgálja megfelelően a társadalom védelmét is.
A Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta a szigorított őrizet elrendelése miatt bejelentett fellebbezést.
Az 1974. évi 9. sz. tvr. a társadalom fokozottabb védelme, a közrendre és a közbiztonságra különösen veszélyes visszaeső bűnözők elleni hatékonyabb társadalmi védekezés érdekében vezette be a szigorított őrizetet.
A különösen veszélyes visszaeső fogalmát a tvr. 1 §-a határozza meg. Eszerint különösen veszélyes visszaeső az, akit hivatalos személy elleni erőszak, a közbiztonság és a közrend, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs, valamint a vagyon elleni bűncselekmény miatt legalább háromszor – együttesen legalább három évi – szabadságvesztésre ítéltek, utolsó büntetésének kitöltésétől vagy annak végrehajthatósága megszűnésétől számított 5 éven belül ismét elköveti – huszadik életéve betöltése után – a felsorolt bűncselekmények valamelyikét és emiatt legalább egy évi szabadságvesztésre ítélik, és az elkövetett bűncselekmények körülményeiből, valamint az elkövető életmódjából megállapítható, hogy a Magyar Népköztársaság törvényes rendelkezéseivel következetesen szembehelyezkedik.
A törvényerejű rendelet miniszteri indokolása is utal arra, hogy a különösen veszélyes visszaesők, a bűnelkövetők széles körén belül, különösen veszélyes csoportot alkotnak. Ez a csoport olyan személyekből tevődik össze, akiket a viszonylag hosszabb tartamú szabadságvesztés sem tartott vissza az újabb bűnelkövetéstől. Nem elég azonban a megelőző elítélések ténye, a szigorított őrizet kérdésében való állásfoglalás előtt vizsgálni kell: az elkövetett bűncselekmények súlyából, az elkövető személyi körülményeiből levonható-e az a következtetés, hogy az elkövető következetesen szembehelyezkedik a törvényes rendelkezésekkel.
Az elbírált ügyben a vádlottat 1964 és 1969 között több ízben ítélték el a közrend és közbiztonság, nemi erkölcs, illetve vagyon elleni bűncselekmények miatt. Az elkövetett cselekmények tárgyi súlya, a néhány hónapos mértékben kiszabott szabadságvesztésekre tekintettel, kisebb volt. 1972-ben és 1974-ben – az adatok szerint – az amúgyis gyengeelméjű vádlott az elszenvedett balesetek folytán kialakult agykárosodást okozó és emiatt személyiségeltorzulást és epilepsiát előidéző állapotban követte el a terhére rótt cselekményeket; a cselekmények elkövetési idejében beszámítási képessége nagymértékben korlátozott volt.
Az állandósult bírósági gyakorlat szerint a szigorított őrizet alkalmazását nem zárja ki, ha a vádlott veleszületett gyengeelméjűség enyhébb fokában (debilitásban) szenved; a vádlott esetében azonban ehhez olyan súlyos fokú agykárosodás társult, amely a beszámíthatóság súlyos fokú korlátozottságát eredményezte. Ilyen körülmények között – az előző elítélések alapján alkotó cselekmények súlyára és arra a körülményre tekintettel, hogy a vádlott cselekményét indulati állapotban követte el, a Legfelsőbb Bíróságban az a meggyőződés alakult ki, hogy a szigorított őrizet elrendelését a társadalom védelme nem igényli.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a fent kifejtett indokokra figyelemmel az első fokú bíróság által elrendelt fegyházban letöltendő szigorított őrizetet mellőzte. (Legf. Bír. Bf. III. 708/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás