• Tartalom

PK BH 1976/495

PK BH 1976/495

1976.11.01.

Az újítási díj mértéke (összege) tárgyában a hasznosítás egyévi időszakának letelte után és az egy évi időszak hasznos eredményének ismeretében lehet dönteni [38/1974. (X. 30.) MT sz. r. 6. (1)—(4), (6) bek.].

A felperes a keresetében 1975. szeptember 15-től 1975. december 31-ig, majd folytatólag 1976. szeptember 15-ig terjedő időszakokra esedékes újítási díj megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az eljárás során módosított kereseti kérelme szerint pedig csupán annak megállapítását kérte, hogy az egyévi hasznos eredmény hány százalékát lesz köteles az alperes újítási díjként megfizetni.
Az első fokú bíróság a pert abból az okból szüntette meg, hogy az egyévi vállalati hasznos eredmény még nem állapítható meg, ezért a felperes követelése idő előtti.
A felperes az első fokú végzés megváltoztatása és az eljárás folytatásának elrendelése iránt fellebbezett. Arra hivatkozott, hogy az újítás bevezetése óta hat hónap eltelt, a hasznos eredmény kiszámítható, s így az újítási díj százalékos kulcsa is megállapítható.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú végzés helyben hagyására irányult.
A fellebbezés nem alapos.
A 38/1974. (X. 30.) MT sz. rendelet 6. §-ának (2) bekezdése szerint általában a hasznosítás első éve alatt keletkezett hasznos eredmény az újítási díj megállapításának az alapja. A (6) bekezdés szerint az újítási díj kiszámításának módját és mértékét (összegét) a hasznosítási szerződésben, pályázatban vagy feladattervben kell meghatározni. Megállapodás hiányában az újítási díjat az (1)—(4) bekezdésben foglaltak megfelelő alkalmazásával a bíróság állapítja meg. Az (1) bekezdés szerint az újítási díj megállapításánál tekintettel kell lenni különösen az újítás műszaki színvonalára, a hasznos eredményre, az újítás népgazdasági jelentőségére, a munkakörülményekre gyakorolt hatására, külkereskedelmi kihatásaira, valamint a termelékenység, a minőség és a költségek alakulására.
Mindezek a tényezők kellő alapossággal nem állapíthatók meg a díjazás alapjául szolgáló időszak eltelte előtt, az egy évi időszak hasznos eredményének ismerete nélkül az újítási díj mértéke (összege) tárgyában nem lehet dönteni.
Ezért a felperes a díjazásnál figyelembe veendő egy évi időszak előtt nem kérheti annak bírói megállapítását, hogy a később esedékes újítási díj összegét a hasznos eredmény hány százalékában kell figyelembe venni. A szorosan összetartozó kérdéseket nem lehet egymástól szétválasztva elbírálni, éppen ezért csupán a díj százalékos mértékének megállapítása tárgyában a Pp. 123. §-a szerinti megállapítási pernek nincs helye.
Helyesen állapította meg tehát az első fokú bíróság, hogy a felperes keresete idő előtti. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság végzését helyben hagyta. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 506/1976. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére