GK BH 1976/506
GK BH 1976/506
1976.11.01.
A főkötelezettől elvárható, hogy saját munkájának eredményét a lehetőséghez képest megóvja a közreműködője munkavégzésével kapcsolatos károsodástól 144/ 1967. (XI. 5.) Korm. sz. r. 10. §., Ptk. 318. §, 340. § (1) bek., 3. § (2) bek.].
Az első fokú bíróság kötelezte az alperes alvállalkozót, hogy a főkötelezett felperesnek fizessen meg 955 888 Ft-ot és kamatát. Az ítéletet azzal indokolta, hogy az alperes hibás tervek alapján végezte egy lakótelep lakóépülete fűtési rendszerének kivitelezését. A kijavítás során a már elkészült épületben szükségszerűen kár keletkezett. A vita kizárólag a kár indokolt mértékére korlátozódott. Az alperes 75 400 Ft kártérítést jogszerűnek ismert el, mert a szőnyegpadlókon 1 m2-en belüli területen lehetett a kiégetés, és az ilyen mértékű foltszerű javítás nem tehet ki magasabb összeget.
A bíróság döntése alapjául elfogadta a szakértő véleményét, amely szerint az Építőipari Kivitelező Szabályzat (ÉKSZ) értelmében, hosszirányban a ragasztott szőnyegpadlót toldani csak az építtető engedélyével lehet. A beruházási vállalat ilyen engedélyt nem adott a felperesnek, sőt a szerződésben ezt kizárta. Az indokolt és szakszerű kijavítás a szőnyegpadlóval burkolt felületek teljes újbóli burkolása, tehát a kár az építészeti rajzokból megállapítható alapterület és az egységár szorzatából tevődik össze. A felperesnél jelentkező kijavítási. költség indokolt mértéke a módosított kereset szerint 955 888 Ft.
A bíróság szerint nem helytálló a szakértőnek a felperes közrehatására vonatkozó előadása, Az ítélet megállapította, hogy a kijavítási munkák miatt a felperesnek nem kellett leállítania a szőnyegpadlózást. A szakvélemény szerint is a kijavítási munka folyamán az alperesnek ideiglenes védelmet lehetett és kellett volna biztosítania hullámpapírral és fémlemezzel. Ez esetben a kár elkerülhető lett volna,
A bíróság nem adott helyt az alperes tanúbizonyítási indítványának, mert az alperes részelismerése a műszakilag indokolt, szükségszerű kár erejéig a javítást végző dolgozók előadásán alapul. Az ezzel ellentétes tanúbizonyítás megalapozatlan és aggályos. Az indokolás szerint a kiegészítő szakértői bizonyítás, nevezetesen egy szoba szúrópróba szerinti felbontása sem hozhat lényeges változást a tényállás tekintetében, mert – ugyancsak az alperesi álláspont szerint – a kijavítással együtt járt bizonyos mértékű károkozás, ami csak akkor lett volna elkerülhető, ha az alperes a szükséges óvintézkedéseket megtette volna.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Az ítélet hatályon kívül helyezését és az általa indítványozott bizonyítás foganatosításának elrendelését kérte.
Azt kívánta bizonyítani, hogy a szakértő véleményével ellentétben a hegesztési és egyéb munkák során keletkező szennyezés elkerülése végett gondoskodott a szőnyegpadló ideiglenes letakarásáról, továbbá hogy a felperes által végzett szőnyegpadlózás egyéb okból sem volt hibátlan. A felperesnek a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésén alapuló kárenyhítési kötelezettsége folytán – tudva, hogy milyen átalakítások váltak szükségessé a szőnyegpadlózást nem lett volna szabad megkezdenie, illetve folytatnia. Az első fokú bíróság nem mérlegelte, hogy a felperes nem hívta meg az alperest a kár közös felmérésére, hanem értesítés nélkül az érintett helyiségben teljes egészében újból szőnyegpadlózatot készített. Ezzel lehetetlenné tette a kár pontos felmérését és annak megállapítását is, hogy az első ízben történt szőnyegpadlózás milyen mértékben hibásodott meg. Ez utóbbi tények bizonyítására kérte az alperes, hogy a bíróság kötelezze a felperest az épületek átadás-átvételi jegyzőkönyveinek a becsatolására.
A felperes az első fokú ítélet helyben hagyását kérte. Előadása szerint az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a szőnyegpadlózás idején a felperes tudott arról, hogy a radiátorok nagy részénél a kötést szakaszonként hegesztőpisztollyal ki kell vágni. Az alperesnek mint szakvállalatnak ismernie kellett azt a megoldást, amelynek alkalmazásával a kár elkerülhető lett volna. Az alperes nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható, mert elmulasztotta a kár megelőzéséhez és enyhítéséhez szükséges intézkedéseket megtenni és ezért felelősséggel tartozik.
A fellebbezés alapos.
A Ptk. 3. §-ának (2) bekezdése szerint a társadalmi tulajdon a törvény fokozott oltalma alatt áll, megkárosításáért mindenki fokozott felelősséggel tartozik. A 44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. rendelet 36. §-ának, valamint a Ptk. 318. §-ának rendelkezései szerint alkalmazandó Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése értelmében a károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget. A 340. § (1) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolás többek között rámutat arra, hogy a lényegesen szigorított felelősség nemcsak a károkozót terheli; saját javainak megóvása érdekében a nagyfokú gondosság kifejtése elsősorban éppen a károsulttól várható el. Ellentétes volna a törvény által megvalósítani kívánt célokkal, az együttműködési kötelezettséggel, ha a jog a károsulttól semmilyen vagy akár az általánosnál kisebb fokú elővigyázatot követelne. A károsult idevágó kötelezettségét a törvény nemcsak deklarálja, hanem szankcióját is megállapítja; a mulasztás ugyanis a kártérítés mértékét befolyásolja és kármegosztáshoz vezet.
A tárgyalt esetben irányadó együttműködési kötelezettséget a vállalatok vállalkozási szerződéseiről szóló 44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. rendelet 10. §-a részletesen is tartalmazza s úgy rendelkezik, hogy ha ugyanazon a létesítményen több vállalkozó tevékenykedik, valamennyi vállalkozó köteles a többivel együttműködni. Aki együttműködési kötelezettségét megszegi, az ebből eredő kárt még jogviszony hiányában is köteles megtéríteni.
A törvény és a kormányrendelet ismertetett rendelkezéseit a felperes magatartásával összevetve a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felperes együttműködési és kárenyhítési (megelőzési) kötelezettségének nem tett eleget, illetve nem járt el úgy, ahogy ez az adott esetben egy szocialista szervezettől elvárható lett volna. A fokozott felelősség körében a felperes köteles lett volna ugyanis figyelemmel kísérni az alperes munkáját különös tekintettel arra, hogy a hegesztőpisztollyal történő vágás már befejezett munkákat veszélyeztetett. Ellenőrzési és együttműködési kötelezettsége keretében kötelessége lett volna a szőnyegpadló lehetséges megóvása érdekében eljárni, az alperest figyelmeztetni, ennek eredménytelensége esetén a szőnyegpadló megóvásáról gondoskodni vagy az alperes munkáját leállítani, az alperes károkozó tevékenységének észlelésekor pedig a megelőzés érdekében a még nem szőnyegpadlózott épületekben a szőnyegpadló lefektetését későbbre halasztani.
Mivel a felperes a fentiekben leírt együttműködési, illetve kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget, a Legfelsőbb Bíróság a felperes közrehatását is megállapította és a kártérítés mértékének megállapításánál ezt a körülményt figyelembe vette.
A jelen esetben az alperes mulasztása súlyosabb: a szőnyegpadló teljes felületének fémlemezzel és hullámpapírral történő lefedése esetén kisebb kár következett volna be. A felperes részéről az együttműködés követelményeinek megszegésében és a társadalmi tulajdon védelme terén elkövetett mulasztás súlyosak ugyan, de az alperes mulasztásával nem egyenlőek. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az alperest teljes kártérítésben marasztaló első fokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján a keresettel érvényesített jog fennállása tekintetében részben megváltoztatta és a Pp. 213. §-ának (3) bekezdése alapján közbenső ítélettel megállapította, hogy az alperes a hegesztéssel okozott kár 2/3 részét köteles a felperesnek megtéríteni.
A kár összege az eddigi bizonyítás eredménye alapján nem állapítható meg.
A felperes a szőnyegpadló újrafektetése előtt az alperest nem hívta meg az okozott kár felmérésére és másokkal sem rögzítette, hogy milyen kár érte. A károsult feladata annak bizonyítása, hogy mennyi az okozott kár, s ha a helyreállítást maga végezte, őt terheli annak a bizonyítása is, hogy a helyreállítás a szükséges mértékben történt. Jelen esetben a károsult felperes az őt ért kár nagyságát és azt, hogy a helyreállítást a szükséges mértékben végezte, nem bizonyította kellően.
Nincs tisztázva az sem, hogy a korábban lefektetett szőnyegpadló a hegesztés előtt hibátlan volt-e, továbbá hogy a hegesztéssel okozott károk miatt az ÉKSZ előírásainak figyelembevételével a teljes burkolat újrakészítése indokolt volt-e vagy sem.
A fentiekre az átadás-átvételi jegyzőkönyvek és más bizonyítékok nyújthatnak adatokat. Lehetőség van tanúk kihallgatására. is, a vallomásuk összevetése alapján – még érdekeltségük esetében is – esetleg következtetni lehet a károkozást megelőző állapotra és az okozott kár mértékére. Tanúként ki lehet hallgatni a megrendelő műszaki ellenőrét vagy a feleken kívül más vállalatok dolgozóit is.
Mivel a kifejtettek szerint a kár összegének bizonyítására rendelkezésre álló lehetőségeket az első fokú bíróság nem merítette ki, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján az első fokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Gf. VI. 32 062/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás