GK BH 1976/507
GK BH 1976/507
1976.11.01.
Késedelmi kötbér megfizetése iránti perben azt a tényt, hogy a kötelezett teljesítését a jogosult egyidejű késedelme akadályozta, a kötelezettnek kell bizonyítania [44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. r. 21. § (1) bek., 22. §, Ptk. 303. § (3) bek., Pp. 164. § (1) bek.].
A felperes részére épülő szürkevasöntödei rekonstrukció I. szakaszának építési munkáit az alperes kivitelezte. A felperes előadta, hogy az alperes az 1974. június 30-ra módosított teljesítési határidőt nem tartotta meg, keresetében 1 812 378 Ft vállalati összeg mint kötbéralap után 1974. június 30-tól számított késedelmi kötbér kiszabását kérte.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és azzal védekezett, hogy a felperes a munkaterület átadását eredetileg 1970. január 15-re vállalta, a munka megkezdése végül is csak 1974. április 22-én vált lehetővé. A teljesítési határidőt tehát a felperes késedelmes közbenső intézkedése miatt lépte túl.
Az első fokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el arra, hogy a felperes mikor bocsátott az alperes rendelkezésére olyan munkaterületet, amely a jogszabályban előírt műszaki követelményeknek megfelelő volt, és ehhez képest az alperes késedelme meddig tartott. Vizsgálni rendelte azt is, hogy a késedelem időtartamából mennyi idő esik a felperes terhére, majd a lefolytatott bizonyítás alapján a keresetet elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a bíróság megállapította, hogy az építkezés befejezését a felperes akadályozta, az alperesnek ugyanis a tárgyalás berekesztéséig nem adott át megfelelő munkaterületet. A felperes nem tagadta az alperesnek a munkaterület hiányára, illetve részbeni alkalmatlanságára vonatkozó előadását. Minthogy a szakértő a hiányosan vezetett építési naplók, egyéb okiratok, valamint helyszíni szemle alapján sem tudta megállapítani, hogy a felperes mikor szolgáltatott megfelelő munkaterületet, ezért az 1974. április 22-i feltételezett időponttal szemben a bíróság az 1975. június 18-i bírósági tárgyaláson jegyzőkönyvbe vett, a felperes által nem vitatott alperesi nyilatkozatot fogadta el, amely szerint ma sem áll rendelkezésre megfelelő munkaterület. A Ptk. 303. §-ának (3) bekezdése szerint pedig a jogosult késedelme a kötelezett egyidejű késedelmét kizárja.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
Ebben megismételte azt az előadását, hogy a szerződés 1973. december 21-i legutolsó módosítása szerint az újabb teljesítési határidő megállapítása nem a munkaterület hiánya, hanem kifejezetten az időjárás miatt történt. A kötbér bejelentése után az alperes újabb munkaterület-átadási igény és egyéb akadályokra való hivatkozás nélkül vállalta az 1974. december 31-i póthatáridőt.
A felperes előadása szerint a szakértői vélemény nem alkalmas arra, hogy a bíróság azt bármilyen szempontból a per eldöntésénél figyelembe vegye. Ha a szakértő a tényeket helyesen értékeli, azt kellett volna megállapítania, hogy a munkaterület 1973. augusztusában az alperes rendelkezésére állt. A szakértő e helyett az 1974. április 22-i időpontot fogadta el a munkaterület átadásául, holott ezt csak az alperes állította egyoldalúan. A szakértő tévesen járt el, amikor a legutolsó szerződésmódosítást megelőző időszakban történt munkaterület-átadási késedelmeket is mérlegelése körébe vonta. Az első fokú bíróság még a téves szakvéleménynél is kedvezőtlenebb, téves tényállást állapított meg annak leszögezésével, hogy a munkaterület jelenleg sem áll rendelkezésre. Ellenőrizhető ugyanis az a tény, hogy az alperes elvégezte a magműhely alapozását, elkészítette a pilléreket, a födémet stb. A munkavégzésről az építési napló is tanúskodik. Az, hogy a munkahely-átadás nincs az építési naplóba bevezetve, elsősorban az alperesnek róható fel. Fogalmilag kizárt tehát az a megállapítás, hogy a felperes a munkaterületet egyáltalán nem biztosította, ilyen megállapítást semmilyen bizonyíték nem támaszt alá.
A fellebbezés alapos.
A 44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. rendelet 21. §-ának (1) bekezdése szerint aki a vállalkozási szerződést megszegi, köteles kötbért és kártérítést fizetni, kivéve ha bizonyítja, hogy a szerződés teljesítése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A jogszabály szerint tehát a szerződésszegő vétkességét kell feltételezni. Ennek megfelelően az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a szerződés teljesítése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Az 1973. június 11-én felvett jegyzőkönyv szerint a felperes jogelődje a munkaterület átadását 1973. július 15-re vállalta, erre tekintettel jelölt meg az alperes 1974. február 28-i teljesítési határidőt. Az újabb – legutolsó – szerződésmódosítás az 1973. december 21-i jegyzőkönyvben történt. E szerint a munkákat az „1974. II. 28-i határidőre befejezni az időjárás miatt nem lehet. Megállapodnak a felek, hogy az építési szerződés határidejét 1974. VI. 30-ra módosítják”. Ha a határidő megtartásának az időjáráson kívül más akadálya is lett volna, az alperesnek kellő gondossággal eljárva ki kellett volna kötnie annak elhárítását is.
A rendelkezésre álló adatok szerint az alperes a felperes jogelődjének 1974. június 29-én kelt kötbérbejelentő levelére 1974. július 10-én adott válaszában tett olyan közlést, hogy a munkaterület csak 1974. április 22-én került építésre alkalmas állapotba. Az alperes az 1974. szeptember 26-án kelt védekezésében ugyan előadta, hogy a munkaterület hiányát 1974. január 24-én, majd február 7-én „rögzítettük”, de erre vonatkozólag az eljárás folyamán bizonyítékot nem csatolt; a munkaterület hiányára semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatott.
Az a körülmény, hogy a munkaterület átadás-átvételéről jegyzőkönyv nem készült, nem jelenti azt, hogy a munkaterület nem is állt rendelkezésre. 1973. december 21-i szerződésmódosítás szövege arra enged következtetni, hogy a felperes jogelődje megtartotta az előző jegyzőkönyvben vállalt határidőt. A felperesnek a munkavégzésre vonatkozó és ellenőrizhető állításán kívül a szakértő is tett olyan megállapítást, hogy „1973. július 15-tól kezdődően az építési tevékenység folyt a munkaterületen”.
A vétkes szerződésszegésre tekintettel az alperesnek kellett bizonyítania azt, hogy a munka egyáltalán mikor vált megkezdhetővé, a munka végzésében voltak-e olyan akadályok, amelyeknek elhárítása nem volt elvárható [Pp. 164. §-ának (1) bekezdése].
A bíróság tévesen rendelt ki szakértőt annak bizonyítására, hogy a megfelelő munkaterület mikor állt rendelkezésre, továbbá hogy a késedelem időtartamából mennyi idő esik a felperes terhére. Ezeknek a kérdéseknek megítéléséhez különös szakértelemre nincs szükség, csupán a felek bizonyítékait kellett volna megvizsgálni, a hiányzó bizonyítékokat (akadályközlések, építési naplók) beszerezni és azokat értékelni. Ha a megállapított tények értékeléséhez (pl. ahhoz, hogy egyes akadályok mennyiben hátráltatták az építkezést, milyen mértékű az ebből eredően figyelembe vehető határidő-eltolódás) a bíróság nem rendelkezik kellő szakértelemmel, akkor lehet helye egyes konkrét kérdésekben építésszervezési szakértő meghallgatásának.
A beszerzett szakvélemény nem alkalmas arra, hogy segítséget nyújtson az ítélethozatalhoz szükséges tényállás megállapításában, az alperes vétlenségét semmivel nem bizonyította, a bíróság pedig hivatalból [Pp. 164. § (2) bek.] egyéb bizonyítást nem vett fel, így a bizonyítás teljes egészében való megismétlése válik szükségessé.
A tényállás értékelésénél figyelembe kell venni, hogy az alperes teljesen „zavartalan” munkaterületre nem tarthatott igényt, mert a munka működő üzem területén folyt, és ezen a címen az alperes akadályoztatási pótlékban részesült. Előállhattak olyan időleges munkaterület-hiányok (amennyiben a munkaterületet az alperes az általa állítottnál korábbi időpontban, feltehetőleg 1973. júliusában átvette), amelyek elhárítása az akadályozási költségekben térülő ráfordítással nem voltak kiküszöbölhetők. Az ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen akadályokat értékelni kell abból a szempontból, hogy mennyiben hátráltatták a határidő megtartását. Az időleges akadályok azonban semmiképpen nem jelentik azt, hogy az alperes az utolsó ilyen akadály megszűntéig a munkaterület hiányára hivatkozhassék és attól számíthassa a szerződésben kikötött „átfutási” határidőt.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Gf. VII. 31 743/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás