• Tartalom

GK BH 1976/514

GK BH 1976/514

1976.11.01.
Ha a felperes követelése idő előtti, nem a kereset érdemi elutasításának, hanem a keresetlevél idézés nélküli elutasításának van helye (Pp. 130. § (1) bek. f) pont, 157. § a) pont].
A felperes fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmében vételár fizetésére kérte kötelezni az alperest, mert az nem egyenlítette ki a számláját. Az alperes az ellentmondásában – aminek folytán az eljárás perré alakult át – előadta, hogy a felperestől nem vásárolt csavarárut, továbbá hogy nem kapta meg a felperes számláját. Az első fokú bíróság által elrendelt egyeztetésről felvett jegyzőkönyv nincs az iratokhoz csatolva, a bíróság külön felhívására pedig a felperes előadta, hogy a számlát nem ajánlott küldeményként adta postára, ezért annak az alperes által történt átvételét nem tudja bizonyítani. A felperes csatolta azonban az átvételi elismervény fénymásolatát annak igazolására, hogy az alperes tőle 140 db M 16x200-as csavart 1974. október 8-án átvett.
Az első fokú bíróság megállapította, hogy a felperes követelése idő előtti, ezért a keresetlevelet elutasította, a felperest pedig eljárási illeték fizetésére kötelezte, mert nem tudta igazolni, hogy a számláját az alperesnek megküldte.
Az első fokú ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be, ebben azt állította, hogy az alperes a csavarok ellenértékét nem fizette ki, ezzel az összeggel jelenleg is tartozik, bizonyította, hogy a csavarokat tőle az alperes átvette, ezért a követelése nem volt idő előtti. Előadása szerint a számla elküldése hiányának vagy a bizonyítás elmaradásának legfeljebb a késedelmi kamat szempontjából van jelentősége, de a követelése – az áru bizonyított átvételére tekintettel – nem tekinthető idő előttinek.
Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében már nem vitatta a csavaráruk átvételét, de azt állította, hogy a vételárat a felperesnek a fizetési meghagyás iránti kérelem beadása előtt átutalta.
A fellebbezés alapos.
Az első fokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a követelés idő előtti és ennek alapján a keresetlevelet érdemben tévesen utasította el. Ezzel lényeges eljárási szabályt sértett, mert időelőttiség címén csak a keresetlevelet lehet idézés kibocsátása nélkül elutasítani [Pp. 130. § (1) bek. f) pont] vagy a pert a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján meg kell szüntetni.
A felperes az első fokú eljárásban hitelt érdemlő módon bizonyította, hogy az alperes 140 db M 16X200-as csavart átvett és FE 2930 frsz. tehergépkocsival elszállított. E bizonyított tényre tekintettel a felperes vételár fizetésére irányuló keresete idő előttinek nem minősíthető még akkor sem, ha a felperes valóban. nem küldött számlát az alperesnek, mert a fizetési meghagyás tartalmazta a követelés azonosításához szükséges adatokat, tehát az olyan fizetési felszólításnak minősül, amely a Ptk. 302. §-ának b) pontja szerinti jogosulti késedelmet megszüntette, és így a felperes vételár-követelése legalább ebben az időpontban esedékessé vált. A számlázási késedelem tehát csak a késedelmi kamat mértékére volt befolyással – amint az e vonatkozásban kialakult bírói gyakorlatban is kifejezésre jutott (BH 1974. évi 4. sz. 169 sz. jogeset) –, de az nem befolyásolta az alperes vételár-fizetési kötelezettségét.
Az első fokú bíróság által elrendelt egyeztetésnek a felek nem tettek eleget, a bíróság ennek ellenére a pert érdemben bírálta el, jóllehet ahhoz az egyeztetési adatokra szükség lett volna. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Az új eljárás során tisztázni kell, hogy helytálló-e az alperesnek a fellebbezési eljárásban előadott az a tényállítása, hogy a vételár által a jogosnak minősített összeget még a fizetési meghagyás iránti kérelem benyújtása előtt átutalta a felperesnek. Ez esetben ugyanis a felperes keresete megalapozatlan, és azt ezen a címen el kell utasítani. A szükséges bizonyítás lefolytatása után kell új határozatot hozni. (Legf. Bír. Gf. II. 30 834/1975. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére