BK BH 1976/530
BK BH 1976/530
1976.12.01.
A bírósági mentesítés iránti kérelemnek az érdemesség hiánya okából való elutasítása általában nem foghat, helyt az elítélt meghallgatása, bizonyítás felvétele esetén pedig – tárgyalás tartása nélkül (Btk. 81. §, Be. 356., 381. §).
A megyei bíróság végzésével Cs. J. bírósági mentesítés iránti kérelmét elutasította.
A végzés ellen Cs. J. fellebbezést jelentett be.
A legfőbb ügyész átiratában indítványozta a megyei bíróság által hozott végzés hatályon kívül helyezését.
A Legfelsőbb Bíróság mind a legfőbb ügyész indítványát, mind Cs. J. fellebbezését alaposnak találta.
A megyei bíróság a Be. 381. §-ának (2) bekezdésében, illetve a Be. 356. §-a (2) bekezdésének d) pontjában írt szabályt megsértette, amikor a kérelmet az érdemesség hiánya okából anélkül utasította el, hogy a terheltet meghallgatta és az esetleg szükséges bizonyítást – tárgyalást tartva – felvette volna.
Kétségtelen, hogy a bíróság érdemben látszólag helyesen foglalt állást, amikor a kérelmet az érdemesség hiányára hivatkozva utasította el, mert a terhelt az általa okozott sérelem jóvátételére nem törekedett. Ugyanakkor viszont – a kérelmező fellebbezéséből – az állapítható meg, hogy a sértett vállalat polgári jogi igényét vele szemben nem is érvényesítette. A kérdéses büntetőeljárás óta pedig több mint húsz év telt el.
Az is kitűnik az iratokból, hogy a kérelmező ellen a munkáltatói értesítés szerint az elmúlt időben fegyelmi eljárás indult és alacsonyabb munkakörbe helyezték. Az azonban az iratokból nem állapítható meg, hogy a kérelmező a fegyelmi vétségét mikor követte el, és milyen jellegű volt az. A munkáltatói értesítés mellett a fegyelmi iratok beszerzése sem történt meg, amelyekből mindezek megállapíthatók lettek volna.
Ezeknek az adatoknak a hiányában a terhelt kérelme tárgyában nem lehet megalapozottan dönteni, ezekre a körülményekre nézve megalapozott tényállást nem is lehetett megállapítani. Az említett körülmények tekintetében a terheltnek pedig módot kellett volna adni arra, hogy álláspontját kifejtse, valamint tárgyalás tartása és további bizonyítás felvétele lett volna célszerű.
A Be. 381. §-a (2) bekezdésének második mondatában írt, a kérelem elbírálására vonatkozó szabály – a törvényhely miniszteri indokolását is figyelembe véve – a Be. 356. §-a (2) bekezdésének d) pontjában írt részletes rendelkezések szerint alkalmazandó. Ebben a körben pedig továbbra is fenn kell tartani azt a korábbi ítélkezési gyakorlatot, hogy a bírósági mentesítés iránti kérelmet az érdemesség hiánya okából legalábbis a kérelmező meghallgatása nélkül nem lehet elutasítani.
A Legfelsőbb Bíróság határozata a. Be. 268. §-án és a Be. 262. §-ának (1) bekezdésén alapszik. (Legf Bír. Rf. II. 1127/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
