• Tartalom

GK BH 1976/560

GK BH 1976/560

1976.12.01.
Nem tekinthető államközi megállapodásban vállalt kötelezettséggel kapcsolatosnak és így értékére tekintet nélkül a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe tartozónak az olyan szerződési vita, amely az államközi szerződésben nem konkretizált termék szállítására vonatkozik [Pp. 366. § (4) bek. a) pont].
A felperes az iránt indított keresetet, hogy a bíróság export céljára szolgáló tolópadhoz szükséges 1 db acéllemez kapcsolótábla és 7 db elosztószekrény szállítására irányuló szerződést a megrendelés szerinti tartalommal hozza létre. A Fővárosi Bíróság a Pp. 366. §-a (4) bekezdésének a) pontja alapján hatáskörének hiányát állapította meg és elrendelte az iratok áttételét a Legfelsőbb Bírósághoz.
A Legfelsőbb Bíróság szintén hatáskörének hiányát állapította meg azzal az indokolással, hogy a konkrét per nem államközi megállapodásban vállalt kötelezettséggel kapcsolatos szerződési ügy.
Mindkét végzés jogerőre emelkedett.
A nemleges hatásköri összeütközésre tekintettel a Pp. 45. §-ának (1) bekezdése alapján az eljáró bíróság kijelölésének van helye.
A Legfelsőbb Bíróság helyesen állapította meg hatáskörének hiányát. A felperes exportja valóban a Magyar Népköztársaság és a külföldi vevő országa között létrejött államközi megállapodásra vezethető vissza, de a felperesre háruló exportszállítási kötelezettség nem közvetlenül magából a két állam között létrejött egyezményből származik. A Pp. 366. §-a (4) bekezdésének a) pontja pedig azokat a szerződési ügyeket utalja a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe, amelyekben maga az államközi egyezmény irányozza elő valamely magyar vállalat (exportszállítási stb.) kötelezettségét. A konkrét esetben az államközi egyezmény lényeges tartalma az, hogy a magyar fél hitelt nyújt a másik félnek, illetve, hogy ezt a hitelt mire lehet felhasználni. A perben nem merült fel olyan adat, hogy a létrehozni kívánt szerződésben szereplő termékek szállítására vonatkozó kötelezettséget az államközi egyezmény tartalmazza. A létrehozni kívánt szerződés egy realizálási részaktusa az államközi egyezményben általánosságban előírt hitelfelhasználásnak.
Ha a Fővárosi Bíróság végzésében kifejezésre jutó álláspont helyes volna, a magyar külkereskedelmi vállalatok csaknem minden szerződési ügye a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe tartoznék, hiszen a külkereskedelmi ügyeletek nagy részének forrása államközi egyezmény. Ez viszont megvalósíthatatlanná tenné a megyei bírósági hatáskörön belül a Fővárosi Bíróságnak a Pp. 367. §-a a) pontjában biztosított kizárólagos illetékességét. E rendelkezés szerint ugyanis a Fővárosi Bíróság kizárólagosan illetékes a külkereskedelmi vonatkozású ügyekben, ha az egyik fél külkereskedelmi tevékenységet folytató szervezet.
A kifejtettek szerint a perbeli szerződés létrehozása iránti per a Pp. 366. §-ának (1) bekezdése értelmében megyei bírósági hatáskörbe tartozik, amelyre nézve az illetékes bíróság a 367. § a) pontja értelmében a Fővárosi Bíróság. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a szerződési ügy elbírálására e bíróságot jelölte ki. (Legf. Bír. Gkp. IV 30 788/1976. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére