PK BH 1976/57
PK BH 1976/57
1976.02.01.
Juttatott ingatlan tulajdonjoga elbirtoklás jogcímén történő megszerzésének megállapítása iránti perben az ingatlan „sajátjaként” való birtoklása vizsgálatának szempontjai. – Nemcsak az birtokolhat „sajátjaként”, aki szubjektív megítélése szerint úgy véli, hogy a sajátját birtokolja, hanem az is, aki tudja ugyan, hogy a dolog másé, ettől függetlenül azonban véglegesnek tekinti a maga birtoklását. [Ptk. 121 § (1), (3) bek.].
A h-i tkvi vetétben felvett 473 ⬜-öl területű telken épült házingatlan a II. r. felperes szüleinek a tulajdona volt. Ezt az 1945-ben elkobzott ingatlant 1960-ban – juttatás jogcímén – K. F. és felesége kapták tulajdonba.
A felperesek is H. községben laktak, hatósági intézkedésre azt nekik is el kellett hagyniuk, 1946. decemberében azonban a községbe visszaköltöztek s ott mezőgazdasági munkásként dolgoztak.
K. F. és felesége 1946-ban vették birtokba a perbeli ingatlant, lakásuk ugyanis a háborús események következtében lakhatatlanná vált. A K. család 1952-ben D-be költözött. Távozásukkor K. F. az államigazgatási hatóságnál bejelentette, hogy az ingatlanról „lemondanak.” K-ék az elköltözésük után az ingatlannal nem törődtek s annak közterheit sem viselték.
A perbeli ingatlan egy időn át üresen állott majd abba a felperesek – a községi tanács vb. elnökének és titkárának a szóbeli engedélye alapján – 1953-ban visszaköltöztek s az egész ingatlant birtokba vették. Az engedély „indoka” az volt, hogy az I. r. felperes belépett a helybeli termelőszövetkezetbe és emellett az, hogy az elhagyott házak karbantartása közérdek volt.
A felperesek az 1953. évet követően a perbeli házingatlant folyamatosan karbantartják és viselik annak minden közterhét.
Az ingatlan-nyilvántartás szerint a perbeli ingatlan tulajdonosa K. F. és felesége. K. F. 1957-ben meghalt.
A felperesek elbirtoklás útján történt tulajdonszerzésük megállapítása és tulajdonjoguk telekkönyvi bejegyzésének tűrése iránt eredetileg az ismeretlen helyen tartózkodó K. F. és felesége ellen indítottak pert. Majd miután megtudták, hogy K. F. meghalt, perbevonták két gyermekét is.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, majd egyezségi ajánlatot terjesztettek elő: azt kérték, hogy a felperesek az ingatlan tulajdonjogáért fizessenek nekik összesen 45 000 Ft-ot.
Az első fokú bíróság a keresetet elutasította. Arra hivatkozott, hogy az ismertetett tények ellenére az elbirtoklás nem következett be, mert a felperesek tudták, hogy az ingatlan nem a sajátjuk, tehát nem valósult meg az elbirtoklásnak a Ptk. 121. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feltétele, vagyis nem „sajátjukként” birtokolták a perbeli ingatlant.
A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A perben eljárt bíróságoknak mindenekelőtt az ingatlan tulajdonjogának a kérdését kellett volna tisztázniuk. A Ptk. 121. §-ának (3) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy nem lehet elbirtoklás útján tulajdonjogot szerezni olyan dolgon, amely társadalmi tulajdonban van, vagy az állam, illetőleg szövetkezet birtokából jogtalanul került ki. Ha a telekkönyvi tulajdonosok a juttatott ingatlan tulajdonjogáról valóban lemondottak, és az visszakerült az állam tulajdonába, a kereseti igény alaptalan. De nem érvényesíthetik eredményesen a felperesek kereseti követelésüket akkor sem, ha az államigazgatási hatóság (földhivatal) az ingatlannak a telekkönyvi tulajdonosai által történt elhagyása és a megváltási ár kifizetésének az elmulasztása miatt a juttatást esetleg megvonja.
Az első fokú bíróságnál tartott tárgyaláson a IV. és V. r. alperesek – úgy is mint a többi alperes meghatalmazott képviselői – előadták, hogy apjuk, id. K. F. a perbeli ingatlanból 1952-ben történt kiköltözése alkalmával a tanácsnál bejelentette a házról való lemondását. A perben eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták az alpereseknek ezt az előadását, nem vizsgálták a lemondás tényét, valamint azt sem, hogy annak elfogadása tárgyában az illetékes államigazgatási hatóság határozatot hozott-e. Ha az lenne megállapítható, hogy az államigazgatási hatóság a lemondás tárgyában még nem határozott, meg kell keresni a járási földhivatalt, kíván-e a lemondás tárgyában utólag határozni. A lemondás utólagos elfogadása ugyanis azt eredményezi, hogy a perbeli ingatlan visszakerül az állam tulajdonába. Ez esetben a felperesek – az említett jogszabályi rendelkezésekre tekintettel – elbirtoklásra ez okból sem hivatkozhatnak.
Az alperesek előadásából arra lehet következtetni, hogy a telekkönyvi tulajdonosok 1952-től a megváltási árat sem fizették. A felperesek előadták, hogy az ingatlant 5000 Ft megváltási ár terheli. Az eset sajátos körülményeire tekintettel ugyancsak nem lett volna mellőzhető a tényállásnak a megváltási ár fizetése, illetőleg a fizetés elmulasztásához fűződő jogkövetkezmények tekintetében való felderítése sem.
A peradatok szerint H. községben 1952-ben és 1953-ban a községi tanács vb. vezetőinek a hallgatólagos hozzájárulásával az a helyzet alakult ki, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezeti elnökök a „tagtoborzás érdekérben” többször fordultak a tanácshoz a tagként felvételüket kérő személyeknek az elhagyott házakban történő elhelyezése céljából. A végrehajtó bizottság vezetői ehhez az esetek többségében hozzá is járultak. Nem terjedt ki azonban a nevezettek jogköre arra, hogy rendelkezzenek a juttatottak által elhagyott ingatlanok tulajdonjogával.
Ha viszont az eset körülményeire tekintettel a felperesek a perbeni ingatlan birtoklását véglegesnek tekinthették és az állam tulajdonjogának a visszaállítására sem kerül sor, egyéb feltételek megléte esetén az ingatlan tulajdonjogát elbirtoklással megszerezhették, függetlenül attól, hogy a felperesek tudták, hogy az ingatlannak nem ők a tulajdonosai.
A perben eljárt bíróságok tévesen állapították meg ugyanis azt, hogy a „sajátjaként” való birtoklás megállapításának lehetőségét kizárják az eset körülményei, mert a felperesek tudták, hogy az ingatlan „tulajdonjogilag nem az övék”. Jogi minősítés szempontjából azonban nemcsak az birtokolhat „sajátjaként”, aki szubjektív megítélése szerint úgy véli, hogy a sajátját birtokolja, hanem az is, aki tudja ugyan, hogy a dolog másé, ettől függetlenül azonban véglegesnek tekinti a maga birtoklását.
Az előadottakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján mindkét fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. P. törv. V. 20 682/1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás