PK BH 1976/64
PK BH 1976/64
1976.02.01.
Ügyvédi munkadíjnak, mint költségnek harmadik személlyel szemben való érvényesítése nem függ attól, hogy az ügyvédi megbízást adó személy a meghatalmazott ügyvédi közösség részére a köztük létrejött megállapodásban a kötött munkadíjat már kifizette-e. A kártérítési igény megalapozza a megbízási szerződés, míg a kár, vagyis az ügyvédi munkadíj összegének megállapításakor figyelembe kell venni az ügy jellegét és jelentőségét, továbbá a megbízás teljesítéséhez megkívánt ügyvédi munkát [Ptk. 358. § (1) bek., 1958. évi 12. sz. tvr. 14. § (1), (2) bek., 5/ 1962. (V1. 19.). IM sz. r. 13. § (1) bek.].
A felperesek 1970. június 5-én ügyvédi megbízást adtak az egyik ügyvédi munkaközösségnek. Eszerint a felperesek megbízták az ügyvédi munkaközösséget azzal, hogy a társasház átadásával, a felmerült szavatossági és esetleges kártérítési követelésekkel, illetve az ezek érvényesítésével kapcsolata, intézkedéseket tegye meg és – kizárólag ebben a körben a társasház-közösséget az illetékes hatáság előtt képviselje. A meghízás adására az adott okot, hogy a felperesek által az Országos Takarékpénztár alperestől vásárolt társasház életveszélyesnek bizonyult. Elhúzódó tárgyalások után – amelyben az ügyvédi munkaközösség részt vett – miniszteri döntés született, amely szerint a felperesek részére új épületet leellett építeni.
Az Országos Takarékpénztár megtérítette a felpereseknek az életveszélyes épületből való kiköltözéssel és az átmeneti lakások elfoglalásával kapcsolatos költségeit is. Ezzel szemben megtagadta annak a kárnak a megtérítését, amely a felpereseket azáltal érte, hogy az őket képviselő ügyvédi munkaközösség részére ügyvédi munkadíjat kötelesek fizetni.
A felperesek ezért az őket képviselő ügyvédi munkaközösséggel szemben fennállt kötelezettségük fejében 100 000 Ft megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
Az alperes e perben elsősorban azzal védekezett, hogy a felperesek indokolatlanul adtak a munkaközösségnek megbízást, mert érdekeiket a kivitelező vállalattal szemben maga az Országos Takarékpénztár a munkaközösség közreműködése nélkül is eredményesen képviselte. Hivatkozott az alperes arra is, hogy a felpereseknek nem áll fenn a keresetbe vett kara, mert a felszámított összegnek csak elenyésző hányadát fizették meg az ügyvédi munkaközösségnek.
Az első fokú bíróság arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek 100 000 Ft-ot, valamint 10 000 Ft perköltséget. Az ítélet indoklása utal arra, hogy az alperes hibás teljesítése folytán kártérítés fizetésére köteles [Ptk. 307. § (1) bel.], s ehhez a kárhoz tartozik a felpereseknek az ügyvédi munkadíj formájában jelentkezi többletköltsége is. Az összegszerűséget az első fokú bíróság nem találta túlzottnak, sőt rámutatott arra, hogy a felperesek lakásainak eladásakori értékéből (12 900 Ft) kiindulva az 5/1962. (VI. 19.) IM sz. rendelete 13. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján a felperesek a felszámítható 1%-nál alacsonyabb összegben kérték káruk megtérítését.
A másodfokú bíróság az első fokú bírtság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy az alperes marasztalásának tőkeösszegét 8240 Ft-ra szállította le s kötelezte az alperest, hogy ennek a kereset beadásától számított 5%-os kamatát is fizesse meg a felpereseknek. Ugyanakkor a másodfokú bíróság egyetemlegesen kötelezte a felpereseket arra, hogy az alperesnek és a beavatkozónak külön-külön 2500-2500 Ft együttes első- és másodfokú perköltséget fizessenek meg 15 nap alatt és térítsenek meg az államnak 2760 Ft fellebbezési illetéket.
Ítélete indokolásában az első fokú bírósággal egyezően azt állapította meg, hogy az alperes a Ptk. 307. §-ának (1) bekezdése alapján kártérítésre köteles s ennélfogva a felperesek kellő időben érvényesített kárát — figyelemmel jótállási kötelezettségére is – tartozik megtéríteni. Megállapította a másodfokú bíróság azt is, hogy a felperesek jogsérelmük orvoslása érdekében indokoltan vették igénybe jogi képviselő közreműködését, a megbízás adásával nem sértették meg a kárenyhítési kötelezettségüket, és így az alperest teljes kártérítési felelősség terheli. A felperesek kára azonban 8240 Ft, mert 100 000 Ft-ból ennyit fizettek ki az ügyvédi munkaközösségnek. Erre tekintettel szállította le a másodfokú bíróság az alperes marasztalásának összegét 8240 Ft-ra.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A felperesek és az ügyvédi munkaközösség között 1970. június 5-én a felperesek képviseletérce vonatkozó érvényes megbízási szerződés jött létre. A szerződés alapján a felperesek az ügyvédi munkaközösség részére díj fizetésére kötelezték magukat, amelynek mértékét – az összeg határozott megjelölése nélkül – az 5/1962. (VI. I9.) IM sz. rendeletre utalva állapították meg. Mintán az ügy részleteinek ismerete nélkül a munkadíj összege még nem volt meghatározható, a szerződő felek abban is megállapodtak, hogy a társasház-közösség lakásonként havonta 20 Ft pausálét fizet a munkaközösségnek (amelynek összegét utóbb havi 10 Ft-ra módosították). A szerződés alapján készült a felperesek és az ügyvédi munkaközösség között 1973. október 8-án az a jegyzőkönyv, amelyben a felperesek közös képviselője elfogadta a vele közölt 100 000 Ft-os ügyvédi munkadíj-felszámítást azzal, hogy ezt az összeget az OTP-vel szemben kell érvényesíteni. Ugyanebből a jegyzőkönyvből tűnik ki az is, hogy a felperesek 8240 Ft ügyvédi munkadíjat fizettek be a munkaközösség pénztárába.
A fentiek szerint tehát a felperesek az ügyvédi munkaközösséggel kötött megbízási szerződés alapján ügyvédi munkadíjat kötelesek fizetni a munkaközösségek. Ez a munkadíj olyan költség, amely a peres felek közötti adásvételi szerződés hibás teljesítésével a felpereseknek okozott kár csökkentéséhez, illetőleg kiküszöböléséhez szükséges [Ptk. 358. § (1) bek.]. A költségnek mint kárnak az érvényesítése nem függ attól, hogy azt a felperesek a munkaközösség részére már teljes egészében kifizették-e. A nevezettek kártérítési igényét az érvényes megbízási szerződés alapján fennálló teljesítési kötelezettségük kellőképpen megalapozza. A károkozók felelősségét nem érinti az olyan megállapodás, amely szerint a jogosult a már egyébként esedékes követelésének teljesítésére halasztást ad a károsultnak addig, amíg a károsulttal szemben felelős károkozó nem teljesít. Az ezzel ellentétes álláspont azzal az eredménnyel járna, hogy a jogosult követelését időelőttiség címén nem hajthatná be a károsulttól, mert a károkozó még nem teljesített, a károkozó viszont azért nem lenne köteles teljesíteni, mert a károsult még nem fizetett saját hitelezőjének.
Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor a felperesek kártérítési követelését csak az általuk már ténylegesen kifizetett ügyvédi munkadíj erejéig találta megalapozottnak.
Annak a kérdésnek az eldöntésénél azonban, hogy milyen költség számítható fel jogszerűen a felperesek képviseletével kapcsolatban, a jelen perben nem lehet egyoldalúan csak a felperesek és az ügyvédi munkaközösség között létrejött megbízási szerződésből kiindulni. Ez a megállapodás ugyanis csupán a felperesek és az ügyvédi munkaközösség közötti (belső) jogviszonyra irányadó.
Ha ugyanis a felperesek netán a jogszabályban írt kereteket meghaladó ügyvédi munkadíj megfizetésére vállaltak volna kötelezettséget, az egyedül csak őket köti, kártérítési igényként azonban az alperessel szemben az egyoldalúan vállalt esetleges többletköltséget eredményesen nem érvényesíthetik.
A kártérítésként megállapítható ügyvédi munkadíj összege tekintetében az 1958. évi 12. sz. tvr. 14. §-ában írt rendelkenések az irányadók. Az ügyvédi munkadíj szabad egyezkedés tárgya. Az ügyvédi munkadíj megállapításakor azonban figyelembe kell venni az ügy jellegét (tárgyát) és jelentőségét, a megbízás teljesítéséhez előreláthatólag megkívánt ügyvédi munkát, valamint az ügyfél személyi és anyagi körülményeit [14. § (1) és (2) bek.].
A peradatokból egyébként megállapítható, hogy az ügyvédi munkaközösség nem csupán a felperesi társasház-közösség tagjainak, hanem a szomszédos több társasház tulajdonosainak érdekében különböző hatóságoknál egyidejűleg tevékenykedett. Mintán a társasház, illetőleg tulajdonosainak érdeksérelme azonos volt, jogi érdekeik védelme pedig nagyobbrészt egységes eljárás lefolytatását tette indokolttá, így az ügyvédi munkaközösségnek a megbízás teljesítésével kapcsolatban kifejtett tevékenysége nemcsak a felperesek, hanem a perben nem álló társasház-közösségek tagjainak egyidejű érdekvédelmére is kiterjedt. Ezért az érdemi munka, valamint az azzal együtt járó időveszteség sem vehető figyelembe teljes mértékben a felperesek képviseleti költségének megállapításánál.
A másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán a fent megjelölt körülményeket nem vizsgálta, ezért a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a másodfokú bíróság ítéletét és ezt a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. § (3) bek.]. (Legf. Bír. P. törv. V. 20 956/ 1975. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás