PK BH 1977/149.
PK BH 1977/149.
1977.04.01.
A bérlő nem lakás céljára szolgáló romos helyiséget csak a bérbeadó előzetes hozzájárulásával és – jogszabályban meghatározott esetekben – hatósági engedéllyel állíthat helyre [1/1972. (I. 19.) Korm. sz. r. 11. § (1) bek.].
A felperes tulajdonában álló lakóház bérlői az alperesek. Az ingatlanhoz a lakáson kívül istálló és fél pajta is tartozik. Az alperesek bírói ítélet alapján lakásuk után havi 50 Ft, az istálló és a fél pajta után pedig havi 20 Ft bért kötelesek fizetni.
Az alperesek 1973 május havában felszólították a felperest a romos istálló helyreállítására. Az illetékes államigazgatási hatóság viszont a felperes kérelmére engedélyezte az istálló és pajta lebontását. Az alperesek fellebbezését a másodfokú államigazgatási hatóság elutasította azzal, hogy a bontási engedély kiadása indokolt, mert az elhanyagolt állapotú gazdasági épületek helyreállítása nem gazdaságos. Megállapította, hogy a bontást csak az épület kiürítése, illetve a bérleti jogviszony megszűnése után lehet elvégezni.
Az istálló tetőzete 1974. február 14-én ledőlt. Az alperesek a helyreállítást 7178 Ft költséggel elvégeztették.
Az elsőfokú államigazgatási hatóság az alpereseket az építési engedély nélkül felújított istálló lebontására kötelezte. A másodfokú államigazgatási hatóság ezt a határozatot megsemmisítette, a bontási engedélyt azonban hatályába visszaállította.
A felperes keresetlevelében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket 1973. március 1. napjától 1974. július 1. napjáig járó 1190 Ft elmaradt bér- és perköltség fizetésére, majd az eljárás során keresetét az 1975 áprilisáig lejáró részletekre is kiterjesztette.
Az alperesek módosított viszontkeresetükben kérték: kötelezze a bíróság a felperest a helyreállítással kapcsolatban felmerült költségek egy összegben való megtérítésére, továbbá a tető beomlása által okozott 450 Ft összegű kár megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy 15 nap alatt fizessenek meg a felperesnek 1820 Ft-ot és a felmerült perköltséget – egyben a viszontkeresetet elutasította. A bíróság ítéletét az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 58. §-a (1) bekezdésében, illetőleg az 1/I971. (II. 8.) ÉVM sz. rendelet 60. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekre alapította. Megállapította, hogy az alperesek 1973. március 1-jétől bért nem fizettek, nem azonnali beavatkozást igénylő, illetve életveszély elhárításához szükséges munkát végeztek, “mivel az életveszély korábban fennállott, és az épület bedőlése bekövetkezett. Az alperesek engedély nélkül építkeztek és nem az életveszélyes állapotot szüntették meg.”
Az alperesek fellebbezésükben a kereset elutasítását és a felperesnek a viszontkereset szerinti marasztalását kérték. A felperes ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a keresetet elutasította, a viszontkeresetnek részben helyt adott, kötelezte a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alpereseknek 5358 Ft-ot és ennek 1974. február 14-től járó évi 5%-os kamatát, továbbá 1412 Ft első és másodfokú eljárási költséget. Ítéletében megállapította, hogy az alperesek már 1973-ban felhívták a felperest karbantartási kötelezettségének teljesítésére, és a felperes az istálló romlását nap mint nap észlelte. Ennek ellenére nem gondoskodott az istálló rendeltetésszerű használatban tartásáról, illetőleg helyreállításáról. A felperes mulasztása miatt az alperesek az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 57. §-ának (2) bekezdése értelmében – az ítélet indokolása szerint – minden további felszólítás nélkül jogosultak voltak az életveszély elhárításához szükséges munkát a felperes terhére elvégeztetni.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
A tényállásból kitűnően a bíróság külön állapította meg az alperesek lakásának havi bérét 50 Ft-ban, az istálló bérét pedig fél pajtával együtt havi 20 Ft-ban.
Ebből az ítéleti rendelkezésből is következik, hogy a peres felek között önálló bérleti jogviszony áll fenn külön a lakásra és külön a nem lakás céljára szolgáló “istálló-pajta” helyiségre. Ellenkező esetben ugyanis egységesen kellett volna az egész lakásra és a hozzá tartozó mellékhelyiségekre kiterjedően a bért megállapítani.
A nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről szóló 1/1972. (I. 19.) Korm. sz. rendelet 11. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a bérlő romos helyiséget csak a bérbeadó előzetes hozzájárulásával és – jogszabályban meghatározott esetekben – hatósági engedéllyel állíthat helyre.
A per adatai alapján az állapítható meg, hogy az illetékes másodfokú építési hatóság az istállóra a bontási engedélyt a helyreállítás után is fenntartotta hatályában. A helyreállításra az alperesek nem kértek és nem kaptak hatósági engedélyt, emellett a bérbeadó előzetes hozzájárulását sem kérték. Így az 1/1972. (I. 19.) Korm. sz. rendelet 11. §-ában szabályozott bérbeszámítási jog feltételei nem állottak fenn.
Tévedett és jogszabályt sértett tehát a másodfokú bíróság, amikor a keresetlevelet elutasította és a viszontkeresetet részben megalapozottnak találta. (Legf. Bír. P. törv. V. 20 286/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás