GK BH 1977/159.
GK BH 1977/159.
1977.04.01.
Államigazgatási jogkört és gazdálkodó tevékenységet egyaránt folytató szocialista szervezet által az utóbbi minőségben okozott kár tekintetében nem a Ptk. 349. §-ában foglalt kártérítési szabályokat kell alkalmazni [Ptk. 339. §, 349. §].
A felperes mezőgazdasági termelőszövetkezet kártérítési igényt érvényesített az alperes vízügyi igazgatóság ellen, mert az alperes által tervezett és kivitelezett öntözőcsatornákban a víz”annyira megemelkedett, hogy elöntötte a felperes által mezőgazdaságilag művelt területet.
A rendelkezésre álló bizonyítékok szerint az alperes a Holt-Tisza halastóként való hasznosítása és öntözővíz-tárolásra történő igénybevétele céljára olyan tervet készített és kivitelezett, amely a Holt-Tiszában a vízszintmagasságot 82,40–84,00 m. A. f. értékben határozta meg. Egyidejűleg az egyik belvízcsatornát átépítette, hogy ezáltal azt öntözővíz elvezetésére alkalmassá tegye.
Az üzemelés során a vízszint magassága esetenként a megállapított felső határt is meg haladta. Ennek következménye volt, hogy a Holt-Tiszába torkolló egyes belvízcsatornák vízszintje is megemelkedett és ezzel okozati összefüggésben megemelkedett a közel fekvő mezőgazdasági művelésű földekben a talajvízszint. A talajvízszint megemelkedése következtében kipusztult a felperes használatában levő 18 kat. hold kiterjedésű gyümölcsös, és a csatornákból kiömlő víz elborított mintegy 18 kat. hold kiterjedésű szántó és rét művelésű földet, így ennek a területnek az egyévi termése elmaradt.
Az elsőfokú bíróság az alperes kártérítési felelősségét a Ptk. 339. §-a alapján megállapította, az alperest 818 872 Ft és járulékai megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a Holt-Tisza és az ahhoz tartozó csatornahálózat közcélú vízilétesítmények, amelyeknek fenntartása és üzemeltetése vízgazdálkodási feladat. Ezeket a feladatokat a vízügyi törvény alapján az alperes látja el, de ugyanakkor az alperes volt ennek a csatornahálózatnak a tervezője és kivitelezője is. Az alperesnek ismernie kellett a környező terep magassági viszonyait. Az alperes vízgazdálkodási tevékenysége keretében vizet szolgáltat megfelelő ellenérték fejében öntözési, halászati és egyéb célokra. Ez az alperesi tevékenység nem hatósági feladat, hanem gazdálkodási tevékenység.
Az alperesnek számolnia kellett azzal, hogy ha a Holt-Tiszában a víznek tartósan magasabb szinten tartása a talajvízszintet megemeli, ez az alacsonyabban fekvő terület kultúrájában károsodást okoz.
Számolnia kellett továbbá azzal is, hogy az általa tervezett, kivitelezett és üzemeltetett csatornákból az oldalak nem megfelelő szigetelése folytán a víz a szomszédos területekre átszivárog és végül azzal is, hogy az általa elbontott műtárgy hiánya a szántó és legelő lecsapolásának még a lehetőségét is kizárja. Ebből arra kell következtetni, hogy a károkozó az alperes volt.
Az ítélet indokolása szerint az a körülmény, hogy a Holt-Tiszában a halászati termelőszövetkezet részére kiadott üzemeltetési engedély a legnagyobb duzzasztott vízszintet 84,00 m. A. f. értékben határozza meg, nem mentesíti az alperest a felelősség alól, mert az említett engedély ezt a vízszintmagasságot nem kötelezően írja elő, ellenben azt igen, hogy a halászati érdekekre figyelemmel az öntöző üzemelés március 1-jétől szeptember 30-ig tart, továbbá hogy a 26 kh. halastóban a legnagyobb megengedhető duzzasztott víz mennyisége 294 073 m3, amelyből 200 000 m3-t az öntözésre használnak fel. Az engedély előírásaként szerepel az is, hogy július második felétől a maximális üzemvízszint csökken. Az említett vízmennyiség viszont a szakértő számításai szerint már 83,40 m A. F.-nél elérhető. Ahhoz, hogy a Holt-Tiszában a megengedett legnagyobb vízmennyiség legyen, 1,97 m-es vízmagasság elegendő. Ezt a vízmagasságot azonban az alperes a szakértői vélemények szerint megközelítően egy méterrel túllépte.
Mindezekből az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy ha az alperes az engedélyben foglaltakat megtartja, a talajvízszint megemelkedése nem következik be, és nem keletkezik a perbeli kár.
Az összegszerűség kérdésében az elsőfokú bíróság a meghallgatott szakértő véleményére támaszkodva a kipusztult gyümölcsös újratelepítési költsége fejében 139 650 Ft-ot, a felperesnél elmaradt tiszta jövedelemként 726 930 Ft-ot, összesen tehát 866 580 Ft-ot állapított meg. Az újratelepített gyümölcsösnél mutatkozó többletértéket 63 708 Ft-ban, a betelepítendő területek a betelepítésig mutatkozó jövedelmét 20 000 Ft-ban állapította meg és a két tétel együttes összegét, 83 708 Ft-ot levonva a fent kimutatott 866 580 Ft-ból, a kárt 782 872 Ft-ban állapította meg.
Az így kimutatott kárösszegen felül 18 kat. hold szántó és rétművelésű ingatlannak egyévi kiesett termése miatt 36 000 Ft-ot ítélt meg, ehhez képest a teljes marasztalási összeg 818 872 Ft.
Az első fokú ítélet ellen az alperes fellebbezett. Az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. Az összegszerűség kérdésében az első fokú ítéletnek azt a megállapítását sérelmezte, amelyben az elsőfokú bíróság a mezőgazdasági ingatlanok termésében a vízborítás folytán keletkezett kárt “a megyében közismert” holdankénti 2000 Ft-ban állapította meg.
Az alperes fellebbezése csak részben alapos.
A jogalap tekintetében indokai alapján helyes az első fokú ítélet [Pp. 254. § (3) bek.]. Az alperes valóban hatósági feladatokat is ellát, és kétségtelen az is, hogy költségvetési szerv. Az alperes azonban nemcsak hatósági feladatokat lát el, hanem gazdasági tevékenységet is folytat.
Alaptalanul hivatkozik az alperes a fellebbezésében arra, hogy a perbeli tevékenységet államigazgatási jogkörben fejtette ki, és ehhez képest a perbeli kár államigazgatási jogkörben okozott kárnak minősül.
Az állandó bírósági gyakorlat (PK 42. sz.) szerint a Ptk. 349. §-ának alkalmazása szempontjából államigazgatási jogkörben okozott kárnak csak az államigazgatási jellegű, tehát a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységgel, illetőleg ennek elmulasztásával okozott kárt lehet tekinteni.
Az a tevékenység, amelyet az alperes kifejtett és amellyel kapcsolatban a felperes kárt szenvedett, nem a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenység, így a perbeli jogvita elbírálásánál nem a Ptk. 349. §-ában foglalt rendelkezések, hanem a kártérítésre vonatkozó általános (Ptk. 339. §), illetve a konkrét gazdasági tevékenységre vonatkozó szabályok az irányadók.
Mindezekből az következik, hogy a felperes kára és az alperes tevékenysége között az okozati összefüggés megvan, az alperes a kárt jogellenesen okozta és nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ezért a felperes kárát megtéríteni köteles [Ptk. 339. § (1) bek.].
Az összegszerűség kérdésében részben azonban alapos az alperes fellebbezése.
A per adataiból az tűnik ki, hogy az engedély alapján az alperes összefüggő (komplex) feladatot oldott meg, amikor a Holt-Tiszát öntözési célból víztározóként és egyidejűleg halastóként hasznosította és ezzel összefüggésben a belvízcsatornát öntöző tápcsatornának átépítette.
A szakértő a fellebbezési eljárásban úgy nyilatkozott, hogy az alperesi tevékenység fokozta a felperesnél a mezőgazdasági tevékenység eredményességét.
Az alperes ezért jogszerűen hivatkozik arra, hogy a felperes kárának a megállapításánál számításba kell venni azt a vagyoni előnyt, amelyhez a felperes a létesítmények útján az öntözés következtében jut.
A Ptk. 358. §-ának (1) bekezdése értelmében kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt kell megtéríteni, ideértve azokat a költségeket is, amelyek a károsultat ért hátrány csökkenéséhez vagy kiküszöböléséhez szükségesek.
A felperesnél kárként jelentkezik a 18 kat. hold kiterjedésű gyümölcsös újratelepítési költsége: 139 650 Ft, továbbá a gyümölcsösnek kétévi kiesett termése, amely arra az időre esik, amely idő alatt a felperes felismerhette, hogy a gyümölcsösében eredményesen nem gazdálkodhat, s amíg az újratelepítés kérdésében elhatározásra jutott és azt megszervezte. Ez a kétévi terméskiesés a szakértő véleménye szerint 181 580 Ft. Kárként jelentkezik még a felperesnél a 18 kat. hold kiterjedésű szántó és legelő vízborítás miatt elmaradt egyévi termésének az értéke 36 000 Ft. E három tétel együttes összege 357 230 Ft.
A szakértő véleménye alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal egészíti ki, hogy a szóban levő csatorna az átépítés előtt belvízcsatorna volt. Átépítésére azért került sor, mert a korábbi állapotában öntözővíz szállítására nem volt alkalmas. Az átépítést az alperes összekapcsolta azzal a tervvel, amelynek keretében a Holt-Tiszából öntözővíz tározót és halastavat létesített.
A felperes a csatornán keresztül öntözi 61 kh kiterjedésű szántó és 54 kh kiterjedésű legelő ingatlanát, illetőleg ez a csatorna biztosítja a felperes részére az öntözés lehetőségét.
Az öntözés jövedelmezősége – a szakértő véleménye szerint – az időjárás- és talajviszonyoktól nagymértékben függ és ezért igen változó. A szántóföldi termelésnél katasztrális holdanként és évenként 1200 Ft, a rét és legelőnél pedig 1800 Ft többletjövedelmet biztosíthat.
Annak a hordozható esőztető öntözőberendezésnek, amelyet a felperes használ, a gépészeti része katasztrális holdanként mintegy 3000 Ft beruházást igényel, az amortizációs időtartama pedig 8 év.
A felperesnél mutatkozó, az öntözéssel kapcsolatos elmaradt haszon mint kár, és az alperesi tevékenység folytán a felperesnél elérhető gazdasági előny egyaránt nehezen ellenőrizhető és számtalan külső körülménytől függ. Közismert, hogy a mezőgazdasági termelés, így a gyümölcstermesztés is az időjárási viszonyoknak (csapadékbőség vagy -szegénység, jégverés stb.) függvénye, ugyanakkor az öntözés lehetősége nem azt jelenti, hogy az elérhető terméseredménynek folyamatos és állandó tényezője az öntözés, mert szükségessége ugyancsak az időjárási viszonyoktól függ.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a felperesnek az utóbb említett elmaradt haszon címén támasztott kártérítési igényével szembeállította, és itt figyelembe vette az öntözés által elérhető többlet gazdasági eredményt.
Ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperest az utóbb említett elmaradt haszon címén kártérítés nem illeti meg, mert az alperes károkozó tevékenysége folytán legalább annyi, esetleg ezt meghaladó vagyoni előnyhöz is jutott.
Mindezekhez képest a felperest csupán a fentebb kimutatott 357 230 Ft illeti meg, ezért a Legfelsőbb Bíróság a marasztalást erre az összegre leszállította. A kamatfizetésre vonatkozó rendelkezéseket fellebbezés hiányában nem érintette. (Legf. Bír. Gf. IX. 32 506/1973. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás