PK BH 1977/195.
PK BH 1977/195.
1977.05.01.
Az életet fenyegető rendkívüli helyzet – mint a szóbeli végrendelet érvényességének egyik feltétele – megvalósulhat a végrendelkező személyében rejlő olyan belső (élettani) okok alapján is, amelyek a végrendelkező életét a halál közvetlen bekövetkezésével fenyegetik. Annak nincs ügydöntő jelentősége, hogy az életet fenyegető rendkívüli helyzet külsőleg még nem jelentkezett, illetőleg hogy azt az orvos még nem ismerhette fel.
A végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló igény – mint kevesebbre – a kötelesrész iránti igényre is kiterjed. A végrendelet érvényességének megállapítása esetén ezért a kötelesrészre jogosult felperes kötelesrészigényének a terjedelmét is meg kell állapítani [Ptk. 634. §, 661. §, PK 107. sz.].
Az örökhagyó és az alperes házastársak voltak. Az életközösség közöttük 1964-ben részben az örökhagyó italozó magatartása, részben az örökhagyónak a kiskorú felperes anyjával fennállott kapcsolata miatt megromlott.
A házasságot a bíróság felbontotta, és ezt követően az örökhagyó a felperes anyjával élt életközösségben. Utóbb 1956-tól 1969-ig az örökhagyó ismét az alperessel élt együtt, majd 1969-től 1972-ig megint a felperes anyjával volt közös háztartásban. Ekkor az örökhagyó a felperes anyjától elköltözött és albérletbe ment lakni. 1972-től az örökhagyó újból kapcsolatot keresett az alperessel, aki az örökhagyó részére ebédet főzött és esetenként fehérneműt is mosott.
Az örökhagyó, aki italozó életmódot folytatott, 1974. április 12-én megbetegedett. A körzeti orvos a következő napon vesegyulladást állapított meg nála. 1974. április 15-én az örökhagyó szállásadójával üzent az alperesnek és kérte, hogy az alperes látogassa meg őt.
Az alperes az üzenet alapján április 16-án a reggeli órákban kereste fel az örökhagyót, aki ezen a napon már láztalan, de gyenge volt, az ágyban fel tudott ülni, a szobában néhány lépést is tett.
Az alperes megérkezése után a betegszobába bementek H. M. és felesége is, akik előtt az örökhagyó így nyilatkozott: “Ilonkám, végrendelkezni akarok, minden legyen a tied, a szövetkezetben levő páncélszekrényben van a takarékbetétkönyvem, az is a tied legyen. Abból intézd a temetést és mellettem váltsál sírhelyet.” Ezt követően az alperes egy ideig még a beteg mellett maradt, aki a délutáni órákban ismét rosszabbul lett. Április 17-én az örökhagyót kórházba utalták, ahová a délutáni órákban már öntudatlan állapotban vették fel, majd az örökhagyó április 18-án reggel meghalt. A halál okaként idült májgyulladást állapítottak meg, míg a halál közvetlen oka tüdő- és agyvizenyő volt.
Az örökhagyó hagyatékát az állami közjegyző az alperes javára 1974. április 16-án tett szóbeli végrendelet alapján – ideiglenes hatállyal – az alperesnek adta át.
A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az örökhagyó érvényes szóbeli végrendeletet nem alkotott.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A járásbíróság a keresetnek helyt adott és megállapította, hogy az örökhagyó által 1974. április 16-án tett végrendelet a peres felek egymás közötti viszonylatában érvénytelen. A járásbíróság álláspontja szerint a szóbeli végrendelet tételének a Ptk. 634. §-ában írt feltételei nem állottak fenn, mivel az örökhagyó nem volt életét fenyegető rendkívüli helyzetben és írásbeli végrendelet alkotására is képes lett volna. Utalt az elsőfokú bíróság perben meghallgatott körzeti orvos vallomására, valamint a beszerzett orvos szakértői véleményre.
Az alperes fellebbezése folytán a megyei bíróság az örökhagyó 1974. április 16-i állapotára vonatkozóan az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságától felülvéleményt szerzett be, majd az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 634. §-ában foglalt rendelkezések szerint szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető rendkívüli helyzetben van és írásbeli végrendeletet egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tehetne.
A szóbeli végrendelet feltételeinek a végrendelet megtételének idején együttesen – vagyis egyidejűleg és egymás mellett – kell fennállaniuk. Az életet fenyegető rendkívüli helyzet – mint egyik feltétel – megvalósulhat akár olyan váratlan hirtelenséggel fellépő okok alapján, amelyek kívülről közvetlenül fenyegetik a végrendelkező életét, akár pedig a végrendelkező személyében rejlő olyan belső (élettani) okok alapján, amelyek az életét a halál közvetlen bekövetkezésével fenyegetik. Az utóbbi esetben nem lehet különböztetni aszerint, hogy a rendkívüli jelleget öltő egészségi állapotot – azzal oksági kapcsolatban álló vagy nem álló – valamely betegség megelőzte-e vagy sem (Legfelsőbb Bíróság Pk. 107. számú állásfoglalása). Figyelemmel kell lenni ugyanis arra, hogy a halállal fenyegető rendkívüli állapotnak – ha nem kívülről ható tényező idézte elő – mindenkor megvan a közeli vagy távóli múltba visszanyúló egészségi oka, bizonytalan azonban az, hogy a végrendelkező vagy az orvos azt felismerte-e vagy sem.
Az elsőfokú bíróság ebben a vonatkozásban az örökhagyó kezelőorvosát hallgatta ki és orvos szakértői véleményt szerzett be.
A körzeti orvos, az örökhagyó kezelőorvosa azt vallotta, hogy április 16-án két alkalommal is kint volt az örökhagyónál, reggel és délután. Reggel az örökhagyót láztalannak találta, fent volt, járása bizonytalan volt, támaszkodott valamire, ebből az állapotból azonban nem lehetett számítani arra, hogy másnap őt kórházba kell szállítani.
Az orvos szakértői vélemény szerint az örökhagyó 1974. április 16-i délelőtti állapota alapján nem lehetett következtetni arra, hogy állapota ugrásszerűen rosszabbodni fog, vagy esetleg halála az egészen közeli jövőben be fog következni.
Ezzel szemben az Egészségügyi Minisztérium Tudományos Tanácsa Igazságügyi Bizottságának megállapítása szerint “tekintetbevéve lázas betegségét (vesegyulladás), rossz szívállapotát, idült májgyulladását és emellett az alkoholistáknál a közismert rossz ellenállóképességet, állapota többszörösen determinált lehetett.”
A tüneteket e megállapítás szerint a májgyulladás súlyos zavara okozta, amely végül májelégtelenséghez és halálhoz vezetett. A heveny vesegyulladás és a néhai alkoholfogyasztása ezt a folyamatot siettette.
Az Igazságügyi Bizottság ezekre az adatokra figyelemmel azt az álláspontot foglalta el, hogy a tanúvallomásokból és egyéb adatokból nem lehet megbízhatóan rekonstruálni az örökhagyónak az 1974. április 16-i állapotát. A néhai azonban ezen a napon a reggeli órákban életét fenyegető rendkívüli helyzetben lehetett és írásbeli végrendeletet csak jelentékeny nehézséggel tehetett volna.
A másodfokú bíróság tévesen mellőzte az orvos szakértői felülvéleménynek ezeket a megállapításait és e részben indokolási kötelezettségének sem tett eleget, mert nem indokolta meg, hogy a felülvélemény megállapításait miért nem tekintette meggyőzőnek, illetőleg elfogadhatónak.
Egyébként az igazságügyi orvos szakértő sem zárta ki véleményében azt, hogy az örökhagyó a végrendelkezés idején életét fenyegető rendkívüli helyzetben lehetett. Véleményében arra utalt, hogy az április 16-i délelőtti állapotból nem lehetett a beteg állapotának ugrásszerű rosszabbodására vagy közeli halálára következtetni.
Annak a körülménynek azonban, hogy az életet fenyegető rendkívüli helyzet külsőleg még nem jelentkezett, illetőleg hogy azt az orvos még nem ismerhette fel, a Legfelsőbb Bíróság PK 107. számú állásfoglalásában foglaltakra is figyelemmel nincs ügydöntő jelentősége.
Iratellenes az az ítéleti megállapítás, hogy az örökhagyó nevének aláírására a végrendelkezés idején nehézség nélkül képes lett volna.
A tekintetben ellentétes adatok merültek fel, hogy az örökhagyónak 1974. április 16-án a délelőtti órákban reszketett-e a keze. De tény, hogy 16-án a délelőtti órákban is igen gyenge volt és csak támaszkodva tudott a lakásban néhány lépést tenni.
Általános egészségi állapota mellett tehát írásbeli végrendelet alkotása még akkor is jelentős nehézségekbe ütközött, ha nevének aláírására képes volt.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a felperes részéről a szóbeli végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt előterjesztett keresetet elutasította.
A felperes igénye a szóbeli végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányult, tehát az örökhagyó egész hagyatékára kiterjedt és ezért – mint kevesebbet – az ítékezési gyakorlat értelmében a kötelesrészre irányuló igényt is magában foglalta. Mivel a bíróságnak ilyenkor a végrendelet érvényességének megállapítása esetén a kötelesrészre jogosult felperes kötelesrész-követelésének a terjedelmét is meg kell állapítania, a Legfelsőbb Bíróság a kereset elutasítása mellett az elsőfokú bíróságot a felperes kötelesrészének a megállapítására és megítélésére, illetőleg ennek érdekében új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. P. törv. II. 20 634/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás