GK BH 1977/207.
GK BH 1977/207.
1977.05.01.
A technológiai szerelési munka végzéséhez szükséges védőfelszerelés alkalmazása a szerelővállalatnak a kötelezettsége [1/1968. (IV. 22.) KGM–NIM–KPM sz. r.-tel közzétett technológiai szerelés vállalkozási alapfeltételei 23. § (2) (3) és (5) bek., 10/1968. (X. 10.) ÉVM–KGM–NIM sz. r.-tel közzétett tervezési szerződési alapfeltételek 9. § (3) bek.; 44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. r. 10. § (2) bek., 21. § (4) bek.].
A felperes beruházó szerződést kötött az alperes vállalkozóval egy televíziótorony vasvázas szerkezetének rekonstrukciós munkáira. Ezt a munkát az alperesnek a csőtornyon kívül kellett elvégeznie. Ugyancsak a csőtornyon kívül voltak elhelyezve 68 m és 126 m-es magasságban az ún. parabolaantennák. A felperes és az alperes közötti megállapodás alapján a munkálatokat a TV-állomás üzemmenete közben kellett elvégezni, a szükséges munkaterületet a felperes akként adta át az alperesnek, hogy kizárólagos rendelkezésére bocsátotta a torony kulcsát, annak érdekében, hogy oda az alperes tudtán kívül senki ne juthasson be. A munka elvégzése során a felperes több ízben felhívta az alperes figyelmét, a biztonságos és balesetmentes munka feltételeire és közölte, hogy tudomása szerint a toronyból gyakran zuhannak le különféle tárgyak, veszélyeztetve a dolgozók testi épségét és a vagyonbiztonságot.
1975. januárban a közvetítésben rendellenességet tapasztaltak. Ennek kivizsgálásánál megállapították, hogy a 2 db ún. Horn-parabola antenna súlyosan megsérült. A felperes szerint az antennák károsodása 1974. november és 1975. január között történhetett – tehát az alperes tevékenysége alatt –, ugyanis az ezt megelőző időszakban nem volt zavar a közvetítésben.
A károsodás megállapítását követően a felek 1975. január 23-án megbeszélést tartottak, amikor is az alperes úgy nyilatkozott, hogy a szerelési munkálatok közben a legnagyobb gondosság ellenére is leeshetnek a toronyból egyes tárgyak. 1975. február 18-án a tervező bevonásával a felek közösen intézkedtek a további kárt megelőző védelmi berendezések létesítéséről. Az alperes vállalta, hogy meghatározott szélességben pallótáblákat szerel fel az antennák fölé melyeknek költségeit a felperes viseli. Az alperes vállalta továbbá, hogy a jövőben mindent elkövet a különböző tárgyak lehullásának kiküszöbölésére. 1975. március 4-én a felek további védelmi berendezések alkalmazásában is megállapodtak.
A fenti tényállás alapján a felperes 1975. február 26-án kártérítési igényt érvényesített az alperesnél, amelyet az alperes elutasított. Ezért a felperes az eljárás során módosított keresetében az antennákban okozott hibák kijavításával kapcsolatos költségek, 438 108 Ft és kamatai kártérítésként történő megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a követelés összegszerűségét nem vitatta ugyan, de a kereset elutasítását kérte, mert a munkálatokat üzemmenet közben végezte, és erről a tényről mind a felperes, mind a tervező tudott, amennyiben az antennák megóvásához a felperesnek érdeke fűződött, megfelelő védőeszköz felszereléséről már a tervben gondoskodni kellett volna.
Előadta, hogy a felek jogviszonyára irányadó 1/1968. (IV. 22.) KGM–NIM–KPM sz. együttes rendelettel közzétett technológiai szerelés vállalkozási alapfeltételei 23. §-ának (3) bekezdése értelmében az üzemmenet közben végzett munkák során a megrendelő feladata a különleges óvórendszabályokra való kioktatás, az esetleges védőfelszerelések és védőberendezések biztosítása. Egyébként a 10/1968. (X. 10.) ÉVM–KGM–NIM sz. rendelettel közzétett tervezési szerződési alapfeltételek 9. §-ának (3) bekezdése szerint a terveknek ki kell elégíteniük az élet- és vagyonbiztonság követelményeit is. Mivel a terv ilyen előírásokat nem tartalmazott, ugyanakkor az alperes nem ismerhette fel a tervnek ezt a hiányosságát, illetve mikor azt felismerte, a veszélyhelyzet elhárításáról gondoskodott, a tőle elvárható magatartást tanúsította. Ezért ha részbeni kártérítési felelőssége fenn is áll, a bekövetkezett kár megosztandó a felperes és a tervező között is. Kártérítési kötelezettségét legfeljebb 146 000 Ft erejéig ismerte el. Az alperes előadása szerint nincs bizonyítva a kár bekövetkezésének időpontja, továbbá az, hogy a kárt ki okozta, illetve, hogy mi volt a károsodás oka. Előadta, hogy más is dolgozott ezen a munkaterületen. Hivatkozott még arra, hogy a köteles gondosság kifejtése mellett végzett munka esetén is előfordulhatott a vasdarabok lehullása.
Az elsőfokú bíróság a tényállás alapján az alperest 438 108 Ft kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezte.
Az első fokú ítélet indokolása szerint nincs jelentősége annak, hogy a rongálódás mikor és milyen körülmények között történt, illetve milyen tárgytól származott. Az alperes nem tudta bizonyítani a felperes előadásával szemben, hogy a torony külső részén rajta kívül más is végzett munkát, márpedig csak a csőtornyon kívüli munkavégzés okozhatta azoknak a tárgyaknak a lehullását, amelyek az antennákat megrongálták. Mivel a felperes dolgozói csak a csőtornyon belül dolgoztak, ez a munkavégzés a meghibásodással nem áll összefüggésben. Ha pedig az alperes alvállalkozója is végzett ebben az időszakban kivitelezési tevékenységet és a kárt az alvállalkozó magatartása okozta, az alperes mint fővállalkozó – a közreműködőért való felelőssége alapján [44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. r. 21. § (4) bek.] – a felperessel szemben ezen a címen nem mentesülhet a kártérítési felelősség alól.
Az alperesnek azzal az előadásával kapcsolatban, hogy a védőberendezések hiánya tervezési hibát jelent, a bíróság megállapította, hogy a védőfelszerelés biztosítása általában nem tervezői feladat, mivel sem a tervezőnek, sem a megrendelőnek nem kell eleve azzal számolnia, hogy a kivitelező munkavégzése közben különböző tárgyakat leejt. Ezt a lehetőséget a kivitelezőnek kell felmérnie. A megrendelő több ízben is felhívta a figyelmét a balesetmentes munkavégzéshez fűződő követelményre. A felszerelt antennák védelme a kivitelezőt is terheli, ugyanakkor a szükséges védőszerelés költségeit felszámíthatja. Mivel pedig a felek jogviszonyára irányadó technológiai szerelés vállalkozási alapfeltételei 23. §-ának (2) bekezdése szerint a munkaterület átadása után a munkavédelem megszervezése, az (5) bekezdés szerint pedig az alvállalkozók között annak koordinálása a vállalkozó feladata, az ennek elmulasztásáért felelős alperest a szerződésszegésen alapuló kártérítési kötelezettség terheli.
Az ítélet ellen benyújtott fellebbezésében az alperes sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem alkalmazta a technológiai szerelés vállalkozási alapfeltételek 23. §-ának (3) bekezdését, mely szerint a megrendelőnek kellett volna üzemmenet közbeni munkavégzés során gondoskodni a balesetmentes munkavégzés feltételeiről. Az alperes fellebbezése nem alapos.
Az alperes alaptalanul sérelmezte, hogy miután a munka elvégzése üzemelés mellett történt, a bíróság a munkavédelmi szempontok elbírálásainál nem az utóbb említett alapfeltételek 23. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat vette figyelembe. Helyesen állapította meg ugyanis az elsőfokú bíróság, hogy sern a tervezőnek, sem a megrendelőnek nem kell eleve számolnia azzal, hogy a szerelés elvégzésére a vállalkozó csak úgy képes, hogy munka közben a magasból különböző tárgyakat leejt. Ennek a körülménynek az ismerete a munka elvégzésére vállalkozó szakvállalat felismerési körébe tartozik, ő ismeri saját felkészültségét és technológiáját. Azt a tényt – amit az alperes a per során is megerősített –, hogy a szerelés közben a dolgozók kezéből szükségszerűen kiesik némely tárgy, éppen az alperesnek kellett volna számításba vennie és a kár elhárítása érdekében pallót, állványt vagy egyéb szükséges védelmi eszközt készítenie. Erre nemcsak a berendezéseknek a megóvása, hanem annak érdekében is szüksége lett volna, hogy a torony alatt esetlegesen tartózkodó személyek a lehulló tárgyak következtében balesetet ne szenvedjenek. Tehát amennyiben az alperesnek a munkavégzéshez ilyen védelmi berendezésekre volt szüksége, ezt neki kellett volna a megbízóval, szükség esetén a tervezővel való megállapodás alapján kiépítenie, még a munka megkezdése előtt. A kötelező együttműködés elmulasztása egymagában véve is kártérítési kötelezettséggel jár, figyelemmel a 44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. rendelet 10. §-ának (2) bekezdésére. A rendelkezésre álló adatok szerint a felperes együttműködési kötelezettségének eleget tett, hiszen több esetben is felhívta az alperest arra, hogy ügyeljen a balesetmentes kivitelezésre. Az alperest azonban ebben mulasztás terheli.
Az alapfeltételeknek az alperes által említett rendelkezése a munkavédelemmel foglalkozik, de nem azzal, hogy milyen intézkedéseket kell tenni a munkahelyről a nem megfelelő szakszerűséggel végzett munka miatt kieshető tárgyak által okozott károk megelőzése végett. Nyilvánvaló, hogy a jogszabályalkotó ilyen körülményekkel nem számolhatott. Így az alapfeltételek 23. §-a elsősorban a munkahely munkavédelmi szempontból való megfelelőségét, az ott dolgozó munkások védelmét kívánja kellően biztosítani. A perbeli kártérítési igény nem ennek a rendelkezésnek az alapján bírálható el, mert munkaszervezési feladatról, illetve annak nemteljesítéséről van szó.
A rendelkezésre álló adatok szerint nem vitás, hogy az alperes a munkavégzés során különböző tárgyakat a toronyból leejtett, ugyanakkor azt nem tudta bizonyítani, hogy a felperes is elkövetett hasonló hibát. Az alperesnek az az előadása ugyanis, hogy esetlegesen a felperes is tartózkodhatott olyan helyen, ahonnan a meghibásodott antennákra különböző tárgyak kiestek, önmagában véve nem bizonyítja, hogy a kárt akárcsak részben is a felperes okozta. Az alperes nem vitatta a felperesnek azt az előadását sem, hogy a torony kulcsát kizárólagos használatra átvette. Ebből pedig az következik, hogy az alperes tudta nélkül senki nem tartózkodhatott a toronyban, tehát onnan kárt okozó tevékenységet sem fejthetett ki.
Az alperes a kár összegszerűségét nem vonta kétségbe. Mivel a kár bekövetkezése és a kár mértéke bizonyított, a Legfelsőbb Bíróság szerint a fent leírtak figyelembevételével a bekövetkezett kár és az alperes jogellenes magatartása közötti okozati összefüggés megállapítható. Ugyanakkor az alperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy károkozása nem volt vétkes, illetőleg hogy azt más személy okozta.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság az érdemben helyes első fokú ítéletet az indokolásnak a fellebbezési eljárás során előterjesztett előadásokra figyelemmel szükséges kiegészítésével a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. V. 30 740/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás