MK BH 1977/248.
MK BH 1977/248.
1977.06.01.
A munkaviszonyt a vállalat felmondással csak a valóságnak megfelelő és alapos ok esetén szüntetheti meg. A vállalat átszervezésével indokolt felmondás esetén a munkaügyi vitát eldöntő szervnek azt is vizsgálnia kell, hogy az átszervezés megvalósult-e, és az nem kizárólag azért történt-e, hogy a vállalat erre hivatkozással felmondjon a dolgozónak [1967. évi II. törvény (Mt.) 2. § (1) bek., 26. § (2) bek., 29. §].
A felperes a megalakulása óta állott az alperes alkalmazásában, utolsó beosztása főosztályvezető volt.
Az alperes 1975. március 27-én felmondta a felperes munkaviszonyát. A felmondás ellen a felperes panasszal fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz és abban kérte a felmondás hatálytalanítását.
A munkaügyi döntőbizottság a határozatával a felperes panaszát elutasította. A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes keresetet terjesztett elő. Indokolásul előadta, hogy a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatban felhozott indok nem helytálló, mert az alperesnél nem történt lényeges szervezeti változás, csupán annyi, hogy a felperes helyett felvett dolgozót igazgatóhelyettesként alkalmazták. Arra is hivatkozott, hogy az elbocsátást az alperes megtorlásként alkalmazta, ezért eljárása joggal való visszaélésnek minősül.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felmondási ok megfelel a valóságnak, az átszervezésre azért volt szükség, mert a felperes nem látta el megfelelően a feladatát. Utalt arra, hogy a felperes által bemutatott működési szabályzat tartalmazza ugyan a főosztályvezetői munkakört, a szabályzatot azonban az arra illetékes szerv még nem fogadta el.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A jogvita eldöntésének alapkérdése, hogy a felperessel közölt felmondási ok, az átszervezés valós-e, vagyis a felperes munkája a korábbi szervezet tényleges megváltoztatása miatt vált-e szükségtelenné.
Ezzel kapcsolatban tény, hogy az iratok között rendelkezésre állanak azok a szervezeti sémák, amelyek az alperes előadása szerint önmagukban is igazolják az átszervezés tényét.
A felperes tagadása, illetőleg olyan állítása miatt azonban, hogy a szervezeti rendszer formális átalakítása kifejezetten az ő személye ellen irányuló, lényegében “megtorló” intézkedés volt, a perben eddig rendelkezésre álló adatok, illetőleg az említett szervezeti sémák önmagukban nem teszik lehetővé a jogvita végleges és megnyugtató lezárását.
Nem hagyható ugyanis figyelmen kívül, hogy felmondási oknak nemcsak a valóságnak kell megfelelnie, hanem egyúttal alaposnak is kell lennie. Ez utóbbi körülmény viszont azt jelenti, hogy a munkáltató a felmondásra irányuló jogát rendeltetésszerűen köteles gyakorolni, továbbá hogy a felmondás indokolásának lényeges kelléke az is, hogy a vállalat a dolgozó munkájának szükségtelenné válását elfogadhatóan megokolja. Feltéve tehát, hogy az alperesnél az átszervezés valóban megtörtént, és az új szervezeti rendszer működik is, ez még nem jelenti egyben azt is, hogy a munkáltató rendeltetésszerűen gyakorolta felmondási jogát.
Ezzel összefüggésben szükséges arra is rámutatni, hogy a felmondás indokolásában, valamint az alperes 1976. február 11-én kelt beadványában foglaltak ellentmondanak egymásnak.
Az indokolás szerint a felmondást az igazgatóság által elhatározott átszervezés tette szükségessé.
Ugyanakkor az alperes az észrevételét kiegészítő újabb beadványban a felperessel kapcsolatban a következőket adta elő: “közismert, hogy Sz. L. a megalakulás után 1-2 hónappal idekerült, anyagilag is, erkölcsileg is hat éven keresztül megfelelt. A gyakorlatban úgy szokott történni, hogy ha valakinek a munkájával, a magatartásával problémák vannak, a minősítés során az igazgató szóban vagy írásban tudtára adja… és rövid határidővel újra vissza kell térni a dologra. Ez tény kérdése, hogy nem előzte meg a felmondást egy határozott figyelmeztetés… ebben az esetben nem lett volna olyan színezete a dolognak, hogy »átszervezés«-sel kellett felmondanunk.”
Ezek az adatok az ellentmondások aggálytalan feloldása nélkül nem nyújtanak elegendő alapot annak megállapítására, hogy a munkáltató a felperes munkájának szükségtelenné válását elfogadható módon okolta meg.
Ehhez további bizonyítás szükséges, amelynek során tisztázni kell, hogy a felmondás indokaként felhozott átszervezés megvalósult-e és milyen időpontban, illetőleg az új szervezet ténylegesen működik-e.
Azt kell tehát vizsgálni, hogy az átszervezés csupán formális ürügye, vagy pedig valós oka volt az alperes munkaviszonya felmondásárnak.
Ugyanakkor a felperesnek módot kell adni, hogy bizonyíthassa: az alperes joggyakorlása a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányult, más szóval az adott ügyben joggal való visszaélés történt, amit az Mt. 2. §-ának (1) bekezdése tilt.
A munkaügyi bíróság csak a tények teljes ismeretében kerülhet abba a helyzetbe, hogy a perbe vitt jogkérdésben a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozhasson. (Legf. Bír. M. törv. II. 10 241/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
