• Tartalom

BK BH 1977/266.

BK BH 1977/266.

1977.07.01.
Súlyos munkahelyi fegyelmezetlenség miatt az ittas terhelttel szemben kötelességszerűen fellépő művezetővel szemben bosszúból megvalósított súlyos testi sértés aljas indokból elkövetettnek minősül [1961. évi V. törvény (Btk.) 257. § (2) bek. c) pont].
A járásbíróság a terheltet súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 4 hónapi szabadságvesztésre és 3000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
Az ítéleti tényállás lényege a következő.
A terhelt a vádbeli napon munkahelyén összeveszett a művezetőjével, a sértettel, mert az utóbbi kijelentette, hogy ittas állapota miatt a kérdéses napot igazolatlan mulasztásként számolja el. A terhelt kérte a sértettet, hogy ettől tekintsen el, de kérését a sértett elutasította. Emiatti felháborodásában az ittas terhelt elővette zsebkését és azzal a sértett válla irányába szúrt. A szúrás azonban csak a sértettnek a védekezésül válla elé tartott bal kezét érte és azon 3 cm-es vágott sérülés keletkezett. A sérülés 8 napon belül gyógyult.
Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A vádbeli alkalommal az erősen ittas állapotban levő terhelt italozás céljából, munkahelyéről ismételten eltávozott. Mivel a sértett a terheltet ittassága miatt nem engedte munkába állni, ez utóbbi bosszúból követte el a cselekményt.
A művezető súlyos munkahelyi fegyelmezetlenség miatt lépett fel a terhelttel szemben. A terhelt pedig a kötelességét teljesítő munkahelyi felettesét olyan módon támadta meg, amely erkölcsileg is súlyosan elítélendő; mivel cselekményét a bosszú motiválta, e cselekménye helyesen a Btk. 257. §-a (2) bekezdésének c) pontjában meghatározott, aljas indokból elkövetettnek minősül.
E minősítés mellett pedig, figyelemmel az elkövetés körülményeire, a cselekmény nagyfokú társadalomra veszélyességére, annak tárgyi súlyára, a kiszabott szabadságvesztés mértéke törvénysértően enyhe.
Tévedett az eljárt bíróság akkor is, amikor a terheltet az adott tényállás alapján a közügyektől nem tiltotta el. Abban az esetben ugyanis, ha annak törvényi előfeltételei adottak, a bíróság a közügyektől eltiltást köteles kiszabni. A terheltet a járásbíróság főbüntetésként szabadságvesztésre ítélte, és mivel a terhelt a szocialista erkölcs szerint különösen elítélendő magatartást tanúsított, méltatlanná vált a közügyekben való részvételre, így az attól való eltiltása kötelező.
Mindezekre figyelemmel nincs törvényes lehetőség a terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának a felfüggesztésére. A büntetés végrehajtása felfüggesztésének a kedvezményében egyébként sem részesíthetők azok az elkövetők, akik a szocialista erkölcs szerint különösen elvetendő bűncselekményt követtek el.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a járásbíróság ítéletének az előbb említett részeit hatályon kívül helyezte és a terhelt cselekményét aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntette kísérletének minősítette, s ezért a terheltet – börtönben végrehajtandó – 1 (egy) évi szabadságvesztésre és a közügyektől 1 (egy) évi eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztését és a pénzbüntetés kiszabását mellőzte. (Legf. Bír. B. törv. II. 2/1977. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére