MK BH 1977/299.
MK BH 1977/299.
1977.07.01.
Az üzemi balesetet szenvedett (foglalkozási betegségben megbetegedett) dolgozó halála esetén hozzátartozóinak a balesetre (betegségre) alapított kártérítési igénye olyan önálló igény, amelynek érvényesítését nem zárja ki a meghalt dolgozó ugyanebből a balesetből (betegségből) származott igényeinek elévülése [1967. évi II. törvény (Mt.) 5. §, 62. §; 2/1964. (IV. 3.) MüM sz. r. 7. §].
A felperes meghalt férje 1949-től 1967. augusztus 31-ig kemencekőművesként dolgozott az alperesnél. Az Országos Munkaegészségügyi Intézet (OMI) 1959. június 17-én megállapította, hogy a felperes férje 30%-os munkaképesség-csökkenést eredményező, enyhe fokú szilikózis megbetegedésben szenved. Az OMI ezt követően évente megvizsgálta, állapotrosszabbodást azonban nem észlelt és nem javasolta pormentes munkakörben történő foglalkoztatását sem. A felperes néhai férje 1967. augusztus 31-én saját kérelmére öregségi nyugállományba került. Az 1972. március 24-én benyújtott panaszában – foglalkozási megbetegedésére hivatkozva – kártérítési igényt érvényesített a volt munkáltatójával szemben. A másodfokú bíróság az ezzel kapcsolatos munkajogi vitában hozott ítéletével a keresetét – elévülés okából – elutasította. A felperes férje 1974. december 13-án meghalt.
A felperes 1975. február 4-én a férje szilikózis megbetegedése miatt bekövetkezett halálával felmerült kára megtérítését kérte az alperestől, igényét azonban mind az alperes, mind pedig a panasza folytán eljáró vállalati munkaügyi döntőbizottság alaptalannak találta.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta és az alperest arra kötelezte, hogy 1974. december 13-tól kezdődően fizessen a felperesnek havi 202 Ft járadékot, továbbá 3700 Ft temetkezési költséget és annak 1975. január 1-jétől járó 5%-os kamatát. Rámutatott a munkaügyi bíróság arra, hogy a felperes követelése olyan önálló igény, amelynek jogi sorsát nem érinti az a tény, hogy néhai férje keresetét a bíróság – annak idején – elévülés címén elutasította. Ezért a felperes igénye nem évült el, és miután az Igazságügyi Orvos szakértői Iroda szakvéleménye értelmében a felperes férjének halála és foglalkozási megbetegedése között a közvetett okozati összefüggés fennáll, a munkaügyi bíróság a keresettel érvényesített és összegszerűségében nem vitatott teljes kár megfizetésére kötelezte az alperest.
Fellebbezés folytán az ügy a másodfokú bíróság elé került, amely jogerős ítéletével az első fokú ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolásának lényege szerint a felperesnek mint hozzátartozónak az igénye szorosan kapcsolódik a jogelődjét megillető joghoz. Mivel a jogelőd kártérítési igényét a bíróság elévülés miatt jogerősen elutasította, a felperesnek a jogelőd jogához kapcsolódó követelését – a megállapított elévülésre figyelemmel – nem lehet önállóan érvényesíteni. A felperest nem illetheti meg több jog, mint amennyit néhai férje gyakorolhatott. Ebből következően a felperes igénye ugyancsak elévült.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A perben azt a kérdést kellett eldönteni, hogy a foglalkozási megbetegedést (üzemi balesetet) szenvedett dolgozó által a munkáltatójával szemben támasztott kártérítési igény elévülése egymagában eredményezheti-e annak megállapítását, hogy a 4/1967. (VI. 8.) MüM sz. rendelettel módosított 2/1964. (IV. 3.) MüM sz. rendelet (a továbbiakban: R.), 7. §-ának (1) bekezdésére alapított hozzátartozói igények is elévültek.
Ennek a kérdésnek az elbírálásánál – a Legfelsőbb Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően – kétségkívül az a helyes kiindulópont, hogy a dolgozó által a munkaviszonya keretében elszenvedett egészségi sérelemből többféle kártérítési igény keletkezhet, amelyek nem feltétlenül egyidejűleg merülnek fel és válnak esedékessé.
Ha tehát ugyanabból a sérelemből több és egymástól eltérő időpontban esedékes kártérítési igény származik, ezek elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától kezdődően, külön-külön kell számítani.
AZ ily módon elkülönülő igények valamelyikének elévülése – ehhez képest – nem érinti a később keletkező követelés elévülését.
Ezek az általános elvek abban az esetben is alkalmazandók, amikor a sérelemre hivatkozva már nem a dolgozó, hanem – az R. 7. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint – annak hozzátartozója érvényesít kártérítési követelést.
A dolgozó halálának bekövetkezésével, illetve az ebből eredő költségek és kiadások felmerülésével keletkezett hozzátartozói igények elévülését tehát nem befolyásolja a dolgozó által még életében érvényesített igények esetleges elévülése, éspedig annál kevésbé, mivel a hozzátartozó a sérelemmel okozati összefüggésben levő saját kárát, vagyis azt az elkülönülő igényt érvényesíti, amelyre az elhalt dolgozó – a kár természeténél fogva – nem is formálhatott jogot.
Ezért ilyen esetben nem jogutódlásról, hanem saját jogon alapuló igényről van szó, amelynek azonban keletkeztetője a munkaviszonyban állott dolgozónak a foglalkozási megbetegedés következtében történt elhalálozása és a sérelemnek azzal való okozati összefüggése.
Egyébként a dolgozó korábbi kártérítési igényének elévülése és keresetének ezen a címen történt elutasítása a követelés alapjául szolgáló alanyi jogot nem érintette, annak csupán munkaügyi vita keretében történő érvényesítését zárta ki.
Nem zárta ki ellenben annak a hozzátartozónak az igényérvényesítését, akinek az R. 7. §-ának (1) bekezdése hatálya alá eső kára korábban nem volt és nem is lehetett.
Mindebből következően a foglalkozási betegséget (üzemi balesetet) szenvedett dolgozó által a munkáltatójával szemben támasztott kártérítési igény elévülése önmagában nem eredményezi az R. 7. §-ának (1) bekezdésére alapított későbbi hozzátartozói igények elévülését.
Tévedett tehát és ezáltal jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor az első fokú ítéletet megváltoztatva a felperes keresetét az igény elévülésére hivatkozva utasította el.
Minthogy a felperes az Mt. 5. §-ának (1) bekezdésében meghatározott elévülési időn belül érvényesítette követelését, a jogvita érdemi elbírálása szempontjából a sérelem és a kár közötti okozati összefüggés meglétének, vagyis annak van ügydöntő jelentősége, hogy a felperes férjének halála és a felperes –ehhez mérten – bekövetkezett károsodása valóban az elszenvedett foglalkozási megbetegedésre vezethető-e vissza.
E kérdés megnyugtató elbírálása további bizonyítást igényel. Ebben a körben pedig nem mellőzhető az OMI megkeresése sem, amely – a per adatai szerint – rendszeresen ellenőrizte a felperes elhalt férjének egészségi állapotát. (Legf. Bír. M. törv. II. 10 244/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás