MK BH 1977/41.
MK BH 1977/41.
1977.01.01.
Ha az üzemi baleset bekövetkeztében felróható magatartásával a baleseti sérült dolgozó is közrehatott, a kár megosztásának van helye. A kárviselés arányának meghatározásánál annak is jelentősége van, hogy a kár bekövetkeztében a vállalat vétkes magatartással hatott közre. Ha ugyanazt az óvórendszabályi előírást a vállalat és a dolgozó is megszegte, azt súlyosabban kell értékelni a vállalat, mint a dolgozó terhén [1967. évi II. törvény (Mt.) 62. §; MK 31. sz.].
A felperes az alperes vállalat alkalmazásában állott mint betanított kőműves. 1973. július 2-án a felperes és a vállalat három másik dolgozója az alperes kezelésében levő raktárépület hullám-eternitpala fedésének javítását, a törött palák kicserélését végezte. A felperes létrán állva helyezte be a helyükre a palarögzítő csavarokat. Erre a célra egy kétágú létrát használt, azt a falhoz támasztotta és arra állt rá. A segítője tartotta a létrát. Mivel a csavarok elfogytak, a felperes elküldte a segítőjét újabb csavarokért. Eközben, míg a segítője távol volt, a létra megcsúszott és a felperes arról leesve súlyos sérüléseket szenvedett, ebből folyóan hosszabb ideig táppénzes állományban volt.
A felperes a balesetből származó kárainak megtérítése iránt a vállalat munkaügyi döntőbizottságához fordult, amely a panaszát határozatával elutasította.
Ezután a felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. Kérte az alperest a táppénzes állományának ideje alatti keresetveszteségének, továbbá a balesettel kapcsolatban felmerült költségeinek és kiadásainak megtérítésére kötelezni.
A munkaügyi bíróság ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát részben megváltoztatva 10 637 Ft, továbbá 400 Ft eljárási költség megfizetésére kötelezte az alperest.
A munkaügyi bíróság az alperes kártérítési felelősségét megállapította ugyan, azonban 50-50 % arányú kármegosztást alkalmazott, mert az volt az álláspontja, hogy a felperes maga is közrehatott a balesete bekövetkeztében. Megállapította az ítéletében azt is, hogy az alperest többrendbeli óvórendszabály-szegés terheli. Nem tartotta meg az ÁBEO 3. 13. pontjában foglalt előírást, amely szerint, ha a munkakörülmények olyanok, hogy bárkinek életét, testi épségét vagy egészségét közvetlen veszély fenyegeti, a veszély elhárításáig munkát végezni vagy végeztetni tilos. Megszegte az alperes az ÁBEO 3. 21. pontjában foglaltakat is, amelyek szerint a munkát az azt irányító vezető hatáskörének megfelelően köteles ellenőrizni és gondoskodni arról, hogy a munkahelyek és munkaeszközök a munkavédelmi követelményeknek megfeleljenek. A létra használatával kapcsolatban pedig megszegte az ÁBEO 15.4 és 15.5 pontjában foglalt rendelkezéseket, amelyek előírják, hogy a támasztólétrákat elcsúszás ellen az elcsúszást gátló elemmel vagy egyéb módon biztosítani kell, a támasztólétrán tartósan munkát végezni nem szabad, kétágú létrát pedig támasztólétraként felhasználni tilos. Az óvórendszabályokat a felperes is ismerte, de nem tartotta meg. Mulasztás terheli a felperest abban is, hogy amíg a munkatársát elküldte anyagért, ezalatt ő továbbra is a létrán tartózkodott.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen mindkét fél fellebbezett, a megyei bíróság azonban az ítéletével helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletét, egyetértve annak indokaival.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A munkaügyi bíróság az Mt. 62. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésre figyelemmel helytállóan állapította meg, hogy az alperest a felperes balesetéért kártérítési felelősség terheli. Helytálló az Mt. 62. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel az az álláspontja is, hogy mivel a baleset bekövetkeztében a felperes felróható magatartásával saját maga is közrehatott, a kár megosztásának van helye. Ilyen esetben azonban – a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 31. számú állásfoglalása szerint – a vállalat felelősségének mérve nem aszerint alakul, hogy a vállalatot is terheli-e vétkesség, és az milyen arányban áll a dolgozó vétkességével. A kárviselés aranyat az dönti el, hogy a dolgozó vétkes közrehatása milyen mérvű volt. A dolgozó vétkessége súlyának és a kárviselés arányának meghatározásánál azonban jelentősége van annak, hogy a vállalat a kár bekövetkeztében maga is vétkes magatartásával hatott közre.
A kollégiumi állásfoglalás előzőekben idézett rendelkezésből következik, hogy ha ugyanazt az óvórendszabályi előírást a vállalat és a dolgozó is megszegte, azt nem ugyanazzal a súllyal kell értékelni a vállalat és a dolgozó terhén. Ennek a megkülönböztetésnek az indoka az, hogy a vállalat és a dolgozó felelősségének alapja nem azonos. A vállalatot vétkesség nélküli felelősség terheli, míg a dolgozó csak a vétkes károkozásért felel. Ha tehát a vétkessége nélkül is felelős vállalatot vétkes kötelességszegés is terheli, nyilvánvaló, hogy a felelősségből többet kell viselnie, mint a dolgozónak, aki csupán a vétkes magatartásáért felel.
Az adott esetben a vállalat súlyos óvórendszabály-mulasztásokat követett el. Nem gondoskodott az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtéséről, eltűrte, hogy a felperes az óvórendszabályban tiltott módon támasztólétraként használja a kétágú létrát. Ez utóbbival összefüggésben a felperest is mulasztás terheli, mert neki is tudnia kellett, hogy ilyen módon nem szabad használni a létrát. Mindezekre figyelemmel kármegosztás alkalmazása valóban indokolt, annak 50-50 %-os arányban való megállapítása azonban ellentétben van a jogszabály rendelkezésével, és ezért a munkaügyi bíróság ítélete a kármegosztás arányára vonatkozó részében törvényértő. A felelősségviselés mértékére kiható körülményekre figyelemmel az alperes a felperes kárának 75%-át köteles megtéríteni, míg annak 25%-át saját vétkes magatartásának következményeként a felperes maga tartozik viselni. (Legf. Bír. M. törv. I. 10 397/1975.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás