MK BH 1977/410.
MK BH 1977/410.
1977.09.01.
A bíróság a társadalombiztosítási szerv által lefolytatott helyszíni vizsgálat során feltárt adatokat és bizonyítékokat önállóan értékeli és meggyőződése szerint bírálja el; a tényállást – a helyszíni vizsgálat adatait alapul véve – a társadalombiztosítási szerv ténymegállapításaitól eltérően is megállapíthatja [Pp. 6. §, 206. §; 17/1975. (VI. 14.) MT sz. r. 110. §, 112. §, 256. §].
A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a társadalombiztosítási szerv által a 17/1975. (VI. 14.) MT sz. rendelet (R.) 110. §-ának (3) bekezdése alapján lefolytatott helyszíni vizsgálat során feltárt adatokat és bizonyítékokat az R. 256. §-a (1) bekezdésének rendelkezései folytán eljáró bíróság szabadon mérlegelheti-e, illetőleg – e mérlegelés eredményéhez képest – az R. 112. §-ának utolsó mondatában foglaltak szerint az 1944. július 1. napja előtt háztartási alkalmazottként eltöltött munkaviszonyt a társadalombiztosítási szerv állásfoglalásától eltérően számításba veheti-e.
Ennek a kérdésnek az elbírálásánál kétségkívül abból kell kiindulni, hogy az R. 112. §-ának utolsó mondata kötött bizonyítási forma felől rendelkezik az említett dolgozók 1944. július 1. napja előtt munkaviszonyban töltött ideje tehát csak egykorú okirati bizonyíték vagy helyszíni vizsgálat alapján vehető figyelembe nyugdíjra jogosító szolgálati időként.
A polgári perrendtartás a szabad bizonyítási rendszer elvét veszi alapul és ehhez mérten a bíróság az igazság kiderítése érdekében bármely, a való tények megállapítására alkalmas bizonyítási eszközt figyelembe vehet (Pp. 6. §).
Mindemellett – a törvény kivételes rendelkezései esetén – előadódhat, hogy a bíróság kötve van a bizonyítás meghatározott módjához, illetőleg meghatározott bizonyító eszközök alkalmazásához. Ilyen kivételes rendelkezésnek minősül az R. 112. §-ának utolsó mondat is.
A bíróság azonban meghatározott bizonyítási mód vagy meghatározott bizonyító eszköz alkalmazása esetén sincs elzárva a kötött bizonyítás eredményének mérlegelésétől, annak beható értékelésétől és az ennek megfelelő döntés meghozatalától.
Ellenkező esetben ugyanis a bíróság eljárása tartalmatlanná válnék, határozata pedig nem az igazságot tükrözné.
Az alkotmány úgy rendelkezik, hogy a Magyar Népköztársaság állampolgárainak öregség, betegség és munkaképtelenség esetén anyagi ellátásához van joguk.
A társadalombiztosítás keretében biztosított anyagi ellátásra a dolgozóknak, illetve hozzátartozóiknak a társadalom munkájában való részvételük alapján alanyi joguk van. (A társadalombiztosításról szóló törvényjavaslat általános indokolása.)
Az R. 112. §-ában meghatározott szabályt ezeknek az alapvető elveknek a figyelembevételével kell értelmezni és alkalmazni. Ehhez mérten az R. 112. §-ának utolsó mondatában foglalt kötött bizonyítás eredményének mérlegelését a jogszabály nem vonja ki az eljáró bíróság hatásköréből.
Ebből viszont okszerűen következik, hogy a bíróság – egykorú okirat hiányában – a társadalombiztosítási szerv helyszíni vizsgálata során feltárt adatokat egymással egybevetve, a maguk összességében értékelhette, azokat meggyőződése szerint bírálhatta el és a tényállást ilyen módon mérlegeléssel is megállapíthatta (Pp. 206. §).
Az elsőfokú bíróság a társadalombiztosítási szerv két dolgozója által felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyveket helytállóan fogadta el hitelt érdemlő bizonyítékként és azok súlyát, illetve bizonyító erejét is helyesen ítélte meg. A helyszíni eljárás során meghallgatott tanúk érdekelteknek nem tekinthetők, és előadásuk – egymást kiegészítő módon – meggyőzően tanúsítja, hogy a felperes az 1929. január 1.–1930. február 15. napja közötti időszakban T. I.-nél, az 1930. március 1.–1931. április 30. napja közötti időszakban pedig S. S.-nél háztartási alkalmazottként dolgozott. (Legf. Bír. Mf. II. 10 410/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás