PK BH 1977/437.
PK BH 1977/437.
1977.10.01.
A házastársaknak a gyermek elhelyezése kérdésében létrejött megegyezését nem lehet olyan polgári jogi egyezségnek tekinteni, amely csak a Ptk. szabályai szerint támadható meg, hanem olyan családjogi egyezségnek, amelytől a bíróság – ha az a gyermek érdekét sérti – hivatalból eltérhet. A családjogi egyezség érvényességének alapvető feltétele, hogy azt a felek a következmények alapos mérlegelésével megfontoltan kössék meg [Csjt. 76. § (1)–(2) bek.; XXI. sz. PED.].
A peres felek 1971. augusztus 7-én kötöttek házasságot, amelyből V. és Zs. utónevű gyermekeik születtek. Együttélésüket H.-n folytatták, ahol albérletben laktak. A felperes fizetés nélküli szabadságon van és V. nevű gyermekére tekintettel havi 900 Ft gyermekgondozási segélyben részesül.
A felek együttélése 1975. október 7-én megszakadt, amely napon írásbeli megállapodást kötöttek a házasság felbontásával kapcsolatos kérdésekben. A megállapodás szerint a Zs. utónevű gyermek az alperesnél, a V. utónevű gyermek pedig a felperesnél marad, és ennek megfelelően az alperes még ezen a napon a nála elhelyezett gyermekkel az ugyancsak H.-n lakó szüleihez költözött. A felperes 1975. október 8-án hagyta el a közös lakást és azóta a V. nevű gyermekkel szüleinél él B-n.
A felperes 1975. október 23-an keresetet nyújtott be a bírósághoz, amelyben mindkét gyermek nála történő elhelyezését és az alperes gyermektartásdíj fizetésére kötelezését kérte. Előadta: 1975. október hó elején szerzett tudomást arról, hogy az alperes mással tart fenn kapcsolatot és emiatt az életközösség megszakítását és a házasság felbontását tervezi. Az alperes közlése váratlanul érte és annyira megviselte, hogy orvosi kezelésre szorult. Nem vitatta, hogy a gyermekek elhelyezése kérdésében megállapodtak, hivatkozott azonban arra, hogy az alperes ragaszkodott a Zs. nevű gyermekhez és így attól tartott, hogy amennyiben ebbe nem egyezik bele, esetleg kórházi kezelésének szükségessége idején az alperes a V. nevű gyermeket is magához veszi. Előadta, hogy a megállapodás aláírásának napján olyan rossz idegállapotban volt, hogy az alperes orvost hívott.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy a gyermekek elhelyezése kérdésében megállapodtak, így a felperes keresetének nincs alapja. Másodlagosan viszontkeresetet terjesztett elő a Zs. nevű gyermek nála történő elhelyezése iránt.
A városi bíróság a Zs. és V. utónevű gyermekeket a felperesnél helyezte el és az alperest – attól kezdődően, amikor a Zs. nevű gyermek is ténylegesen a felperes gondozásába kerül – gyermektartásdíj fizetésére kötelezte. Egyidejűleg az alperes viszontkeresetét elutasította.
A bíróság tényként állapította meg, hogy a felek a gyermekek elhelyezése kérdésében megállapodtak. Figyelemmel azonban a megállapodás létrejöttének körülményeire – különösen a felperes lelki- és idegállapotára – arra az álláspontra helyezkedett, hogy az nem tekinthető érvényesnek. A bíróság érdemben vizsgálta a gyermekek elhelyezésének kérdését és arra a következtetésre jutott, hogy a gyermekek korukra is figyelemmel anyai gondozást igényelnek, és alapvető érdekük azt kívánja, hogy együtt nevelődjenek. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapította, hogy a jelenleg is gyermekgondozási segélyt élvező felperes a két gyermek nevelésére képes és alkalmas, ennék ellenkezőjét egyébként az alperes sem állította.
Az első fokú ítélet ellen az alperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan pedig a Zs. nevű gyermek nála történő elhelyezését.
A megyei bíróság az első fokú ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A jogerős ítéletben kifejtettek szerint a peres felek a gyermekelhelyezésre vonatkozó megállapodásukat teljes bizonyítékul szolgáló magánokiratba fogták [Pp. 196. § (1) bek.], amely az ellenkező bizonyításáig a feleket köti. A felperes ezt a megállapodást az általános ügyleti megtámadási alapokon keresettel nem támadta, így ennek hiányában a megállapodás érvényességét a bíróság nem is vizsgálhatja. A bíróság hivatalból csak a semmisséget veszi figyelembe. Mindebből következik, hogy a felek a gyermekelhelyezés kérdésében megegyeztek. Utalt a megyei bíróság a Csjt. 76. §-ának (2) bekezdésére, valamint a XXXVII. sz. Polgári Elvi Döntéssel módosított XXI. sz. Polgári Elvi Döntés 5. pontjára és arra, hogy a felperes sem hivatkozott olyan – a megállapodást követően bekövetkezett – körülményre, amelyre figyelemmel a gyermekek elhelyezése megváltoztatásának szükségessége felmerült volna.
Nem találta indokoltnak a megyei bíróság az alperesnek azt a fellebbezési kérelmét, hogy a Zs. nevű gyermeket nála helyezze el, mivel a gyermekelhelyezés kérdésében a bíróság csak akkor dönt, ha ezt a bíróság még nem rendezte, vagy a felek még nem állapodtak meg.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott. A Csjt. 76. §-ának (1) bekezdése szerint a gyermek elhelyezése kérdésében – a szülők megegyezése hiányában – a bíróság dönt. A gyermek elhelyezését a szülő kérheti. A kiskorú érdekében a gyámhatóság, illetőleg az ügyész is indíthat pert. A gyermeket annál a szülőnél kell elhelyezni, akinél kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosítva van. Ha a szülőnél történő elhelyezése a gyermek érdekeit veszélyezteti, a bíróság a gyermek érdekében őt máshol is elhelyezheti. A (2) bekezdés értelmében a gyermek elhelyezésének megváltoztatását abban az esetben lehet kérni, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság döntését alapította, utóbb lényegesen megváltoztak, és a gyermek fejlődése addigi környezetében már nincs biztosítva.
Tévedett a megyei bíróság, amikor a felperes keresetét a gyermek elhelyezésének megváltoztatására irányuló keresetnek tekintette, illetve mikor az 1975. október 7-én létrejött megállapodásra figyelemmel a kereseti és viszontkereseti kérelmek ellenére nem tartotta indokoltnak, hogy az elhelyezés kérdésében a bíróság döntsön.
A Legfelsőbb Bíróság XXXVII. sz. Polgári Elvi Döntésével módosított XXI. sz. Polgári Elvi Döntése II. pontjában kifejtettek szerint a társadalom feltételezi, hogy a közös gyermek elhelyezésének kérdését maguk a szülők tudják legmegfelelőbben rendezni. Ennek megfelelően, a Csjt. 76. §-ának (1) bekezdése a gyermek elhelyezését elsősorban a szülőkre bízza.
A fentiekből is kitűnően a Csjt. 76. §-ának (1) bekezdése helyesen csak akként értelmezhető, hogy amennyiben a szülők a gyermek elhelyezése kérdésében megegyezésre jutnak, és ez a gyermek érdekeinek is megfelel, elsődlegesen ez az irányadó, és hatósági beavatkozás nem szükséges. Amennyiben azonban a gyermek elhelyezése kérdésében vita merül fel, vagy a szülők áltál választott elhelyezés a gyermek érdekeinek nem felel meg, úgy valamelyik szülő, illetve a gyámhatóság vagy az ügyész keresete alapján az elhelyezés kérdésében a bíróság dönt.
A XXI. sz. Elvi Döntés hangsúlyozza, hogy a gyermek elhelyezése vagy eddigi elhelyezése megváltoztatása iránt indított perben a bíróságnak minden esetben gondosan vizsgálnia kell a gyermek érdekeit és a döntésnél ezt kell fő szempontnak tekinteni. A Pp. 290. §-ának (1) bekezdéséhez kapcsolódóan rámutat, ha a szülőknek a gyermek elhelyezése kérdésében kötött megegyezése a gyermek érdekével ellentétes, a házassági per bírósága a megegyezés félretételével az elhelyezés kérdésében hivatalból úgy intézkedhet, ahogy az a gyermek érdekének legjobban megfelel. Az elvi döntésben kifejtettek szerint a bíróság a Pp 148. §-ának (2) bekezdése alapján a felek egyezséget csak akkor hagyhatja jóvá, ha az a gyermek érdekeinek megfelel.
Mindebből következik, hogy a feleknek a gyermek elhelyezése kérdésében létrejött megegyezését nem lehet olyan polgári jogi egyezségnek tekinteni, amely csak a Ptk. általános szabályai szerint támadható meg, hanem olyan családjogi egyezségnek, amelytől a bíróság – ha az a gyermek érdekét sérti – hivatalból is eltérhet.
Ezen túlmenően azonban az adott esetben a feleknek a gyermekek elhelyezésére vonatkozó – 1975, október 7-én írásba foglalt – megállapodása érvényesen létrejöttnek sem tekinthető.
A peradatok szerint a felperes ezt a megállapodást megelőzően néhány nappal szerzett tudomást az alperestől arról, hogy vele a házassági életközösséget meg kívánja szakítani, lépéseket kíván tenni a házasság felbontása érdekében, mert harmadik személlyel óhajt házasságra lépni. A házassághoz ragaszkodó felperest a családi élet felbomlásának a ténye oly mértékben megviselte, hogy az ezzel kapcsolatos kérdésekben megfontolt döntést nem lehetett tőle elvárni. Az alperes által javasolt feltételeket tudomásul vette, nem mérte fel azonban azok rá és a gyermekeire hátrányos következményeit.
A per adatai szerint ezen a napon az alperes a körzeti orvost is kihívta a felpereshez. Bár a felperes idegállapota nem volt olyan súlyos, hogy kórházi kezelést igényelt volna, idegei azonban családi problémái következtében megviseltek voltak. Az alperes anyja tanúkénti kihallgatása során maga is vallotta, hogy a felperes rossz idegállapotban volt. Az alperes szüleit is megviselte a felek házasságának felbomlása, gyermekük magatartását nem helyeselték.
A kifejtettek szerint a városi bíróság megfelelően járt el, amikor vizsgálta a felek által kötött, megállapodás létrejöttének körülményeit és helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes idegállapotára és zaklatottságára tekintettel a gyermekek elhelyezésének kérdését kellően nem fontolta meg. A családjogi egyezség érvényességének pedig alapvető feltétele, hogy azt a felek a következmények alapos mérlegelésével megfontoltan kössék meg. A feleknek a perben figyelembe vett megállapodása olyan joglemondást tartalmaz mind a gyermekek elhelyezését, mind a vagyoni kérdéseket illetően, amelyre a felperest illetően csak abban a téves feltevésben kerülhetett sor az őt egyoldalúan elhagyó alperessel szemben, hogy ezáltal is elhatározásának megváltoztatására késztetheti őt.
A rendelkezésre álló adatok szerint a felperes gyermekgondozási szabadságon van B.-n, szülei két szobából és a szükséges mellékhelyiségekből álló lakásában él, ahol a gyermekek részére megfelelő körülményeket tud biztosítani. Anyja nyugdíjas, aki a gyermekek ellátásában segítségére van. Az alperes sem vitatta, hogy a gyermekek elhelyezése a felperes jelenlegi körülményei között megfelelő lenne és azt sem, hogy a felperes az együttélés alatt a nevelés és gondozás terén reá háruló feladatoknak maradéktalanul eleget tett. Ezt egyébként a tanúvallomásukban az alperes szülei is megerősítették.
A jelenleg hároméves Zs. és a másfél éves V. koránál fogva elsődlegesen anyai gondozást és ellátást igényel. Az anya egyébként gyermekgondozási segélyben részesül, idejét tehát gyermekeinek is tudja szentelni. A Zs. nevű gyermek pótolhatatlan hátrányt szenvedne, ha a felperestől és testvérétől elszakítva nevelődne. A testvérek szétválasztása egyébként a felperes gondozásában levő V. érdekeivel is ellentétes.
A peradatok szerint a felek együttélését az alperes egyoldalúan szakította meg anélkül, hogy a felperes erre okot szolgáltatott volna.
A felperest, aki a családi egység felbomlásában is vétlen volt, a gyermekek elhelyezése szempontjából tehát nem lehet hátrányos helyzetbe hozni. Ennek nem mond ellent az a körülmény, hogy a Zs. nevű gyermeknek az alperesnél is megfelelő elhelyezése lenne.
A fent kifejtettek szerint helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor a felperes keresetének helyt adott.
A Legfelsőbb Bíróság ezért hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal a kiegészítéssel, hogy a teljesítési határidőket is megszabta [Pp. 274. § (3) bek.]. (Legf. Bír. P. törv. II. 21 153/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás