PK BH 1977/440.
PK BH 1977/440.
1977.10.01.
A MERKUR Vállalat által visszaigazolt személygépkocsi-megrendelésnek a szülőre való engedményezésével nem jött létre ajándékozási szerződés, ennélfogva ajándékozási illeték kiszabására nincs alap [11/1966. (VI. 29.) PM sz. r. 18. § (1) bek.; Ptk. 579. § (1) bek.].
A felperes fia a közjegyző előtt közokiratba foglalt nyilatkozatával átruházta a felperesre a MERKUR Vállalat által kiadott értesítés szerint igazolt személygépkocsi megrendelését.
Az első fokú illetékhivatal a közjegyzői okiratról hivatalos leletet vett fel, majd a felperesre 1080 Ft ajándékozási illetéket és 540 Ft felemelt illetéket szabott ki.
A másodfokú államigazgatási hatóság, az alperes törölte az 540 Ft felemelt illetéket, az 1080 Ft illeték tekintetében azonban az első fokú határozatot helybenhagyta.
A felperes a keresetlevelében a jogerős államigazgatási határozat hatályon kívül helyezését kérte.
Az elsőfokú bíróság·a keresetet elutasította. Arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a “személygépkocsi-megrendelés átruházása nemcsak igényátruházás, hanem ajándékozás is”.
A másodfokú bíróság helybenhagyta az első fokú ítéletet. Kiemelte azt, hogy az ingó dolog ajándékozása általában nem esik illetékfizetési kötelezettség alá, ha azonban erről okiratot állítottak ki, úgy ajándékozási illeték kiszabásának van helye.
A mindkét fokú ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott. Az 11/1966. (VI. 29.) PM sz. rendelet (Illetékkódex) 18. §-ának (1) bekezdése szerint az ajándékozási illeték tárgya az ajándékozási szerződéssel történő ingyenes vagyonszerzés többek között akkor is, ha az ügylet tárgya ingó ajándékozása.
Annak a kérdésnek az elbírálásánál, hogy a felek milyen szerződést kötöttek, az okirat tartalma az irányadó.
A törvényességi óvásban szó szerint idézett okirat azonban nem tartalmaz olyan megállapodást, amely a Ptk. 579. §-ának (1) bekezdésében írt ajándékozási ügylet létrejöttét igazolná. A közjegyzői okiratban a felperes fia a személygépkocsi-igénylését kérte, a “sorszám meghagyása mellett” édesanyja javára “átírni”. Ez a nyilatkozat a MERKUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat adásvételi megállapodási feltételeinek 15. pontjában írt engedményezésnek felel meg. Eszerint: a vevő a megrendelést házastársa, szülője vagy gyermeke javára engedményezheti, tehát a személygépkocsi átadása előtt a megrendelését azok nevére “átírathatja”.
A közjegyzői okirat a felperes fia részéről nem tartalmaz olyan értelmű ügyleti nyilatkozatot, amely szerint a nevezett kötelezettséget vállalna ingyenes vagyoni előny juttatására a felperes javára. Így ajándékozási szerződés létrejöttét a kérdéses okirat nem igazolja, tehát azok a ténybeli és jogi feltételek sem állanak fenn, amelyek az Illetékkódex 18. §-ában írt rendelkezésekre figyelemmel ajándékozási illeték kiszabására alapot adnának.
Az előadott indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, az első fokú ítéletet pedig megváltoztatta, a keresetnek helyt adott. Ennek folytán az alperes által hozott államigazgatási határozatot hatályon kívül helyezte, egyben az alperest új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte. (Legf. Bír. P. törv. V. 20 813/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
