MK BH 1977/463.
MK BH 1977/463.
1977.10.01.
I. Ha a dolgozó megrokkanásában az üzemi balesetből (foglalkozási betegségből) eredő munkaképesség-csökkenésén kívül a természetes eredetű egészségromlása is közrehatott, a vállalat – felelőssége esetén és ha az MK 30. számú állásfoglalásban megjelölt feltételek nem állanak fenn – olyan százalékos mértékben köteles megtéríteni az átlagkereset és a rokkantsági nyugdíj közötti különbözetet, mint amilyen arányban van a dolgozó üzemi baleseti eredetű (foglalkozási betegségből származó) munkaképesség-csökkenésének mértéke a rokkantságban megnyilvánuló összmunkaképesség-csökkenésének mértékével [1967. évi II. törvény (Mt.) 62. §].
II. Ha a fél nyilatkozata a jogi képviselőjének a nyilatkozatától eltér, azt a bíróságnak úgy kell elbírálnia, mintha magának a félnek a nyilatkozatai lennének egymástól eltérőek. A fél méltányos érdekeivel nyilvánvalóan ellentétben álló; joglemondó nyilatkozatot azonban a bíróság akkor sem köteles figyelembe venni; ha azt a fél a bíróság tájékoztatása és figyelmeztetése ellenére is fenntartotta [Pp. 3. §, 4 §., 66. §].
A felperes 1956 óta áll az alperes alkalmazásában villanyszerelőként. 1970. június 10. napján üzemi balesetet szenvedett, kezén és arcán égési sérülés szemén, ideghártya gyulladás-keletkezett. A felperes panasza alapján a munkaügyi döntőbizottság az alperes teljes kártérítő felelősségét állapította meg.
A felperes 1972. április 14. napján újabb üzemi balesetet szenvedett az alperes telephelyén, bal térde és jobb lába összezúzódott. 1973. május 8. napjáig betegállományban volt, majd mint III. csoportbeli rokkantnak rokkantsági nyugdíjat állapítottak meg.
Az alperes a felperes keresőképtelenségének 1972. június 24. napjáig terjedő idejére elismerte az anyagi felelősségét és 2998 Ft kártérítés megfizetését rendelte el. Az alperes álláspontja szerint azonban a felperes keresőképtelenségének további tartama nem függött össze az üzemi balesetével, hanem egyéb természetes megbetegedéseinek következménye volt.
A felperes panaszát, amelyben a további időszakra érvényesítette a kárigényét, a munkaügyi döntőbizottság elutasította. A határozat megváltoztatása iránt a felperes keresetet indított. Az elérhető átlagkereset és a táppénz különbözetén kívül az átlagkeresete és a rokkantsági nyugdíj közötti különbözet megfizetését is kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének részben helyt adva az alperest az 1972. június 24-től október 7. napjáig terjedő időre 2818 forint kártérítés megfizetésére kötelezte. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes az 1972. április 14. napján elszenvedett üzemi balesetével okozati összefüggésben csak 1972. október 7. napjáig volt keresőképtelen, további betegállománya egyéb megbetegedéseivel függött össze. A rokkantsági nyugdíj, és az átlagkereset különbözetének megfizetésére irányuló kereseti kérelmet azért utasította el a munkaügyi bíróság, mert az orvos szakértői vélemény szerint a felperes a munkakörét természetes megbetegedései miatt sem tudta volna ellátni.
A felperes az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be. Hivatkozott a társadalombiztosítási igazgatóság határozatára, amelynek indokolása szerint szilikózisból eredően 20%-os, a korábbi üzemi balesetéből eredően pedig 26%-os mértékben csökkent a munkaképessége.
A megyei bíróság beszerezte az Országos Munkaegészségügyi Intézet szakvéleményét, valamint az ellentmondó szakvélemények miatt az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának felülvéleményét. A felülvélemény szerint a felperes az üzemi balesete miatt legfeljebb 1972. október 7. napjáig volt keresőképtelen, a rokkantsági nyugállományba helyezésében pedig a második balesetének nem volt szerepe. Szilikózisos megbetegedése és az 1970. évben elszenvedett üzemi balesete rokkantságának megállapításában legfeljebb fele arányban játszott közre, keresőfoglalkozásának folytatását azonban egyéb megbetegedései is jelentős mértékben gátolták volna, legalább fele részben.
A szakvélemény ismeretében a felperes személyesen akként nyilatkozott, hogy keresetét a kárösszeg 50%-a erejéig tartja fenn.
A megyei bíróság az ítéletével a már teljesített kártérítést meghaladóan az 1972. április 15. napjától október 7. napjáig terjedő időre 3564 forint, az 1973. május 9. napjától 1975. december 31. napjáig terjedő időre az átlagkereset és a nyugdíj különbözeteként 28 142 forint, 1976. január l. napjától kezdődően pedig havi 970 forint járadék megfizetésére kötelezte az alperest.
A megyei bíróság álláspontja szerint a felperes munkaképesség-csökkenése fele mértékben az üzemi balesetével, illetőleg foglalkozási megbetegedésével függött össze, amelyért az alperes felelőssége a jogerős munkaügyi döntőbizottsági határozat alapján, valamint – a szilikózist illetően – a más perekből nyert adatokra tekintettel fennáll. Mellőzte a megyei bíróság is az alperes felelősségének megállapítását és kártérítésre kötelezését a felperes egyéb természetű megbetegedése miatti keresőképtelensége idejére.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az Mt. 62. §-ának (1) bekezdése szerint a vállalat a dolgozónak munkaviszony keretében okozott kárért vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel.
Ha a dolgozó egészségi állapotára tekintettel rokkantsági állományba került, az előbbi rendelkezésnek megfelelően a vállalat akkor köteles az átlagkereset és a rokkantsági nyugdíj közötti különbözet megfizetésére, ha a dolgozó munkaképesség-csökkenése az üzemi balesetével vagy a foglalkozási megbetegedésével függ össze. Amennyiben a dolgozó rokkantságában egyéb megbetegedés is közrehatott, az ezzel összefüggésben felmerült jövedelemcsökkenésért a vállalat csak abban az esetben tartozik felelősséggel, ha e megbetegedésekkel kapcsolatban vétkessége megállapítható. Vétkesség hiányában az egyéb megbetegedésekkel összefüggő jövedelemcsökkenés nem tekinthető munkaviszony keretében okozott kárnak.
Az Mt. 62. §-ának (1) bekezdésében meghatározott teljes kártérítés elvének megfelelően a dolgozó rokkantsága esetén a vállalatnak olyan mértékben kell a dolgozó elérhető átlagkeresete és a rokkantsági nyugdíj közötti különbözetet megtérítenie, mint amilyen arányban van az üzemi baleseti – ideértve a foglalkozási betegséget is – eredetű munkaképesség-csökkenésének mértéke a rokkantság fokát elérő – tehát gyakorlatilag teljes munkaképtelenséget jelentő – 67%-os mértékű munkaképesség-csökkenésével. A kár mértékének meghatározásánál tehát azt kell figyelembe venni, hogy az orvos szakértői vélemény szerint milyen mértékű a baleseti, illetőleg foglalkozási eredetű munkaképesség-csökkenés az összmunkaképesség-csökkenéshez képest.
A felperes munkaképesség-csökkenésének mértéke az orvos szakértő véleménye szerint 67%-os, míg üzemi balesetével és foglalkozási megbetegedésével összefüggő munkaképesség-csökkenése 46%-ra tehető. Az előbbieknek megfelelően az alperes kártérítési felelőssége a teljes kár 69%-áig áll fenn. Tévedett tehát a megyei bíróság, amikor ettől eltérő módon számította ki az elérhető átlagkereset és a rokkantsági nyugdíj különbözetének az alperest terhelő részét valamint a felperest megillető baleseti járadékot.
Téves álláspontja miatt a megyei bíróság nem mérlegelte, hogy a felperes és jogi képviselője a kár mértékével kapcsolatban egymástól eltérő nyilatkozatokat tett. A felperes jogi képviselője a fellebbezésében ugyanis az alperes teljes mértékű marasztalását kérte, míg a felperes a másodfokú tárgyaláson tett személyes nyilatkozatával a kereseti kérelmét a különbözeti összeg 50%-ára szállította le. Bár a Pp. nem tartalmaz rendelkezést arra az esetre, ha a félnek és képviselőjének valamely percselekménye egymástól eltér, a Pp. 66. §-a (2) bekezdésének második mondatában foglaltak azonban ilyen esetben is irányadók. Ez utóbbi rendelkezés szerint a meghatalmazottak egymástól eltérő nyilatkozatait vagy cselekményeit a bíróság akként bírálja el, mintha magának a félnek a nyilatkozatai vagy cselekményei lennének eltérőek. Az értékelésnél nem hagyható figyelmen kívül a bíróságnak a Pp. 3. §-ának (1) bekezdésében írt az a kötelezettsége, hogy e törvény céljának megfelelően az igazság kiderítésére törekedjék és gondoskodjék a perbeli jogok helyes gyakorlásáról. Nem hagyható figyelmen kívül a joglemondással kapcsolatos az a rendelkezés sem, amely a fél méltányos érdekeivel nyilvánvalóan ellentétben álló lemondás esetén a bíróság tájékoztatási és figyelmeztetési kötelezettségét írja elő (Pp. 4. §). A megyei bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a felperest nyilatkozatának hatásáról tájékoztatja, és ha azt a felperes ennek ellenére fenntartja, nyilatkozatát mint a méltányos érdekeivel nyilvánvalóan ellentétben állót nem veszi figyelembe. (Legf. Bír. M. törv. I. 10 010/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás