MK BH 1977/466.
MK BH 1977/466.
1977.10.01.
I. A dolgozó anyagi felelőssége tárgyában hozott munkaügyi bírósági határozat elleni fellebbezés megengedettsége szempontjából annak van jelentősége, hogy a vállalat milyen mértékű felelősséget megalapozó jogszabály alapján kötelezte a dolgozót a kár vagy a hiány megtérítésére. Fellebbezésnek abban az esetben is helye van, ha a felelősségnek a vállalat részéről történt megállapítása jogszabály másfél havi átlagkeresetig terjedő vagy ezt meghaladó mértékű felelősséget megállapító rendelkezésén alapul, az ügyben első vagy másodfokon eljáró bíróság megállapítása szerint azonban a dolgozó felelősségének felső határa ezt a mértéket nem éri el [Pp. 358. §; 1967. évi II. törvény (Mt.) 58. §].
II. A dolgozó anyagi felelőssége tárgyában hozott munkaügyi döntőbizottsági határozat megtámadása iránt indított perben a dolgozó túlmunkadíj iránti követelést csak abban az esetben érvényesíthet, ha ezt az igényét előzően már a döntőbizottsági eljárásban is érvényesítette. Ha ez nem történt meg, a munkaügyi bíróságnak a pert e részében meg kell szüntetnie és a keresetlevelet e részében át kell tennie a munkaügyi döntőbizottsághoz [Pp. 129. §, 130. §, 157. §, 158. §].
A felperes 1974. szeptember 15-től az alperes alkalmazottjaként a vállalat üdülőtelepét vezette. Munkabére havi 3500 Ft volt.
A munkaviszonya 1975. június 28-án megszűnt.
Az alperes a határozatával a felperest az Mt. 58. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva 1605 Ft hiány megfizetésére kötelezte, mert a leltározás során különböző ingóságok hiányát állapította meg. Mivel a felperes ezeket a tárgyakat elszámolási kötelezettséggel vette át, a hiányért teljes anyagi felelősséggel tartozik.
A felperes a panaszában kérte a hiány megfizetése alóli mentesítését és a munkavállalói igazolási lapján feltüntetett 1605 Ft tartozás törlését. Arra hivatkozott, hogy a felszerelési tárgyakat nem tartotta kizárólagos őrizetében az 1 q cukrot pedig ténylegesen nem vette át.
A munkaügyi döntőbizottság a határozatával a panaszt elutasította.
A felperes a keresetében kérte a munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatását és a hiány megfizetése alól teljes mentesítését. Kérte továbbá, hogy a bíróság kötelezze az alperest a szabad szombati, vasárnapi és éjszakai munkák ellenértékének megfizetésére.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta és kötelezte a felperest, hogy 15 nap alatt 864 Ft-ot fizessen meg az alperesnek. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felperes anyagi felelőssége az Mt. 58. §-ának (1) bekezdése alapján az általa átvett 1 q cukormennyiségért fennáll. Az alperest emiatt 864 Ft kár érte. Mentesítette viszont a felperest az üdülő felszerelési tárgyaiban keletkezett hiány ellenértékének megfizetése alól, egyrészt az alperes elismerése folytán, másrészt a jogszabályi feltételek hiányában.
A felperes túlóra iránti igényét nem találta teljesíthetőnek, mert a túlmunkát az alperes írásban nem rendelte el, ezen túlmenően a felperes vezető beosztású volt és így kötetlen munkaidőben dolgozott. A hatályos kollektív szerződés egyébként kizárja a vezető állású dolgozók részére a túlóradíj fizetését.
A munkaügyi bíróság ítéletének a kártérítési igény felől rendelkező része ellen a felperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság végzésével a fellebbezést a Pp. 240. §-ának (1) bekezdésére utalással a Pp. 237. §-a alapján hivatalból elutasította. Álláspontja szerint a felperes nem tekinthető vezető állású dolgozónak, ennélfogva felelőssége csak a Mt. V. 95. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján állapítható meg.
A másodfokú bíróság végzése és a munkaügyi bíróság ítéletének a felperes túlmunkadíj kifizetésére irányuló igényét elutasító része ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az alperes az Mt. 58. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján érvényesített – kártérítési határozattal – a felperessel szemben igényt. Eszerint a felperes anyagi felelősségének felső határa korlátlan.
A Pp. 358. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében abban az esetben, ha a munkaügyi per tárgyául szolgáló kártérítési határozatban a marasztalás munkaviszonyra vonatkozó szabály olyan rendelkezésén alapszik, amely szerint a felelősség korlátlan, vagy annak felső határa eléri vagy meghaladja a dolgozó másfél havi átlagkeresetét, tekintet nélkül a marasztalás összegére, illetőleg a kár vagy a hiány mértékére, a munkaügyi bíróság ítélete vagy végzése ellen fellebbezésnek van helye.
Mivel a munkaügyi bíróság ítéletével szemben – a kártérítés körében – a felhívott jogszabály értelmében fellebbezésnek volt helye, tévedett a másodfokú bíróság, amikor a fellebbezést – érdemi elbírálás nélkül – hivatalból elutasította.
Nem helytálló azonban a munkaügyi bíróság ítéletének a felperes túlmunkadíj iránti igényét érdemben elbíráló része sem.
A felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott panaszában túlmunkadíj iránt igényt nem érvényesített. Ennek következtében a munkaügyi döntőbizottság ezt a követelést el sem bírálta. Miután a munkaügyi döntőbizottság e kérdésben még nem határozott, a munkaügyi bíróságnak a pert ebben a részében a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján – figyelemmel a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének c) pontjára – meg kellett volna szüntetnie és az iratokat a Pp. 158. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazandó 129. §-a alapján át kellett volna tennie a munkaügyi döntőbizottsághoz. (Legf. Bír. M. törv. II. 10 403/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás