BK BH 1977/477.
BK BH 1977/477.
1977.11.01.
I. Ha az élet kioltására irányuló szándék kialakulásában a harag is fellelhető ugyan, de az alapvető indítóok az elkövető idegfeszültsége és elkeseredettsége: az emberölés bűntette aljas indokból elkövetettként nem minősül [1961. évi V. törvény (Btk.) 253. § (2) bek. b) pont II. fordulat].
II. Ha az érzelmi tényezők és az elkövető önhibájából eredő ittassága együttesen hozzák létre azt a tudatzavart állapotot, amelyben a vádlott az emberölési cselekményt elkövette; a 1961. évi V. törvény 21. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazására nem kerülhet sor [1961. évi V. törvény (Btk.) 21. § (2) bek., 22. §, 253. § (1) bek.].
A megyei bíróság a vádlottat bűnösnek mondotta ki emberölés bűntettében, ezért 14 évi – szigorított börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és a közügyek gyakorlásától 10 évi eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott és felesége – az ügy sértettje – szerelmi házasságot kötöttek. Házasságukból két gyermek származott. A házasságuk első időszaka zavartalan volt, de a második gyermek megszületése után több ízben volt nézeteltérés közöttük. A vádlott szerette volna, ha felesége a kisgyermek nevelésével foglalkozik és családjával több időt tölt, a sértett pedig szakmai ambíciójától vezérelve minél előbb meg akarta kezdeni orvosi hivatásának gyakorlását.
A vádlott és a sértett között egyre gyakoribbá váltak a nézeteltérések ennek során a vádlott tettlegesen bántalmazta a feleségét, aki ezt követően elköltözött, majd jogi képviselője útján bontóperi keresetet nyújtott be a bírósághoz. A vádlott többször megkísérelte a kibékülést a feleségével, a sértett azonban nem volt hajlandó erre. Időközben a sértett visszaköltözött a lakásba de különéltek. A feszült, zilált helyzet a vádlottat és a sértettet is idegileg megviselte.
A bíróság a vádlott és a sértett házasságát felbontotta és akként rendelkezett, hogy a háromszobás lakást a vádlott köteles elhagyni, a gyermekeket pedig a sértettnél helyezte el.
A vádbeli napon a vádlott délután italt fogyasztott. Hazament és amikor észlelte, hogy a sértett otthon van, be akart menni hozzá, hogy megbeszéljék a lakás ügyét és egyéb dolgaikat. A sértett azonban bezárkózott a szobájába. A vádlott többször szólította, a sértett azonban nem reagált. A vádlott feszült idegállapotban volt, kiment a konyhába, hogy vizet igyék, a konyhában megpillantotta a bűnjelként lefoglalt kést, azt magához vette, bement abba a szobába, ahol a sértett volt és ott látta a felségét ruha nélkül, amikor átvillant az agyán, hogy “már nem az övé”. Nyomban elhatározta, hogy megöli. A kezében levő késsel nagy erővel a sértett mellkasába szúrt. A sértett a helyszínen meghalt.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész az emberölésnek aljas indokból való elkövetése megállapítása végett fellebbezett.
Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott bűnösségére és nem sértett anyagi jogszabályt, amikor a cselekményt az emberölés bűntette alapesetének minősítette.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a legfőbb ügyész átiratában kifejtettekkel: téves az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy “indulati állapotban kialakult bosszú érzése emberileg és a társadalmi erkölcsi értékítélet szerint is megérthető”.
A bosszúból történő emberölés ugyanis sem emberileg, sem pedig a társadalmi erkölcs szerint nem érthető meg, hanem ellenkezőleg, az elfogadhatatlan. A társadalom mélyen elítéli a megtorlási vágyból fakadó cselekményeket, különösen az emberölést.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azonban a vádlott a cselekményét nem bosszúból követte el, hanem – amint erre az elsőfokú bíróság is rámutatott – feleségének, gyermekeinek, otthonának elveszítése és a házassága visszaállítására irányuló kísérletek kudarcai idegileg megviselték, elkeserítették. A vádbeli cselekményt közvetlenül megelőző események szerint – a sértettel beszélni akart, aki azonban a többszöri szólításra sem reagált – idegfeszültsége elkeseredettsége fokozódott, s ebben az állapotában követte el a terhére megállapított bűntettet. Kétségtelen, hogy a cselekmény elkövetésében a harag is – mint motívum – bizonyos mértékben megtalálható, ez azonban az adott esetben nem azonosítható az aljas indokból való elkövetéssel.
A védő utalt arra, hogy az elmeorvos szakértők véleménye szerint a vádlott a cselekmény elkövetése idején tudatzavart állapotban volt, és mivel ez az állapot a vádlottat jelentős mértékben korlátozta cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek felismerésében és abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék, kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság alkalmazza a Btk. 21. §-ának (2) bekezdését.
A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban utal az elsőfokú bíróság által elfogadott elmeszakértői véleményből a következőkre: a tudatzavart állapot létrejöttében az érzelmi tényezők és az alkoholos befolyásoltság játszottak szerepet. A vádlott esetében önmagában sem az érzelmi tényezők, sem az alkohol hatása nem idézett volna elő tudatzavart. A két kiváltó tényező egyenlő mértékben és együttesen hozta létre a tudatzavart. Márpedig az önhibából eredő ittas állapot – a Btk. 22. §-ának rendelkezése folytán – kizárja a Btk. 21. §-ának alkalmazását.
A Legfelsőbb Bíróság mellőzte a súlyosító körülmények közül azt, hogy a vádlott egészséges személyt ölt meg, aki orvosi hivatását lelkesen ellátta.
A szocialista társadalom az emberi élet büntetőjogi védelme szempontjából nem tesz különbséget az egészséges, a fiatal és a beteg, törődött, munkaképtelen ember között. Akként sem különböztet, hogy akinek sérelmére a bűncselekményt elkövették, munkáját, hivatását lelkesen végezte-e vagy sem.
A vádlott terhére megállapított bűnösségi körülmények száma és nyomatéka csökkent, a Legfelsőbb Bíróság ennek ellenére a büntetést nem mérsékelte.
A vádlott rendkívül súlyos megítélésű bűncselekményt követett el, ezért a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés szükséges, egyszersmind azonban elegendő is a büntetés céljai megvalósítása érdekében.
Ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 259. §-ának (1) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. II. 410/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás