BK BH 1977/480.
BK BH 1977/480.
1977.11.01.
A súlyosabb minősítés alá eső bűncselekmény kísérletét kell megállapítani, ha az elkövető a megőrzésre szolgáló készülék feltörésével elkövetett lopás bűntettének véghezvitelét megkísérli, de a ténylegesen elvett dolog értéke a szabálysértési törvényben meghatározott összeget nem haladja meg [1961. évi V. törvény (Btk.) 296. § (2) bek. a/1. pont, 9. §, 303. § (2) bek.; BK 180. sz.].
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak egy Zsiguli személygépkocsit azért nyitottak fel, mert annak jobb első ajtaját – melynek értéke több mint ezer forint – akarták leszerelni. Mivel ez nem sikerült, a gépkocsiban elhelyezett különböző tárgyakból 388 forint értékben eltulajdonítottak.
A vádlottak e cselekményét az elsőfokú bíróság lopás vétségének minősítette, a kísérleti cselekményt pedig nem értékelte.
E minősítéssel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra mutat rá, hogy a személygépkocsi ablakának lehúzásával vagy feltörésével való lopás megőrzésre szolgáló készülék feltörésével elkövetettként minősül. Olyan esetben pedig, amikor a folyamatos cselekmény során egy kísérlet és egy befejezett cselekmény találkozik és ez utóbbi az enyhébb büntetési tétel szerinti minősítés alá esik, a súlyosabb büntetési tétel alá eső cselekmény kísérletét kell megállapítani, illetőleg a cselekményt ekként kell minősíteni, figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiumának 180. számú állásfoglalására.
Ennek figyelembevételével a Legfelsőbb Bíróság a vádlottak cselekményét társtettesként, megőrzésre szolgáló készülék feltörésével elkövetett lopás bűntette kísérletének minősítette. (Legf. Bír. Bf. II. 158/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
