BK BH 1977/484.
BK BH 1977/484.
1977.11.01.
Ha a közvetett bizonyítékok egyértelműen nem nyújtanak alapot olyan ténybeli következtetésre, hogy a bűncselekmény elkövetője a vádlott volt: bebizonyítottság hiányában felmentő rendelkezés meghozatalának van helye [Be. 214. § (3) bek. b) pont, 61. § (4) bek.].
Az elsőfokú bíróság – közvetlen bizonyíték hiányában – a megállapított tényekből levont következtetés útján jutott arra a meggyőződésre, hogy amíg a sértett a szobában másfelé fordult, a vádlott a televízió szekrényen levő órákat elvette és azokat ruhájának a zsebébe rejtette.
A vádlott az eljárás kezdetétől azzal védekezett, hogy a cselekményt nem ő, hanem az akkor még 14. életévét be nem töltött, a vádbeli alkalommal jelen volt fia követte el. A fiú anyja előadásával egyezően vallott. Ennek ellenére az elsőfokú bíróság lényegében abból a tényből, hogy a vádlott a vádbeli helyen és időben jelen volt, a szóban levő órákat lakásában tartotta és lopás miatt már büntetve volt, arra következtetett, hogy az órákat a vádlott vette el, a lopást ő követte el.
A megyei bíróság bizonyítást vett fel, s az ennek keretében kihallgatott tanúk határozottan vallották, hogy a vádlott fia a lopást követően, de még az órák lefoglalása előtt nekik órát kínált megvételre. Ezek a bizonyítékok tehát a vádlott védekezését támogatják.
Ilyen tények és bizonyítékok birtokában minden kétséget kizáró módon nem lehet arra következtetni, hogy a vádbeli lopást a vádlott követte el, hiszen fennáll az a lehetőség is, hogy a vád tárgyává tett cselekményt a fia hajtotta végre.
Ténybeli következtetés alapján ugyanis a vádbeli cselekmény vádlott által történt elkövetésének a megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a bizonyított tényekből okszerűen csak ez következik. Amennyiben azonban a megállapított tényekből több, sőt ellentétes következtetés is levonható, az ítéleti tényállás ténybeli következtetéssel való megállapítása kizárt.
A kifejtettek értelmében a megyei bíróság úgy ítélte meg, nincs kétségtelenül bizonyítva a vádlott bűnössége a lopás vétségében, és ehhez képest azt sem lehet kétségtelenül megállapítani, hogy a vádlott hamisan vádolta fiát, amikor azt adta elő, hogy az órákat ő tulajdonította el. Ezért a vádlottat a megyei bíróság az ellene emelt vádak alól a Be. 214. §-a (3) bekezdése b) pontjának II. fordulata alapján felmentette. (Szegedi Megyei Bíróság 2. Bf. 162/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
