PK BH 1977/491.
PK BH 1977/491.
1977.11.01.
A veszélyes üzem működési körét nem lehet a pillanatnyi helyzet szerint megítélni, hanem a veszélyes tevékenység folytatását folyamatában egységesen kell értékelni [Ptk. 345. § (1) bek.; 42/1970. (X. 27.) Korm. sz. r. 2. § (1) bek., 9. § (1) bek.].
A II. r. alperes R. F. nevű dolgozója részére 1974. március 9-én “C” menetleveles pótkocsis tehergépkocsit biztosított családi házának építéséhez. A gépkocsi vezetője a II. r. alperes alkalmazottja volt. R. F. kérésére munkatársai, a felperes és F. T. segédkeztek az építkezéshez szállított tégla és cserép fel-, illetve lerakodásánál. Közben a még félig téglával megrakott pótkocsi eldőlt és ráesett a felperes lábára, akit jobb oldali combtöréssel, nyílt lábszártöréssel, a bal tenyér és bal comb zúzott sebével, a bal orsócsont törésével kórházba szállítottak. Többször megismételt kórházi kezelés után a felperest 1975 márciusában III. csoportbeli rokkantnak minősítették s jelenleg teljesen munkaképtelen.
A felperes módosított keresetében 42 418 Ft kártérítés és 1975. április 1-jétől havi 2200 Ft járadék fizetésére kérte az alperesek kötelezését.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az Állami Biztosító I. r. alperes azzal érvelt, hogy a baleset nincs okozati összefüggésben a gépjármű üzemszerű működésével, mert a pótkocsi lekapcsolása megszűntette annak veszélyes üzemi jellegét. A II. r. alperes pedig azzal védekezett, hogy R. F. részére biztosította a gépkocsit, a nevezett gondoskodott a fel- és lerakodásról, és az ő megbízásából segített a felperes.
Az elsőfokú bíróság az alpereseket egyetemlegesen arra kötelezte, hogy 40 438 Ft kártérítést és ennek 1974. március 10-től járó évi 5% kamatát, valamint 1975. április 1-jétől kezdődően 1977. április 30-ig bezárólag havi 2200 Ft járadékot fizessenek meg a felperesnek. Az alpereseket 4500 Ft perköltségben is marasztalta. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Azt állapította meg, hogy a felperes balesete a fokozott veszéllyel járó tevékenység körében következett be. Az ebből eredő kárért a II. r. alperes mint a gépkocsi üzemben tartója a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint felelős. Az I. r. alperes felelőssége pedig a 42/1970. (X. 27.) Korm. sz. rendelet 9. §-ának (1) bekezdésében, illetve a 2. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezéseken alapul.
Az ítélet ellen az alperesek fellebbeztek.
A másodfokú bíróság a keresetet részben elutasító első fokú ítéleti rendelkezést nem érintette, fellebbezett részében pedig az első fokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy az I. r. alperessel szemben a keresetet elutasította, a II. r. alperest terhelő marasztalási összeget 37 438 Ft-ra és kamataira, az 1975. április 1-jétől folyósítandó járadék összegét pedig havi 1762 Ft-ra szállította le. Kötelezte a felperest, hogy az I. r. alperes részére 15 nap alatt fizessen meg 1000 Ft együttes első és másodfokú eljárási költséget, míg a II. r. alperes által a felperesnek fizetendő perköltség összegét 3800 Ft-ra szállította le. Végül a II. r. alperest arra kötelezte, hogy a felperesnek 1100 Ft fellebbezési eljárási részköltséget fizessen meg. Határozott a le nem rótt illeték viselése felől is.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást helyesnek fogadta el. Kiemelte azt a ténykörülményt, hogy a baleset bekövetkeztekor a gépkocsi motorja működésben volt ugyan, a gépkocsi is és a pótkocsi is azonban álló helyzetben volt. A baleset a pótkocsiból történt rakodással okozati összefüggésben következett be. Azért kívánták megváltoztatni a pótkocsi helyzetét, hogy a még rajta levő tégla lerakása könnyebb legyen. A pótkocsi annak következtében borult fel, hogy nem eléggé szilárd, lejtős talajon állt. Utalt a 42/1970. (X. 27.) Korm. sz. rendelet 2. §-a (4) bekezdésének e) pontjára. Eszerint az Állami Biztosító a felelősségbiztosítás alapján nem téríti meg azt a kárt, amely az álló gépjárműre, illetve arról való rakodás során annak következményeként állott elő. Ezért az I. r. alperes – az ítélet indokolása szerint – a felperes balesetéből eredő kárért felelősséggel nem tartozik. Viszont a II. r. alperes felelősségét a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése alapján találta megállapíthatónak. Ezt azzal indokolta: önmagában abból a tényből, hogy az álló pótkocsi felborult, már megállapítható a gépkocsivezető mulasztása a gépkocsi rakodási helyének helytelen kiválasztásával kapcsolatban. Ha ugyanis a pótkocsit nem lejtős, szilárd talajon hagyta volna, az álló helyzetben nem borult volna fel. Ha pedig a vontató megsüllyedése miatt volt kénytelen a pótkocsit a baleset helyén lekapcsolni, a gépkocsivezető feladata volt ügyelni arra, hogy az összekapcsolás megkísérlésénél más személyek – így a felperes is – balesetveszélyes helyen ne tartózkodjanak.
A másodfokú ítéletnek ama rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás – amely szerint az I. r. alperessel szemben a keresetet elutasította és a felperest arra kötelezte, hogy 1000 Ft perköltséget fizessen meg az I. r. alperesnek – megalapozott.
A veszélyes üzemi tevékenységgel okozati összefüggésbe hozható kártérítési igény elbírálásánál nem lehet a felelősségi szabályokat azonos módon alkalmazni akkor, ha a baleset üzemen kívül helyezett, vagy a motor üzemeltetése közben, de éppen álló helyzetben levő gépjárműnél következett be.
A peradatokból az állapítható meg, hogy a gépkocsivezető a könnyebb lerakodás érdekében a pótkocsit meg akarta fordítani. Ezért a motoros járművel a pótkocsit elkezdte vontatni. Amikor a pótkocsi is megsüllyedt, azt átmenetileg le kellett kapcsolni. Így csupán arra a rövid időre szűnt meg a motoros jármű és a pótkocsi közvetlen kapcsolata, amíg a gépkocsivezető más szögben kísérelte meg a megsüllyedt jármű megközelítését és annak a motoros gépkocsival ismételt összekapcsolását. A veszélyes üzem működésének körét nem lehet pillanatnyi helyzet szerint megítélni, hanem a veszélyes tevékenység folytatását folyamatában egységesen kell értékelni.
Az adott esetben a felperes balesete a veszélyes üzemi tevékenységgel okozati összefüggésbe hozhatóan következett be. A motoros gépkocsi és a pótkocsi pillanatnyilag álló helyzetben volt ugyan, a motor folyamatos járatása azonban éppen azt célozta, hogy az összekapcsolás megoldható legyen. Így a felperes által elszenvedett baleset lényegében nem álló gépjárműnél, illetve az arról való rakodás során következett be, hanem a gépjármű üzemeltetése közben akkor, amikor a gépkocsivezető a lesüllyedt pótkocsit ki akarta szabadítani.
Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor az I. r. alperes felelősségét arra hivatkozással nem találta megállapíthatónak, hogy a felperes kára álló járműnél, illetőleg az arról való rakodás során következett be.
Az előadottak alapján a Legfelsőbb Bíróság az I. r. alperes felelősségét a 42/1970. (X. 27.) Korm. sz. rendelet 2. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezésre figyelemmel megállapította. (Legf. Bír. P. törv. V. 21. 288/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás