• Tartalom

PK BH 1977/497.

PK BH 1977/497.

1977.11.01.
A termelőszövetkezet veszteséges gazdálkodása esetén a veszteség rendezésének feltételeit a megyei tanács végrehajtó bizottsága állapítja meg, a feltételek elfogadása tárgyában a közgyűlés határoz, s e határozat végrehajtásaként a termelőszövetkezet vezetősége kötelezi a vezetőket a munkadíjuk csökkentésének megfelelő összegek visszafizetésére; a vezetőség határozata ellen a szövetkezet döntőbizottságához panasznak van helye, ezt követően pedig a döntőbizottság határozatát a bíróság előtt keresettel lehet megtámadni [1967. évi III. tv. 94. §; 32/1972. (XI. 1.) PM sz. r. 17. §].*

A megyei tanács végrehajtó bizottsága a termelőszövetkezet 1974. évi veszteséges gazdálkodása miatt szanálási eljárást indított és a veszteség rendezését több feltételhez kötötte. E feltételek között szerepelt a termelőszövetkezet volt vezetői munkadíjának csökkentése is. A termelőszövetkezet közgyűlése határozatával a pénzügyi rendezés feltételeit elfogadta. A határozat végrehajtásaként a termelőszövetkezet vezetősége a felperest – mint a termelőszövetkezet volt főkönyvelőjét – 12 havi munkadíja 75%-án felüli részének visszafizetésére kötelezte annak megállapítása mellett, hogy a felperes munkadíjából már levont összegen felüli tartozás összege még 9800 Ft.
Az alperes szövetkezet döntőbizottsága a felperesnek a vezetőség határozata ellen bejelentett panaszát elutasította.
A felperes a döntőbizottság határozata ellen keresettel fordult a járásbírósághoz.
A járásbíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A felperes fellebbezése folytán a megyei bíróság végzésével a járásbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a pert megszüntette és a felperes keresetlevelét áttenni rendelte a megyei tanács végrehajtó bizottságához.
A másodfokú bíróság végzésének indokolásában utalt a 32/1972. (XI. 1.) PM sz. rendelet l7. §-a (1) bekezdésének e) pontjában és a (2) bekezdésében foglaltakra. Megállapította, hogy ezekre tekintettel a közgyűlési határozat felülvizsgálása nem a bíróság, hanem a végrehajtó bizottság hatáskörébe tartozik, és ezért a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének f) pontja és 157. §-ának a) pontja alapján a per megszüntetésének, a Pp. 259. §-ára figyelemmel a Pp. 251. §-ának (1) bekezdése alapján az első fokú ítélet hatályon kívül helyezésének és az említett rendelet 17. §-ának (2) bekezdése értelmében a keresetlevél áttételének van helye a megyei tanács végrehajtó bizottságához.
A másodfokú bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes az alperes vezetőségének határozata ellen élt panasszal a döntőbizottsághoz, majd a döntőbizottság (nem pedig a közgyűlés) határozata ellen fordult az 1971. évi 34. sz. tvr.-rel módosított és kiegészített 1967. évi III. tv. (Tv.) 94. §-ának (1) bekezdése alapján keresettel a bírósághoz.
Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor a felperes keresetét a közgyűlés határozata elleni keresetnek tekintette és a fellebbezés érdemi elbírálása helyett az említett módon határozott.
A 32/1972. (XI. 1.) PM sz. rendelet 3. §-ának (1) bekezdéséből kitűnően a rendelet alkalmazása szempontjából végrehajtó bizottságon a megyei (fővárosi) tanács végrehajtó bizottságát kell érteni.
Az említett rendelet 17. §-a (1) bekezdésének e) pontja értelmében a vesztéség vagy az alaphiány végrehajtó bizottság által történő rendezésének a tárgy évet követő évekre szóló kötelező feltétele – egyebek között – az itt megnevezett munkakört betöltő dolgozók személyes jövedelmének az alapmunkadíjra, fejlesztési alaphiány esetén pedig a munkadíj 75 %-ára való csökkentése. A (2) bekezdés szerint az (1) bekezdés e) pontjában foglaltaktól a végrehajtó bizottság eltekinthet, ha megállapítja, hogy az ott elsorolt vezetők a veszteség vagy az alaphiány keletkezésében vétlenek.
A (2) bekezdés rendelkezése azonban nem biztosítja a végrehajtó bizottságnak a közgyűlési határozat elleni felülvizsgálat jogát. A felülvizsgálat ugyanis – minthogy a közgyűlés ilyen tárgyban hozott határozatával kapcsolatban nincs helye tagsági vitának – a termelőszövetkezet felett állami törvényességi felügyeletet gyakorló szerv, a jelen esetben a termelőszövetkezet székhelye szerint illetékes járási hivatal hatáskörébe tartozik [Tv. 124. § (1) és (2) bek., valamint a 46/1971. (XII. 28.) Korm. sz. r.-tel módosított 35/1967. (X. 11.) Korm. sz. r. 158. § (2) bek.].
Az államigazgatási szerv téves megjelölésének azonban nincs jelentősége mivel a keresetlevél áttételének a jelen esetben egyik államigazgatási szervhez sincs helye.
Az előadottakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. P. törv. I. 21. 203/1976. sz.)
*

A 32/1972. (XI. 1.) PM sz. rendeletet a 79/1975. (XII. 31.) PM sz. rendelet hatályon kívül helyezte. Az új rendelet 3. §-ának (2) bekezdése a korábbival azonos rendelkezést tartalmaz.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére