PK BH 1977/498.
PK BH 1977/498.
1977.11.01.
Ha az előterjesztett kérelem – elnevezésétől függetlenül – tartalma szerint igazolási kérelemnek minősül, azt a mulasztás igazolására vonatkozó rendelkezések szerint kell elbírálni. Az igazolás tárgyában az a bíróság határoz, amelynek eljárása alatt a mulasztás történt [Pp. 3. § (1) bek., 109. § (1) bek., 94. § (1), (4) bek.].
Az elsőfokú bíróság a végzésével fizetési meghagyásból az alperes ellentmondása folytán keletkezett pert a Pp. 322. §-ának (2) bekezdése alapján megszüntette, mert a felperes felhívás ellenére a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemre lerótt illetéket a kitűzött határidő alatt a peres eljárás illetékének összegére nem egészítette ki.
A felperes az elsőfokú bíróságon jegyzőkönyvbe mondott – fellebbezésként megjelölt – kérelmében előadta, hogy az illeték kiegészítési kötelezettségének azért nem tett eleget, mert a felhívást, amely az illeték kiegészítésére vonatkozott, nem kapta meg. Az említett végzés kézbesítését igazoló tértivevényt testvéreként olvashatatlanul aláíró s így az említett végzést átvevő személyt nem ismeri. A felperes a jegyzőkönyvbe mondott beadványát elsősorban igazolási kérelemként kérte elbírálni, ennek hiányában mint fellebbezést a megyei bírósághoz felterjeszteni. Az elsőfokú bíróság a felperes beadványát fellebbezésnek tekintette s az iratokat a megyei bírósághoz terjesztette fel.
A Pp. 3. §-a (1) bekezdésének utolsó mondata szerint a bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe. A felperes beadványa tartalmát tekintve igazolási kérelemnek minősül, ezért azt a mulasztás igazolására vonatkozó rendelkezések szerint kell elbírálni.
A Pp. 109. §-ának (1) bekezdése szerint az igazolás tárgyában az a bíróság határoz, amelynek eljárása alatt a mulasztás történt. Az adott esetben a felperes mulasztása az első fokú eljárás során történt, ezért a megyei bíróság az igazolási kérelem tárgyában való határozathozatalra utasította az elsőfokú bíróságot.
Észlelte a megyei bíróság, hogy az igazolási kérelem jegyzőkönyvbe vételekor a Pp. 94. §-ának (1) és (4) bekezdésében foglalt rendelkezések ellenére elmaradt a jogi képviselő nélkül eljáró felperesnek a szükséges útbaigazítással való ellátása, nevezetesen az arra való felhívása, hogy a Pp. 107. §-ának (3) bekezdése szerint az igazolási kérelem előterjesztésével egyidejűleg pótolni kell az elmulasztott cselekményt, az adott esetben a kereseti illeték kiegészítését.
Az igazolási kérelem tárgyában való határozathozatal előtt az utóbb említett tájékoztatást, illetőleg felhívást pótolni kell.
A másodfokú eljárásban csak a felperesnek merült fel költsége (fellebbezési illeték), amelynek összegét a megyei bíróság a Pp. 259. §-a szerint megfelelően alkalmazandó 252. § (4) bekezdése alapján csupán megállapította. A költségviselés kérdésében az elsőfokú bíróságnak kell határoznia. (Kecskeméti Megyei Bíróság 4. Pf. 21 555/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
