MK BH 1977/518.
MK BH 1977/518.
1977.11.01.
Ha a dolgozót az egészségi állapotában fennálló károsodás a munkakörének ellátásában nem gátolta és a más munkakörbe történt áthelyezésére kizárólag a foglalkozási eredetű betegsége miatt került sor, a vállalat – ha a foglalkozási betegségért felelősség terheli – a foglalkozási eredetű munkaképesség-csökkenés mértékére való tekintet nélkül köteles megtéríteni a dolgozó korábbi munkakörében elérhető átlagkereset és a kisebb keresettel járó új munkakörben elért keresete közötti különbözetet [1967. évi II. törvény (Mt.) 62. §; MK 30. sz.].
A felperes 1965 óta lemezegyengető lakatosként dolgozott az alperes jármű gyáregységében. Mivel a munkahelyén magas volt a zajszint, az alperes az 1972. évben – óvintézkedésként – elrendelte a svéd gyártmányú, “Bilson” típusú füldugó használatát.
A felperesnél a védőeszköz használatba vételét követően ekcémás fülpanaszok jelentkeztek. Ezek miatt rendszeres orvosi kezelésben részesült, majd 1975 májusában – rehabilitációs javaslatra – alacsonyabb keresettel járó zajmentes munkahelyre, akkumulátortöltő munkakörbe került.
A felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott panaszában – a foglalkozási megbetegedésre hivatkozva – a korábbi átlagkeresete és a sérelem folytán csökkent keresete közötti különbözetnek járadék formájában történő megtérítését igényelte.
Panaszát a munkaügyi döntőbizottság alaptalannak találta és azt elutasította.
A felperes keresete folytán eljáró munkaügyi bíróság az ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta és az alperest arra kötelezte, hogy az 1975. május 1. napjától az 1976. január 31. napjáig terjedő időszakra 9726 Ft-ot egy összegben, ezt követően pedig havonta folyamatosan 1080 Ft járadékot fizessen meg a felperesnek.
A lefolytatott orvos szakértői bizonyítás eredményeként megállapította a munkaügyi bíróság, hogy a felperes összmunkaképesség csökkenése 40%-os, ezen belül a halláskárosodása mintegy 20%-ot tesz ki. Tekintettel arra, hogy az alperes által rendszeresített hallásvédelmi eszköz ekcémás fülmegbetegedést okozhat és mivel a felperes ténylegesen meglevő szívpanasza nem járna lényeges munkaképesség-csökkenéssel, a munkáltató – kimentés hiányában – a dolgozót ért teljes kárért felelősséggel tartozik.
Fellebbezés folytán az ügy a megyei bíróság elé került, amely az Egészségügyi Tudományos Tanács felülvéleményének beszerzését követően hozott jogerős ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperest arra kötelezte, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 8100 Ft-ot, továbbá 1976. augusztus l. napjától kezdődően havi 540 Ft járadékot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítéletének indokolásában arra hivatkozott, hogy a ETT véleménye szerint a felperes halláscsökkenése idegi eredetű, amely zajártalomból származhat. A halláscsökkenésből eredő munkaképesség-csökkenés 20%-ra tehető, a felperesnél tehát – foglalkozási betegségből eredő kárként – 20% munkaképesség-csökkenés jelentkezik.
E felülvélemény alapulvételével a másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes nem vitásan havi 1080 Ft összegű keresetvesztesége csupán felerészben vezethető vissza foglalkozási megbetegedésre, míg munkaképesség-csökkenésének másik fele része természetes eredetű. Minthogy kárának megtérítésére ugyanilyen mértékben, vagyis felerészben tarthat igényt, a munkaügyi bíróság ítéletét ennek megfelelően változtatta meg.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Tény, hogy a felperes összesen 40% mértékű munkaképesség-csökkenése csak 20%-ban, tehát valóban felerészben származik foglalkozási megbetegedésből. Kétségtelen azonban az is, hogy a felperes szívelváltozása – amely egyensúlyi állapotban van – önmagában nem okozott keresetveszteséggel is járó munkaképesség-csökkenést. A felperes a sérelem előtt rendszeresen el tudta látni lemezegyengető munkakörét.
Az 1975. május 26-án kelt üzemorvosi adatközlés is kifejezetten a felperes halláscsökkenése, illetőleg ekcémás megbetegedése miatt találta szükségesnek a felperes végleges jelleggel más munkakörbe helyezését, és az üzemi rendelőintézet későbbi, 1975. szeptember 26-i keletű levelében tett kiegészítő megjegyzésen (“a könnyű fizikai munkára vonatkozó javaslat oka a dolgozó szervi szívbetegsége – szívbillentyű hibája – volt”) kívül nincs semmiféle orvosi adat arra, hogy a felperes szívbántalmai miatt nem végezhette volna korábbi munkáját.
Ilyen körülmények között a jogvita érdemi elbírálásánál az MK 30. számú állásfoglalásában foglaltak az irányadók.
Eszerint ha a dolgozó egészségi állapota, testi fogyatkozása, szervezeti adottsága nem okozott keresetveszteséggel járó munkaképesség-csökkenést és a dolgozó keresetvesztesége egészségének a munkaviszony keretében történt megsértése folytán következett be, a vállalat az említett sérelemből származó munkaképesség-csökkenés százalékos mérvétől függetlenül a teljes kárért felel.
Minthogy tényként állapítható meg, hogy a felperes egészségi állapotában mutatkozó egyéb rendellenesség (szívbetegsége) nem okozott keresetveszteséggel járó munkaképesség-csökkenést, tévedett és ezáltal jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor az alperest terhelő kártérítés összegét a felperes foglalkozási megbetegedéséből származó munkaképesség-csökkenése százalékos mérvétől függően és annak arányában állapította meg. (Legf. Bír. M. törv. II. 10 434/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás