BK BH 1977/525.
BK BH 1977/525.
1977.12.01.
A több ember halálát okozó tömeges közúti baleset gondatlan okozásának bűntette esetén a törvény szigorának alkalmazása indokolt, ha a súlyos következmény mellett az elkövető egész magatartására és személyiségére a nagyfokú felelőtlenség és az embertársai érdekeinek teljes figyelmen kívül hagyása a jellemző [1961. évi V. törvény (Btk.) 64. § (1) bek., 194. § (2) bek. b) pont I. és II. tétele].
A megyei bíróság a vádlottat több ember halálát okozó, tömeges közúti baleset gondatlan okozásának bűntettében mondotta ki bűnösnek s ezért őt 5 évi fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és a járművezetéstől 10 évi eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Egyben elrendelte a vádlottal szemben a gondatlan emberölés miatt kiszabott – korábban próbaidőre felfüggesztett – 1 évi szabadságvesztés végrehajtását is.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A korábban közlekedési vétség, illetve gondatlan emberölés bűntette miatt elítélt vádlottnak – akinek külön díjazás fejében kötelessége volt a gondjaira bízott pótkocsis tehergépkocsi karbantartása – tudomása volt arról, hogy az általa vezetett szerelvény pótkocsija időnként rendellenesen fékeződik és oldalirányba kitér. Ennek ellenére a hiányosság megszüntetése érdekében semmiféle lépést nem tett. Az említett jelenséget az elégtelen és egyenetlen fékhatás eredményezte, melynek oka a pótkocsi fékberendezésének gondozatlansága volt.
A vádlott az említett szerelvénnyel jeges, síkos úton kb. 60 km/óra sebességgel haladt a város belterületén. Egy megfelelően be nem látható kanyarban egy kerékpáros előzését kezdte meg úgy, hogy bal kerekeivel 2 méterrel átlépte az út – viszonylag jól észlelhető – felezővonalát.
Ebben az időben közlekedett vele szemben egy csuklós autóbusz, amelyet vezetője a helyzetet észlelve jobbra kormányozott és igyekezett fékezni. A vádlott szintén megkísérelt visszatérni a menetirány szerinti jobb oldalra, az előtte haladó kerékpáros miatt azonban fékezni kényszerült, és így még a szabálytalan térfélen haladó, balra “kitörő” pótkocsi belevágódott az autóbusz oldalába és azt 70–90 cm mélységben végighasította. A baleset következtében az autóbusz utasai közül 6 személy meghalt, 2 személy súlyos, 4 személy pedig könnyebb sérülést szenvedett, míg a többi utas (kb. 30 személy) közvetlen veszélyhelyzetbe került.
Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás a részletesen lefolytatott bizonyítási eljárás anyagának gondos és okszerű mérlegelésén alapszik, s a hiánymentes tények a fellebbezési eljárásban is irányadók voltak.
A tényállás részben téves voltát, illetve megalapozatlanságát sérelmező védelmi okfejtések minden vonatkozásban alaptalanok.
A védelem álláspontja szerint az elsőfokú bíróság alapvetően fontos perjogi szabályt sértett meg, amikor az autóbusz vezetőjét a mentességi jogára való kioktatás nélkül hallgatta meg tanúként, vallomását bizonyítékként vette figyelembe, ugyanis – a védői nézet szerint – nem kizárt, hogy a nevezett magatartása is közrehatott a baleset létrejötténél.
Ez az érvelés nem helytálló.
Az eljárás igen részletes és tárgyi szempontból kifogástalan anyagából kitűnően az autóbusz vezetője semmiféle – különösen a balesettel bármilyen okozati kapcsolatban álló –·közlekedési szabályt nem szegett meg, sőt a baleset helyszínén rögzített nyomok alapján éppen ésszerű elhárítási tevékenysége nyert igazolást.
Ilyen körülmények között a Be. 66., illetve 67. §-ának sérelmére alapozott védelmi kifogások nem foghatnak helyt.
A védelem ismét hangot adott annak a korábban már ismert vádlotti védekezésnek, hogy a pótkocsis szerelvény sebessége nem haladta meg az 50 km/órát, továbbá hogy ütközésre már a saját menetiránya szerinti jobb oldalon került sor. Ezzel kapcsolatban utalt a védelem arra a lehetőségre is, hogy esetleg az autóbusz csúszott át a felezővonalon és ütközött neki az előzést már szabályosan befejező pótkocsi bal első sarkának.
A Legfelsőbb Bíróság ezeket a védelmi aggályokat nem találta alaposnak.
A járműszerelvény sebességét illetően azon túlmenően, hogy a rendkívül jelentős rongálódás ténye, továbbá a műszaki szakértő számításokon alapuló szakvéleménye is megcáfolta az ismert vádlotti védekezést, maga a vádlott is elismerte a nyomozás során, hogy a gépkocsi kilométer órája 40 km/órát mutatott, ám neki tudomása volt arról, hogy a műszer rossz és “legalább” 15 km/órával kisebb sebességet jelez a valóságosnál. Tehát a vádlott maga is elismerte a 60 km/órát megközelítő haladási sebesség tényét.
Az a feltételezés pedig, hogy a két jármű ütközésére a vádlott által szabályosan igénybe vett térfélen került volna sor, a legcsekélyebb tényszerűségét is nélkülözi. A baleset helyszínén rögzített nyomok alapján ugyanis világosan követhetők a járművek mozgásai és a balesetet kiváltó érintkezési pontok. Az autóbusz “esetleges megcsúszására” vonatkozó elképzelést pedig nem csupán a már említett és cáfolhatatlanul objektíven rögzített nyomok zárják ki, hanem azok valóságát a legelemibb fizikai mozgástörvények is megcáfolják.
A Legfelsőbb Bíróság tehát a további bizonyítást felvételét – más műszaki szakértő bevonását – eleve szükségtelennek ítélte meg, de az ítéleti tényállás mindenben megalapozott voltára figyelemmel nem látott okot az első fokú határozat hatályon kívül helyezésére sem.
Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a vádlott bűnösségét, és a cselekmény minősítése is megfelel a vonatkozó anyagi jogszabályoknak [Btk. 194. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő bűntett I. és II. tétele].
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabásánál. A súlyosítást célzó ügyészi fellebbezés alapos.
Az említett első bírói tévedés egyfelől arra vezethető vissza, hogy bizonyos bűnösségi körülményeket elmulasztott a vádlott terhére figyelembe venni, míg másokat tévesen értékelt a vádlott javára, másfelől a helyesen feltárt tényezőket nem a valóságos súlyuk, jelentőségük szerint értékelte.
Elmulasztotta súlyosbító körülményként a vádlott terhére róni azt, hogy a cselekmény – a létrejött eredménynek megfelelően – kétszeresen is súlyosabb minősítés alá esik.
Téves az a megállapítás is, hogy a vádlott lényeges mozzanatokat érintően tett tényfeltáró beismerő vallomást. Erről – a másodfokú tárgyaláson is megismételt védekezés ismeretében – szó sem lehet, hiszen a nevezett éppen a felelősségét megalapozó döntő tényezők tekintetében vonta kétségbe az őt terhelő tények valóságát.
Nyilvánvaló viszont, hogy ilyen körülmények között őszinte megbánásról beszélni fogalmilag kizárt.
A Legfelsőbb Bíróság a fent kifejtetteknek megfelelően a bűnösségi körülményeket helyesbítette.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a vádlott személyét a korábbi büntetőjogi rosszallást érdemlő magatartásaiból is kitűnően nagyfokú felelőtlenség, mások érdekeinek, jogainak figyelmen kívül hagyása jellemzi. Az utóbbi – a legsúlyosabb eredménnyel járó –, részben italozására visszavezethető gondatlansága miatt alkalmazott figyelmeztető jellegű büntetés ellenére magatartásán nem változtatott és tudottan hosszú időn keresztül olyan járművel közlekedett, amely állandó veszélyforrást jelentett a közúti forgalom összes résztvevői számára. Mindez kirívó fegyelmezetlenségét és embertársaival szembeni nemtörődömségét igazolja.
Ehhez járult azután a cselekmény időpontjában a több alapvető szabály igen durva, nagyrészt szándékos megsértése, amely az ismert tragikus eredményhez vezetett. Nem igényel különösebb indokolást az, hogy az ilyen tömegbaleset – az egyéni sérelmeken túlmenően – milyen jelentős negatív társadalmi kihatással jár együtt.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy a vádlottal szemben súlyosabb tartalmú szabadságvesztés kiszabása indokolt és ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 260. §-a szerint akként változtatta meg, hogy a szabadságvesztés tartalmát 6 évre felemelte. (Legf. Bír. Bf. V. 678/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás