BK BH 1977/535.
BK BH 1977/535.
1977.12.01.
A parancs iránti engedetlenség vétségével bűnhalmazatban nem állapítható meg a szolgálati tekintély megsértésének a vétsége, ha az utóbbit az elkövető a parancs iránti engedetlenséggel együtt valósítja meg [1961. évi V. törvény (Btk.) 317. § (1) bek., 319. § (1) bek.].
A katonai bíróság a vádlottat – egyebek mellett – folytatólagosan elkövetett parancs iránti engedetlenség vétségében és szolgálati tekintély megsértésének a vétségében mondotta ki bűnösnek és ezért őt fegyelmező zászlóaljban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
A megállapított tényállás szerint a vádlott elhagyta a laktanyát, majd különböző szórakozóhelyeken italozni kezdett. Eközben az ezt észlelő egyik elöljárója utasította, hogy vonuljon be a szolgálati helyére. A vádlott a helyszínről eltávozott, majd az italozást más szórakozóhelyen folytatta. Itt egy másik elöljárójától kapott parancsot a bevonulásra. A vádlott elindult a laktanya felé, rövid idő után azonban visszatért a szórakozóhelyre és a parancs végrehajtását ellenőrző elöljárója újból itt találta. A vádlott – aki ekkor szeszes italtól legfeljebb enyhén befolyásolt állapotban volt – az elöljáróit sértő kifejezésekkel illette.
A katonai bíróság helyesen foglalt állást, amikor a cselekményt folytatólagosan elkövetett parancs iránti engedetlenség vétségeként értékelte. Tévedett azonban akkor, amikor ezzel halmazatban a szolgálati tekintély megsértése vétségét is megállapította.
A parancs iránti engedetlenség ugyanis rendszerint az elöljárói tekintély sérelmével is jár, s ebben az esetben kitölti a Btk. 319. §-ában írt szolgálati tekintély megsértésének tényelemeit is. Ez oknál fogva, amennyiben a szolgálati tekintély megsértése egyben a parancs iránti engedetlenség tényelemeit is kimeríti, csupán ez utóbbi bűncselekmény megállapítására kerülhet sor. Abban az esetben, ha az elkövető magatartása a parancs iránti engedetlenség megvalósításával egyidejűleg sérti az elöljárói tekintélyt, az utóbbi bűncselekmény külön jogi értékelést nem kaphat.
A jelen esetben a vádlott a parancs iránti engedetlensége során tett elöljárói tekintélyt sértő kijelentést, ez tehát a külön jogi értékelésre nem kerülhet. A Legfelsőbb Bíróság ennélfogva az érintett magatartást egységesen folytatólagosan elkövetett parancs iránti engedetlenség vétségének minősítette. (Legf. Bír. Katf. II. 297/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
