PK BH 1977/542.
PK BH 1977/542.
1977.12.01.
Iparjogosítvánnyal nem rendelkező által kötött szerződésen alapuló munka ellenértékének megállapításánál figyelembe vehető szempontok [Ptk. 200. § (1) bek., 237. § (2) bek.].
A felperes félig kész állapotban levő üdülőépületén az alperes 1975 nyarán a felperessel kötött szóbeli megállapodás alapján kőműves és egyéb szakipari (tetőszigetelés, lépcsők készítése, aljazat beton és járda megépítése stb.) munkák végzését vállalta. A felek úgy állapodtak meg, hogy a felperes biztosítja a szállást s az étkezést az alperes és segítőtársai részére, egyben fizeti a nevezettek útiköltségeit is. A megállapodást követően a felperes 9000 Ft-ot adott át “előlegként” az alperesnek.
Az alperes betanított munkás, ma már rokkant nyugdíjas, iparjogosítvánnyal nem rendelkezett.
A járásbíróság a felperes kérelmére bocsátott ki fizetési meghagyást.
Az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását s egyben azt kérte, hogy a felperes a költségeit fizesse meg. Arra hivatkozott, hogy a felperesnek nem okozott kárt. Nem tagadta, hogy iparengedéllyel nem rendelkezett, védekezése szerint az általa végzett munka és egyéb költekezés ellenértéke meghaladja a felperestől kapott összeget. A kirendelt igazságügyi szakértő véleménye szerint az alperes, társával együtt, 4122 Ft értékű munkát végzett a felperes részére. A szakértő a munka ellenértékét a Kisipari Egységárgyűjtemény egységáraival számolta figyelemmel azonban arra, hogy az alperes iparjogosítvánnyal nem rendelkezett, a végösszeget 33%-kal csökkentette.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest arra kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 4878 forintot, ennek 1975. augusztus 1-jétől járó kamatát, valamint 700 forint perköltséget. Ítéletében kifejtett álláspontja szerint a felek szerződése a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján semmis. Ezt a szerződést a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel az ítélethozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánította. Elfogadta az igazságügyi építész szakértő véleményét s ennek alapján megállapította, hogy az üdülőépületen az alperes által végzett munkák – hasznon és adóteher nélkül – számított értéke 4122 Ft. Ezért kötelezte az alperest, hogy fizesse meg a felperesnek a felvett 9000 Ft és s fenti összeg különbözetét, azaz 4878 Ft-ot.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet a per főtárgya tekintetében részben megváltoztatva, a marasztalás összegét 587,67 Ft-ra és ennek kamataira szállította le. Egyben mentesítette az alperest 700 Ft perköltség viselése alól viszont kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 1000 Ft első és másodfokú eljárási részköltséget.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az elsőfokú bíróság megalapozatlanul csökkentette az egyes munkaműveletek ellenértékének összegét, a 8412,33 Ft-ot mintegy 33%-kal. Álláspontja szerint “a rezsiben nemcsak az adó, hanem az eszközök használata, a felvonulás és egyéb ilyen jellegű költségek is szerepelnek, s ez utóbbiak az alperest is terhelték. Ezenfelül tény, hogy a kisiparos a szakértő által megjelölt összegnél lényegesen magasabb költség felszámításával végezte volna el a munkát. E körülmények egymást kiegyenlítő hatására figyelemmel, az alperesnek és társának munkája következtében a felperes 8412,33 Ft értékhez jutott, szemben az általa átadott 9000 Ft-tal”. Miután pedig az alperest a bíróság megítélése folytán a szakértő által megjelölt egész vállalkozói díj megilleti, így a marasztalás összegét leszállította.
A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás megalapozott. Helytállóan állapította meg mindkét fokú bíróság azt, hogy az iparjogosítvánnyal nem rendelkező alperes által kötött szerződés érvénytelen. Így a felek közötti jogvitát a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alapulvételével kell elbírálni. Az alperes javára az általa és segítőtársa által végzett munka (szolgáltatás) ellenértéke címén csak olyan összeg számolható el a ténylegesen felmerült költségein és kiadásain felül, amely hasonló munka végzéséért a szakmunkást, illetőleg segédmunkást megilleti.
Tévesen érvelt a másodfokú bíróság azzal, hogy iparjogosítvánnyal rendelkező kisiparos a szakértő által kimutatott összegnél lényegesen magasabb vállalkozási díj mellett végezte volna el a munkát, így az alperes szolgáltatásának értékelésénél ebből kell kiindulni. Ilyen álláspont elfogadása azt jelentené, hogy az érvényes és az érvénytelen szerződés alapján végzett szolgáltatások és ellenszolgáltatások elszámolása azonos eredményre vezetne. Vagyis illetéktelen haszonhoz jutna az, aki iparjogosítvány nélkül végez kisipari munkát, miután a kisiparosnál alacsonyabb rezsivel dolgozik.
Ezért az elszámolás során azt kell vizsgálni, hogy az alperesnek az általa és segítő társa által teljesített munka végzésével kapcsolatban milyen kiadásai és költségei merültek fel, hány munkaórát dolgozott, s mennyi az elvégzett munka után számítható szakmunkás (segédmunkás) órabér. A tényleges kiadások közé tartozik az az általános jövedelemadó is, amelyet a 42/1971. (XII. 17.) Korm. sz. rendelet, illetőleg a 35/1971. (XII. 17.) PM számú rendelet értelmében a kisipari tevékenység után annak is fizetnie kell, aki érvénytelen szerződés alapján jutott jövedelemadó alá eső jövedelemhez.
A kifejtettek alapján megállapítható, hogy a másodfokú bíróság ítélete megalapozatlan és egyben törvénysértő, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezve a fenti körülmények tisztázása végett a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. P. törv. V. 20 050/1077. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás