GK BH 1977/565.
GK BH 1977/565.
1977.12.01.
Szocialista szervezetek közötti fizetési meghagyásos eljárásban az ellentmondás határidejének elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye [Pp. 365. § (3) bek., 388. § (1) bek., 393. §].
Az elsőfokú bíróság a jogosult kérelmére a kötelezett ellen fizetési meghagyást bocsátott ki. A kötelezett a fizetési meghagyásnak, annak kézhezvételétől számított 8 nap alatt nem mondott ellent, ezért a bíróság a fizetési meghagyást jogerőssé és végrehajthatóvá nyilvánította.
A kötelezett ezt követően benyújtott, igazolási kérelemmel egybekötött ellentmondásában előadta, hogy a jogosult alaptalanul követeli a fizetési meghagyásban megjelölt összeget, az ellentmondás előterjesztésére megszabott határidőt pedig belső ügyviteli okok miatt mulasztotta el.
Az elsőfokú bíróság az igazolási kérelemnek helyt adott és felhívta a jogosultat, most már mint felperest, hogy a követelésének jogalapját és összegszerűségét igazoló bizonyítékait terjessze elő, felszólította az alperesnek tekintett kötelezettet is bizonyítékai bejelentésére. A bíróság a végzésben azt is közölte, hogy az ügyben a Pp. 376. §-a alapján tárgyaláson kívül eljárva hoz határozatot.
A felperes a végzés hatályon kívül helyezése iránt fellebbezést nyújtott be s annak megállapítását is kérte, hogy a fizetési meghagyás jogerős.
A fellebbezés alapos.
A Pp. 106. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a fél valamely határidőt hibáján kívül mulaszt el, a mulasztás következményei igazolással orvosolhatók. Igazolásnak csak az esetben nincs helye [Pp. 106. § (2) bek.], ha a törvény azt kizárja. A Pp.-nek az általános fizetési meghagyásos eljárásra vonatkozó 313−323. §-ai ilyen kizáró rendelkezést nem tartalmaznak. Ezért az ellentmondás határidejét önhibáján kívül elmulasztó fél az előbb említett eljárásban igazolással élhet (PK 236. sz. állásfoglalás).
A Pp. 365. §-ának (3) bekezdése szerint azonban a szocialista szervezetek egymás közötti perében a Pp. 106. §-ában, valamint 313−323. §-aiban foglalt jogszabályok nem alkalmazhatók, a szocialista szervezetek közötti fizetési meghagyásos eljárásra a Pp. 391−393. §-aiban foglaltak az irányadók. A Pp. 393. §-ának (3) bekezdése szerint, ha a kötelezett a fizetési meghagyás ellen 8 napon belül ellentmondást nem terjeszt elő, a meghagyás jogerőre emelkedik és végrehajthatóvá válik. A felhívott jogszabály (4) bekezdése értelmében az elkésetten előterjesztett ellentmondást a bíróság végzéssel elutasítja, az (5) bekezdés szerint pedig a jogerős fizetési meghagyás ellen perújításnak van helye. A fentiekből, továbbá a Pp. 388. §-a (1) bekezdésének abból a rendelkezéséből, hogy igazolásnak a fellebbezés benyújtására megszabott határidő vétlen elmulasztása esetén van helye, az következik, hogy a szocialista szervezetek közötti fizetési meghagyásos eljárásban az ellentmondási határidő elmulasztása esetében igazolásnak nincs helye.
Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel megtámadott végzése tehát jogszabályba ütközik, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte, a kötelezett igazolási kérelmét és az elkésett ellentmondását elutasította. (Legf. Bír. Gf. VIII. 30 613/1977. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
