MK BH 1977/568.
MK BH 1977/568.
1977.12.01.
Nem jár a dolgozónak üzemi baleset alapján kártérítés (járadék) arra az időre, amely alatt a szabadságvesztés büntetését tölti [1967. évi II. törvény (Mt.) 47. §; 2/1964. (IV. 3.) MüM sz. r. 2. §].
A felperes kerti traktorvezetőként 1969. szeptember 25. napjától 1969. október 7. napjáig dolgozott a perújító alperes alkalmazásában. Ezen a napon a felperes a munkahelyén üzemi balesetet szenvedett, sérülései következtében bal karját elvesztette.
A társadalombiztosítási szerv a felperest III. csoportbeli rokkantnak minősítette és 1970. június 26. napjától kezdődően havi 1294 Ft baleseti rokkantsági nyugellátást állapított meg a részére.
A perújító alperes elismerte a kártérítési felelősségét és a felperesnek 1970. július 1. napjától 1973. április 30. napjáig havi 507,40 forint kártérítési járadékot fizetett. A járadék fizetésének megszüntetése miatt a felperes panaszt nyújtott be a szövetkezet döntőbizottságához, panaszát azonban a döntőbizottság elutasította.
A felperes a határozat ellen – annak megváltoztatása érdekében – a munkaügyi bírósághoz fordult, amely az ítéletével a szövetkezeti döntőbizottság határozatát megváltoztatta és a perújító alperest az 1971. évtől 1975. április 30. napjáig 63 035 Ft lejárt járadékkiegészítés megfizetésére, 1975. május 1. napjától pedig havi 1490 Ft járadék fizetésére kötelezte.
A megyei bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta, a felperesnek egy összegben fizetendő lejárt járadék összegét 53 043 Ft-ra leszállította és a perújító alperes havi 1490 Ft összegű járadékfizetési kötelezettségének kezdő időpontját 1976. január 1. napjára módosította. Egyebekben az első fokú ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen 1976. május 3. napján az alperes nyújtott be perújítási kérelmet. Kérelmét arra alapította – és erre nézve bizonyítékot is csatolt –, hogy a felperes a járadékidőszak egy részében szabadságvesztés büntetését töltötte, erre az időszakra viszont az elmaradt munkabér pótlását szolgáló járadék nem ítélhető meg a részére.
A munkaügyi bíróság jogerőre emelkedett végzésével a perújítási kérelmet mint érdemi tárgyalásra alkalmatlant elutasította.
A végzés indokolása szerint a munkaügyi bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a perújító alperes nem hivatkozott olyan tényre vagy bizonyítékra, amely a perben nem merült fel, illetve amelyet a bíróság nem bírált el, és amely reá kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna. A felperes többszöri elítéltetése ugyanis az eljárt bíróság előtt ismert volt, azt járadékcsökkentő tényezőként mégsem értékelte.
A jogerős végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Pp. 260. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a jogerős ítélet ellen perújításnak van helye, ha a fél oly tényre vagy bizonyítékra hivatkozik, amelyet a bíróság a perben nem bírált el, feltéve hogy az – elbírálás esetén – reá kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna.
A perújító alperes olyan tényre – a felperes többszöri és naptárilag megjelölt szabadságvesztés büntetéseire – hivatkozott, amellyel az alapperben eljáró és az első fokú ítéletet részben megváltoztató bíróság egyáltalán nem foglalkozott, és amelyet az alapperben hozott jogerős ítélet indokolása szerint az érdemi döntése kialakításakor nem vett figyelembe.
Nem helytálló a munkaügyi bíróságnak az az álláspontja, amely szerint a perújítási kérelem azért nem alkalmas érdemi tárgyalásra, mert az említett tény a bíróság előtt ismert volt és azt járadékcsökkentő tényezőnek nem értékelte.
A perújítás lehetősége szempontjából ugyanis a szóban levő tények a bíróság számára ismert vagy ismeretlen volta közömbös, mert ebben a vonatkozásban az a döntő, hogy a tényt a bíróság értékelte-e vagy sem.
Önmagában az a körülmény, hogy a perújító alperes által perújítási okként megjelölt tényt a megyei bíróság – anélkül, hogy ennek bármiféle okát adta volna – döntése meghozatalánál teljesen figyelmen kívül hagyta, elegendő annak megállapítására, hogy a másodfokú bíróság a kérdéses tényt az alapeljárás során nem értékelte.
Ettől eltekintve a perújító alperes olyan bizonyítékra is hivatkozott (a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 1976. február 4-én kelt átirata), továbbá a bíróság is beszerzett olyan bizonyítékot (a megyei büntetés-végrehajtási iroda 1976. július 5. napján kelt átirata), amelyet az alapperben eljárt bíróság nem bírált el, illetőleg amelyet – annak idején – el sem bírálhatott.
A módosított 2/1964. (IV. 3.) MüM számú rendelet 2. §-ának (2) bekezdése értelmében a munkaviszony körében elmaradt jövedelemként – egyebek között – a társadalombiztosítási szolgáltatások által meg nem térült elmaradt munkabért kell megtéríteni. Az Mt. 47. §-ának (3) bekezdése szerint pedig nem jár a dolgozónak munkabér, ha saját hibájából nem végez munkát.
A szabadságvesztés büntetését töltő felperes munkaviszonya fennállása esetében sem tarthatna igényt munkabérre, mivel sérelmétől függetlenül, a saját hibájából nem végezhetne munkát. A perújító alperesre kedvezőbb határozat hozatalának a lehetősége tehát fennáll.
A kifejtettek alapján a perújítási kérelmet nem lehetett volna érdemi tárgyalásra alkalmatlannak tekinteni (Legf. Bír. M. törv. II. 10 083/1977 sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás