MK BH 1977/84.
MK BH 1977/84.
1977.02.01.
I. A vállalat az üzemi balesetért fennálló felelőssége alól a dolgozó magatartása alapján csak akkor mentesülhet, ha ez a magatartás a balesetnek kizárólagos és egyben elháríthatatlan oka volt [1967. évi II. törvény (Mt.) 62. § (2) bek.; MK 29. sz.]
II. A munkaügyi bíróságnak a felelősség fennállásával és annak mértékével kapcsolatos körülményeket – szükség esetén szakértő igénybevételével is – tüzetesen tisztázni kell [Pp. 3. §, 164. §].
Az alperes állományában vájárként dolgozó felperes végeskötelű vitlaszállításban vett részt az alperes üzem nyugati bányamezejének 307. számú vágatában. A szállításra váró két megrakott csille közül a hátsó a 320/b. számú vágatban, míg az első a reá merőleges 307. számú vágat irányában állott. A szóban levő szállítást egyedül végző felperes a végeskötelű vitla kötelének horgát az első csillére, szabályosan kapcsolta fel, az átvető kötelet viszont a hátsó csille szállítási irány szerinti jobb oldali fülébe akasztotta, majd a keresztező vágat torkolatánál elhelyezett hordozható elektromos jelzőberendezés útján jelzést adott a vontatás megkezdésére. A 307. számú vágat irányában ezután megindult vontatás során azonban a 320/b. számú vágatban álló, a tényleges haladási irányra tehát merőleges helyzetű, hátsó csillét az átvető kötés a szóródásoktól szennyezett sínpályáról jobbra döntötte. Az így megdőlő csille a jelzőberendezésnél álló felperes bal lábán sérülést okozott, aminek következtében 5451 Ft keresetkiesésben mutatkozó károsodása keletkezett.
Miután az alperes, majd a munkaügyi döntőbizottság a felperesnek a balesettel összefüggésben ért keresetkiesés megtérítése iránt előterjesztett kérelmét elutasította, a felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. Kérelme a munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatására és az alperesnek 5451 Ft megfizetésében való marasztalására irányult.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát részben megváltoztatta és az alperest 4000 Ft kártérítés megfizetésére kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperest az alperessel fennálló munkaviszonya keretében és az alperes vállalat működési körébe eső okból érte az üzemi baleset, melynek keletkezésében azonban közrehatott a felperes magatartása is. Ez a munkaügyi bíróság megítélése szerint abban jelentkezett, hogy a felperesnek a szállítandó csilléket a 307. számú vágati szállítópályára kézi erővel kellett volna a 320/b. számú vágatból kitolni és a végeskötelű vitlára kapcsolást a már szállítópályán elhelyezkedő csilléken kellett volna elvégeznie. A közrehatást a munkaügyi bíróság 30%-osnak értékelte, miért is az Mt. 62. §-a (2) bekezdése második mondatában szabályozott kármegosztás alkalmazásával az alperest az 5451 Ft összegű érvényesített teljes kár 70%-a fejében 4000 Ft megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen kizárólag az alperes élt fellebbezéssel. Fellebbezési kérelme az ítélet marasztaló részének megváltoztatására és a kereset teljes elutasítására irányult. Álláspontja értelmében a felperes azzal a magatartásával, hogy a csilléket kézi erővel a szállítópályára elmulasztotta kitolni, valamint hogy a második, a hátsó csille kapcsolását szabálytalanul végezte, kizárólagos és elháríthatatlan okozójává vált a saját balesetének, ezért kárát az Mt. 62. §-a (2) bekezdése első mondatának második fordulata szerint önmaga tartozik viselni.
A megyei bíróság jogerős ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Indokolásul kifejtette: semmi akadálya nem volt annak, hogy a felperes a keresztvágat torkolatánál elhelyezett hordozható jelzőberendezést a munka megkezdése előtt a keresztvágatba beljebb úgy helyezze el, hogy a csille esetleges megdőlése se veszélyeztesse testi épségét. Önmagában az a körülmény ugyanis, hogy a végeskötelű vitla átvető kötelének horgát szabálytalanul akasztotta a hátsó csillébe, továbbá hogy a csilléket nem kézzel tolta a szállítópályára, valamint hogy az adott sínpálya szennyezett volt, bár baleseti veszélyforrásul szolgált, nem volt a baleset közvetlen oka. E körülmények előre látható következményét ugyanis megakadályozhatta volna a felperes azzal, hogy a keresztvágatban a második csille végétől megfelelően biztonságos távolságra viszi a hordozható jelzőberendezést a jelzés megadása előtt. A felperes szakképzettsége, szakszerű tájékoztatása és megfelelő szakmai gyakorlata tekintetében kétség nem merült fel, így nyilvánvaló, hogy a nagyobb teljesítmény elérése érdekében nem gondoskodott a sínpálya megtisztításáról, szintén ezért nem állította szabályszerűen mindkét csillét a szállítópályára és ugyancsak ez okból nem fordított gondot a mozgató jelzőberendezés megfelelő elhelyezésére sem. Mivel pedig ellenőrzési, felügyeleti mulasztást az alperes terhére a másodfokú bíróság nem talált, az Mt. 62. §-a (2) bekezdése első mondatának második fordulatában felvett okból mentesítette az alperest a felperes kizárólagos és elháríthatatlan magatartásával okozott kár megtérítése alól.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az Mt. 62. §-ának (1) és (2) bekezdésére és az e törvényhelyeket értelmező 29. számú – 72. szám alatt kiegészített – munkaügyi kollégiumi állásfoglalásra figyelemmel helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a felperes fennálló munkaviszonya keretében és az alperes működési körében felmerült okból szenvedte el a balesetet, így tehát a felperes kárának megtérítése alól az alperes abban az esetben sem lenne mentesíthető, ha a károsodás oka a működési körén belül elháríthatatlanként jelentkezett volna.
Az Mt. 62. §-ának (2) bekezdése első mondatának második fordulata értelmében azonban külön kimentési ok az, ha a kárt kizárólag a károsult dolgozó elháríthatatlan magatartása okozta. A felelősség alóli mentesülés alapjául ez esetben a károsult dolgozó olyan magatartása szolgálhat, amely a károsodásnak kizárólagos és egyben elháríthatatlan oka volt. Annak megállapításánál viszont, hogy a károsodás kizárólagos oka a károsult dolgozó magatartása volt-e, nem hagyhatók figyelmen kívül a munka végzésének sajátos körülményei. Ha a balesetet a dolgozó vigyázatlansága, figyelmetlensége, az óvórendszabályok megszegése vagy egyéb személyi adottság okozta, ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy a károsodásnak ezek voltak a kizárólagos okai. Minden ilyen esetben körültekintően kell tehát vizsgálni, hogy a kárt a dolgozó maga okozta-e, vagy annak bekövetkeztében olyan ok is közrehatott-e, amely a vállalat működési körébe esik, vagy bár azon kívül esik, de a vállalat részéről elhárítható, megakadályozható lett volna.
Az eljárt bíróságok a tényállásnak igazságügyi bányaműszaki szakértői vélemény beszerzése útján történő felderítését elmulasztották, bár ilyen szakértői bizonyítás elrendelését a felelősség alól magát kimenteni törekvő alperes mind az első, mind a másodfokú eljárásban maga is kérte.
E hatékony bizonyítási eszköz nélkül azonban a perben eldöntésre szoruló az a kérdés, hogy a felperest ért baleset a felperes kizárólagos és az alperes részéről el nem hárítható magatartásának eredménye volt-e, kellő megalapozottsággal nem ítélhető meg.
Az ebben az összefüggésben felderítetlenül maradt tények láncolatából mindenekelőtt az a körülmény igényel szakértői bizonyítást, amely szerint az adott esetben a felperes egyedül végezte a perbeli munkálatokat, a felperes pedig a perben előadta, hogy “általában azonban ún. urasági személyzet telepítése szokott történni, amit elsősorban a munka gyorsabb elvégzése indokolt”. De speciális szakértelmet igényel annak a kérdésnek a tisztázása is, hogy a szóban levő szállítás alkalmával szóródásokkal szennyezett sínpálya megtisztítása a felperes vagy más dolgozók feladatkörébe tartozott-e. Különleges szakértelem szükséges végezetül annak tisztázásához is, hogy a felperes rendelkezésére bocsátott hordozható jelzőberendezés biztonságos üzemeltetésének feltételei biztosítva voltak-e, valamint, hogy a felperes ezt a jelzőberendezést óvórendszabályszerűen alkalmazta-e.
Amennyiben a szakértői vélemény szerint a felperes kizárólagos és elháríthatatlan magatartása nem válna megállapíthatóvá, az eljáró bíróságnak azt kell megvizsgálnia, hogy a kiegészült bizonyítás anyaga alapján az alperesre az elsőfokú bíróság által alkalmazottnál kedvezőbb arányú kármegosztás az Mt. 92. §-a (2) bekezdése második mondatában foglalt szabályozásra figyelemmel alkalmazható-e. (Legf. Bír. M. törv. II. 10 189/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás