BK BH 1977/94.
BK BH 1977/94.
1977.03.01.
A 12. életévét alig túlhaladott gyermektől nem várható el oly fokú védekezés a vele erőszakkal közösülni akaróval szemben, mint egy felnőttől [1961. évi V. törvény (Btk.) 276. § (1) bek.].
A katonai bíróság a terheltet erőszakos nemi közösülés bűntette miatt 4 évi – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre, valamint a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte.
Az ítéletben megállapított tényállás szerint a terhelt rokona lakodalmán ismerkedett meg a 12. életévét alig néhány hónappal meghaladott korú sértett leánygyermekkel, akit sétálni hívott. A lakodalmas háztól mintegy 300 méterre a leányt át akarta ölelni, az azonban elhúzódott tőle, de továbbra is vele tartott. A beépített területet elhagyva, a terhelt a leányt ismét meg akarta csókolni, s amikor az a fejét elfordította, a mellettük levő kerítéshez szorítva, mégis megcsókolta őt. A leány akkor már vissza akart fordulni s a kerítésbe kapaszkodott, de a terhelt elrántotta s karjánál fogva keresztül vezette az úttest túloldalán levő bokros töltésoldalba, ahová a közvilágítás már nem hatolt el. E magatartása miatt a leányt félelem fogta el. A töltéshez érve a terhelt a leányt lerántotta s miután elesett, felhúzta a szoknyáját és lemeztelenítette alsó testét. A gyermek tiltakozásként igyekezett közben a terheltet eltolni magától, de az rátérdelt bal kezére, közölte vele közösülési szándékát s megkérdezte, hány éves. A leány azt válaszolta, hogy 12 múlt. A terhelt ennek ellenére ráfeküdt a gyermekre s elővette nemi szervét. A gyermek ekkor már hangosan kiáltva kérte, hogy engedje el és segítségért is kiáltott. A terhelt azonban befogta a száját és megveréssel fenyegette, majd közösült vele. Eközben kérdezte, hogy jó-e neki, amelyre a leány félelmében igenlő választ adott. Ezt követően felkelt a leányról, de még nem engedte el őt, hanem hanyattfeküdt és a gyermeket magára húzva ismételten közösült vele. A megfélemlített gyermek ekkor már nem tiltakozott. A közösülés után a gyermeket engedte felöltözni, majd vállát átfogva, visszaindult vele a lakodalmas ház felé, miközben a lány hangosan sírt. Időközben szülei hosszas távolléte miatt keresni kezdték s a cselekmény helyszínének közelében találták meg. Anyját meglátva a gyermek kiszakította magát a terhelt öleléséből, odafutott anyjához s nyomban közölte vele a történteket.
A sértett leány az erőszak alkalmazása folytán az állán, nyakán, valamint a bal csuklóján 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett. Egyébként életkorát meghaladó értelmi képességű, nemileg és testileg a koránál fejlettebb, de kifejezetten gyermekarcú, életkorának megfelelő alkatú, koránál idősebb személy benyomását nem kelti.
A védelmi fellebbezések alapján az ítéletet felülbírálva a Legfelsőbb Bíróság a terhelt cselekményeit megrontás bűntettének minősítette, s ezért őt 2 évi szabadságvesztésre, valamint a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte.
Ítéletének indokolásában rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság a helyesen rögzített tényállásból nem megfelelő következtetést vont le, amikor úgy látta, hogy a sértett komoly ellenállást tanúsított, amelynek leküzdéséhez a terheltnek oly mértékű erőszakot kellett kifejtenie, illetve oly fenyegetést kellett alkalmaznia, amely eléri az erőszakos nemi közösülés bűntettének megállapíthatóságához megkívánt mértéket. A sértett leány ugyanis testalkatánál fogva képes lett volna a kifejezetten alacsony termetű és vékony testalkatú terhelttel szemben nagyobb erőkifejtésre is, ezzel a határozottabb fellépéssel annak támadását elháríthatta volna. Az ugyanis csupán fenyegette veréssel, de nem bántalmazta. Megfelelő ellenállás hiányában ezért a terheltnek komolyabb fizikai kényszert az első közösülés alkalmával sem kellett kifejtenie, a másodiknál pedig az erőszak alkalmazására nem is volt szükség.
Ezen túlmenően tekintetbe kellett venni, hogy a koránál fejlettebb, 12. életévét fél évvel túlhaladott leánygyermek hajlandó volt az általa korábban nem ismert terhelttel a lakodalmas házat nemcsak elhagyni, hanem attól nagyobb távolságra eltávozni. Útközben pedig a mellettük elhaladó személyektől, illetve az út mellett lakóktól a terhelt tolakodó magatartása ellenére sem kért segítséget, hanem ellenállás nélkül ment a cselekmény elkövetésének helyéig. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy ottani tiltakozása sem volt komoly.
A terhelt felelősségét így csak abban látta megállapíthatónak, hogy tudottan 12. életévét betöltött, de a 14. életévét még túl nem haladott leánygyermekkel közösült, miáltal a megrontás bűntettét valósította meg.
A másodfokú ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A másodfokú bíróság ugyanis összefüggéseiből kiragadva vizsgálta a terhelt és a sértett magatartását. Így jutott arra a helytelen következtetésre, hogy az utóbbi nem tanúsította a tőle elvárható ellenállást a terhelttel szemben s ez okból nem kellett annak oly mérvű erőszakot kifejtenie, amelyet a törvény és az annak alapján kialakult bírói gyakorlat az erőszakos nemi közösülés bűntettének megvalósulásához megkíván.
A Btk. 276. §-ának (1) bekezdése csak az élet és testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetést látja alkalmasnak e bűncselekmény megvalósítására. Az erőszak fogalmát azonban nem határozza meg közelebbről. A bírói gyakorlat ezért oly mérvű erőszak kifejtése esetén látja a bűncselekményt megállapíthatónak, amely alkalmas a sértett komoly ellenállásának a leküzdésére. Ebből eredően azt, hogy a sértett ellenállása mikor tekinthető komolynak, s így az annak leküzdése érdekében alkalmazott erőszak mikor éri el a büntethetőséghez megkívánt mértéket, mindig az eset összes körülményeinek egybevetésével kell vizsgálni.
A jelen ügyben ennek során abból kellett kiindulni, hogy a Btk. 290. §-a a 12. életévét meg nem haladott személyt a 276. § alkalmazásában védelemre teljesen képtelennek tekinti. Bár kétségtelen, hogy a törvény a 12. életév betöltését ekként éles határvonalnak tünteti fel, mégsem lehet ezt úgy értelmezni; mintha a 12. életévét alig túlhaladó gyermektől a vele nemi közösülést megkísérlő férfivel szemben ugyanolyan mérvű ellenállás lenne elvárható a Btk. 276 §-ának (1) bekezdésében írt bűntett megállapíthatóságához, mint egy idősebb személytől. Vonatkozik ez arra az esetre is, ha a gyermek egyébként életkoránál testileg és szellemileg fejlettebb is, mert önmagában a 12. életév betöltése sem magatartásában, sem pedig gondolkodásmódjában komoly változást még nem eredményezhet.
Figyelmen kívül hagyta a másodfokú bíróság a terhelt és a sértett megismerkedésének körülményeit is, amikor a gyermek terhére rótta, hogy az általa eddig nem ismert terhelttel hajlandó volt a faluszéli lakatlan helyre menni és tolakodása ellenére nem használta ki a segítség kérésére nyíló lehetőségeket. A terhelt és a sértett ugyanis egy lakodalomban találkoztak, ahol egyikük a vőlegény, másikuk a menyasszony rokona volt. Ez késztethette a leányt, hogy az általa aznap megismert terhelttel nyugodtan sétáljon a falu területén, de épp ez a körülmény visszatarthatta attól is, hogy tolakodása miatt ismeretlen személyekhez forduljon segítségért. Éppen ebből eredően nem számíthatott arra, hogy az a helyzetet közösülésre akarja felhasználni. Joggal gondolhatta, hogy csupán meg akarja csókolni s ez irányú közeledését könnyen elháríthatja, amit útközben meg is tett.
Éppen ezekre az előzményekre figyelemmel mutatkozott elfogadhatónak a pszichológus szakértő véleménye, amely szerint a terhelt támadása a gyermeket váratlanul érte el s a meglepetés gátolta a védekezésben is. A 12. életévét alig meghaladott leánygyermek nem tudta hirtelen, mit tegyen s csak akkor kezdett el kiabálni, amikor látta, hogy a terhelt valóban közösülni akar vele, s kezével nem tudja már őt eltolni magától, sőt az rá is térdelt a bal kezére. Amikor pedig kiabálni próbált, a terhelt durván befogta a száját, amit a külsérelmi nyomok is bizonyítanak, sőt veréssel fenyegette. Kétségtelen, hogy a fenyegetés megvalósítása érdekében semmit sem tett, de a veréssel való fenyegetés egészen másként hat egy ilyen korú gyermekre, mint egy felnőttre. Ilyen helyzetben a verés kilátásba helyezése azonosítható – mert a gyermek képzeletében ténylegesen azonosult is – a testi épség ellen irányuló fenyegetéssel. Ez magyarázhatja, hogy a gyermek félelmében még akkor sem mert a terheltnek ellenszegülni, amikor az a második közösülést folytatta.
Az előzményeket és a gyermek életkorát figyelembe véve így meg kellett állapítani, hogy az a terhelt eltolásának megkísérlésével, majd a segélykiáltással a tőle elvárható mértékben ellenállt a terhelt közösülési szándékának.
Törvényt sértett ezért a másodfokú bíróság, amikor a körülményektől elvonatkoztatva értékelte a sértett és a terhelt magatartását s utóbbiét csupán a Btk. 280. §-ának (1) bekezdésében írt megrontás bűntettének minősítette.
A Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanácsa ezért a terhelt cselekményét erőszakos nemi közösülés bűntettének minősítette és az első fokon alkalmazott fő és mellékbüntetést látta megfelelőnek a büntetés céljainak elérésére. (Legf. Bír. Eln. Tan. Kat. törv. 385/1976. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás